Nem viselte meg, hogy kilenc hónap után lemondatták?
Egyfelől megviselt, másfelől nem. Ahol azt gondolják, hogy nem vagyok hozzáértő, vagy éppenséggel már elértem a célt, és nem kellek tovább, ott nem szoktam mindenáron küzdeni a pozícióért. Mondhatnám azt is, hogy ez olyan, mint a házasság: két szekér halad egymás mellett. Az idő múlásával, ha az egyik lemarad, és nem éri utol a másikat, vagy a másik felgyorsul és nem hajlandó lassítani, akkor a párbeszéd, amit egymás mellett haladva még remekül értettek, a távolság okán érthetetlenné válik.
A szinkronúszóknál ki lassult le vagy haladt túl gyorsan?
A 2017-es vébével a szinkronúszás Magyarországon is felkerült egy olyan polcra, hogy már nemcsak a szülőket érdekelte, akiknek a többsége alapvetően tömegsportként, egészségügyi mozgásként tekint a sportágra, és akik addig székek nélküli uszodában a partról nézték csemetéik versenyeit, hanem Budapest egyik legszebb helyén, a Városligetben 4000-5000 ember szurkolt a versenyen. Nemcsak a profiknak, de a Masters versenyzőknek is. Úgy gondoltam, elérkezett a pillanat, amikor ebből a pozícióból nem szabad visszalépni, hanem további befektetéssel olyan eszköztárat kell a sportág mellé rendelni, amivel tartani vagy akár emelni lehet a színvonalat. A világbajnokság alatt a sportág elkötelezett hívei és a Bp2017 Kft. vezetése között egy jó szellemű együttműködés alakult ki. Az elődöm sokat tett a szinkronúszásért, ő hozta Magyarországra az orosz szövetségi kapitányt is. Nagyra becsültem, de nekem, és ami ennél fontosabb, a szövetség többi vezetőjének is úgy tűnt, hogy alábbhagyott a lelkesedése. Én pedig az elnökséggel együtt úgy éreztem, hogy most kell megragadni a pillanatot.
Milyen jövőképet vázolt?
2019-re a szakállamtitkárság 9 millió forintot biztosít a sportágnak éves támogatásként. Csak a nagyságrend érzékeltetése végett: idén Dél-Koreában lesz a világbajnokság, a tervezett útiköltség ennek a másfélszeresét teszi ki. Ezt nem panaszkodásképpen mondom, csak a tény kedvéért. Tudvalevő, Magyarországon a sportfinanszírozás úgy működik, hogy ha van eredmény, vagy van világesemény, akkor több forrás van. Eredményekhez és versenyrendezéshez pedig sportdiplomáciai erőre van szükség.
Megválasztása után 2018-ban annyi nemzetközi szinkronúszóverseny volt, mint a sportág történetében előtte soha – felnőtt világkupa májusban, junior vébé júliusban.
Ehhez vegyük hozzá, hogy 2019. június elején itt lesz még a szupervilágkupa-döntő is a 12 legerősebb nemzet részvételével. Sikerült elérni azt is, hogy ha előtte a négy kvalifikáción részt vesz Magyarország, akkor azok eredményétől függetlenül, mindenképpen rajthoz állhat a magyar válogatott is a versenyen tizenharmadikként.
Az eseményeket mekkora összeggel támogatta az állam?
A két 2018-as eseményre 70 millió forintot bocsátott a rendelkezésünkre a sportállamtitkárság. Az idei versenyre 86 milliós költségvetést nyújtottunk be, amiből 60-at szavaztak meg. Azt gondoltam, hogy ahhoz, hogy a versenyzőinket, akiket eddig nem ismertek, kicsit közelebb vigyük a közönséghez és szponzorokat szerezzünk, fel kell kelteni a sportág iránt az érdeklődést. Ehhez televízió, média és versenyek kellenek. Tavaly mindkét alkalommal 3000 néző szurkolt a Duna Arénában a magyar lányoknak, miközben az etalonként kezelt párizsi világkupán 400 széket biztosítanak a közönségnek, és a szülők adják a büfét, hogy bevételhez juttassák a sportágukat. Tényleg szintet lépett a szinkronúszás Magyarországon. Hogy a sportág nemzetközi térbe helyezésének belülről meg volt-e már az elfogadottsága, arra viszont valószínűleg nem figyeltem eléggé.
Ezek szerint a gyorsabb szekeret hajtotta?
A sportban a többletforráshoz siker kell. A szinkronúszó-társadalom erre eddig kevéssé volt motiválható. Mivel a szereplők inkább tömegsportként tekintenek a sportágra, ezért mindenki abban volt érdekelt, hogy minél több saját regisztrált sportoló, tanfolyamozó fizessen 10-15 ezer forintos tagdíjat, és a szülők finanszírozzanak mindent. Az eredmények azt mutatják, ezzel a szemlélettel nem lehet előrelépni. Pedig ha a válogatott sikert tudna felmutatni, az olyan hatást érne el, mint amikor a pohárpiramis tetejéről elkezded önteni a pezsgőt; a végén a legalsó szintre is eljut a nedű, esetünkben a forrás.
Miben hibázott?
A 2019-re általam megálmodott költségvetés 250 millió forintról szólt. Olyan büdzsét állítottunk össze, amelyben minden válogatott sportoló kapott volna havi jelképes összeget költségtérítésként, hogy például az azóta a pályafutását befejező Kiss Szofinak és a többi fiatal felnőttkorba lépő tehetségnek is megérje a sportágban maradni. Emellett minden klub is kapott volna egy szerény támogatási összeget a válogatottjaiért cserébe. Nekünk a Gerevich-alapítványból alig jut. Tavaly öten-hatan kaptak 30-40 ezer forintot. Ez volt a csúcs. Jelentős változás kellett.
Mindezt a 11 milliós éves állami támogatásból és a versenyrendezésből befolyt összegekből?
Eleve hiányra terveztünk, de a klubok nem értettek egyet ezzel. Ők a biztos haladás mellett döntöttek. Pedig ha eleve olyan költségvetésed van, ami megegyezik a kiadással, ki akar támogatni? Azt mondják a szponzorok, az állami döntéshozók: nézd, megvan a pénzetek, nem kell ide több. Ezért is álmodtam nagyobbat. Meg egyébként is; ha menet közben nem teljesül minden, még mindig vissza lehet venni a költségekből.
Egyes információk szerint az is zavarta a klubokat, hogy a szövetségbe beköltözött Gyárfás Tamás, a nemzetközi úszószövetség, a FINA szinkronúszásért is felelős vezetőségi tagja, valamint a Magyar Úszó Szövetség korábbi sportigazgatója, Nagy Orsolya, és valójában ők dirigáltak. Igaz ez az állítás?
Bármilyen nagyra tartja a FINA a magyar sportpolitika hozzáállását a vizes sportokhoz, Gyárfás Tamás nemzetközi kapcsolatrendszere, sportdiplomáciai ereje – még ha erodálódott is az utóbbi időben – azért masszív és nélkülözhetetlen. Például a 2019-es szinkronúszó világkupadöntő, vagy a 2018-as események nélküle soha nem kerültek volna Magyarországra. Hogy ki milyen motivációtól vezérelve kapcsolódik egy szövetséghez, az az eredményesség szempontjából szerintem mellékes. Én elfogadom, hogy Gyárfás Tamás és Nagy Orsolya személye kérdéseket vethetett fel, hovatovább szálka egyesek szemében, de Gyárfás a szinkronúszásért felelős tagja a FINA-nak, Nagy Orsolyát pedig a tavaly májusi közgyűlés döntése alapján a szinkronúszó szövetség elnöksége ügyvezető igazgatóvá választotta. Természetesen ez nem mindenkinek tetszik, de ettől még egyikük sem szólt bele semmibe azon kívül, hogy megpróbálta az előbb levezetett elveket a FINA nyelvére is lefordítani: ha ismert és sikeres a sport, akkor lesz pénz, ha lesz pénz, akkor több jut a sportolóknak, ami után nő a motiváció, lesz eredmény és akkor végül több jut az egyesületeknek is.
Az eredményhez nemcsak verseny, hanem versenyző is kell, viszont a jelenlegi magyar állományban nincs elegendő olyan, aki megfelelő lenne.
Így van.
Ezért ment Oroszországba egy jegyzett orosz versenyző honosításáról tárgyalni?
Igen. Úgy ítéltem meg, hogy gyorsítani kell a folyamaton, ezért kértük az oroszok segítségét. Ráadásul velük egy olyan szövetségest is nyertünk volna, aki a szinkronúszás sportdiplomáciájában egyedülállóan erős.
Végül miért nem sikerül Anisiya Neborakót, a 2015-ös Európa Játékok egyéni győztesét honosítani?
Itt volt, ez tény. Folytattunk tárgyalásokat, az is tény, de azt nem tudjuk, mi volt az oka, hogy hazament. Ráadásul ő már a harmadik javaslat volt.
Ki volt a másik kettő?
Az orosz vonal megértéséhez kicsit visszalépnék az időben. Egyes állításokkal ellentétben az oroszokkal való tárgyalást kezdetben senki sem kritizálta.
December 3-án az elnökség is elfogadta a javaslatot, és felhatalmazott a tárgyalások megkezdésére. Mindenki belátta, hogy ha az áprilisi olimpiai kvalifikációs zárás előtt a két szövetség megállapodásával honosítani tudunk egy versenyzőt, aki aztán egy évig magyarként tud versenyzeni, majd indulhat az olimpián, abból csak nyerhetünk. Ugyanis ha Tokióban csak egyetlen pontot is megszerez egy szinkronúszó, úgy a 2020-24 közötti időszakban már merőben más finanszírozásra számíthatna az egész sportág. A cél érdekében tavaly októberben már együtt edzőtáborozott a magyar és az orosz válogatott Oroszországban, a Kerek tó nevű vizes centrumban. Beleláthattunk egy titkos metódusba, hogy milyen katonás módszerekkel készülnek az oroszok. Akkor tették meg az első javaslatukat is. Egy ikerpárt ajánlottak, ami dupla haszon lett volna, hiszen egyesben és párosban is szerepelhettek volna magyar színekben, ráadásul utóbbiban már kész kűrrel rendelkeztek.
Velük mi volt a gond?
A magyar szakma, az egyesületek vezetői és az elnökség tagjainak zöme azt állapította meg, hogy ezzel tönkretesszük a magyar szinkronúszást, mondván, ha – a papírformának megfelelően –mindig minden nemzetközi világversenyen ők ketten állnak rajthoz, a magyarok elvesztik a motivációt és abbahagyják a versenyzést, és ez végleg legyalulja a magyar szinkronúszást.
Az olimpia, világbajnokság leglátványosabb programja a csapatverseny – erről bárki meggyőződhetett Budapesten is –, ott pedig nyolcan vannak a medencében.
Persze, de ettől még elvetették az ötletet. Jött a második számú ajánlat, egy Matviyenko nevű lánnyal, de mivel egy hét alatt nem tudtuk megmondani, mennyi lesz a fizetése, lemondta.
Miért jelentett ekkora problémát ezt kitalálni?
A szövetség elnökségének bólintása nélkül nem mehetünk az államtitkárság elé sem forrásért, sem honosításért. A honi sportbürokráciában ez nem egyhetes folyamat. Decemberben jártunk, a karácsony, majd az orosz újév miatt nem tudtunk lépni, így jutottunk el végül a harmadik opcióhoz. Neborako január közepén, előzetes tárgyalások nélkül érkezett Budapestre. Az oroszok azért ajánlották őt, mert 2015 vége óta nem szerepelt nemzetközi szinten, így semmiféle akadálya nem lett volna a nemzetközi szövetségnél sem az azonnali honosításnak. Azonban amikor híre ment, hogy Budapesten van, akkor a klubok elnökségben ülő képviselői kijelentették, hogy ők nem tudtak eddig a tárgyalásokról. Annak ellenére állították ezt, hogy tavaly júniusban a budapesti junior világbajnokságon került először szóba a honosítás és a tárgyalásra felhatalmazó elnökségi határozat már régóta fent volt a szövetség honlapján. Neborako végül pár nap budapesti tartózkodás és egy bemutató edzés után váratlanul küldött egy üzenetet, hogy itt minden nagyon furcsa, megvette a jegyét, és holnap hazautazik Moszkvába.
2012-ben is kijutott Kiss Szofival egy magyar páros.
Igen, de ő a 2018-as felnőtt Európa-bajnokság után befejezte a versenyzést, ahogy az idei júliusi vb után, életpályamodell híján, Szabó Veronka is abbahagyta. A felnőtt korosztályban gyakorlatilag nem maradt versenyzőnk. Az utánpótlásra kell építeni, ahol jócskán vannak ígéretes tehetségek. Ebben a pontozásos sportban azonban több év nemzetközi versenyrutin szükséges, amíg a pontozók megismerik a versenyzőt, a legügyesebbek azután talán felkapaszkodhatnak a középmezőny aljáig. Ezt a négy-hat éves űrt hidalhattuk volna át a honosítással.
Nem lehet, hogy van más megoldás is?
Ez a sportág is pénzből él. Üzleti szemlélet nélkül halálra van ítélve. Lássuk be, Hosszú Katinka remek úszónő, de maximálisan üzleti szemlélettel úszik. Javaslom neki, mert nagyon jó ötlet, hogy azonnal alakítson egy szinkronúszó szakosztályt és sebesen egyezzen meg egy orosz sportolóval. Kicsit több mint két hónapja van még rá. Gyakorlatilag minimális befektetéssel azonnal élére állhatna a magyar szinkronúszásnak.
Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu