Sport

Balogh Sándor éppen belefulladni készül a szinkronúszásba

A vizes-vb-t rendező cég gazdasági igazgatóját, a szövetség nyolc hónapja megválasztott elnökét visszahívhatják tisztségéből.

A magyar szinkronúszás ugyan nem világhírű, de a 2017-es budapesti világbajnokságon itthon is sokan felkapták a fejüket, mennyire látványos, közönségszórakoztató produkciókra képesek a lányok (és a fiúk is immár). A Városligeti-tavon rendszerint telt ház, ötezer néző előtt lebonyolított versenyek más szintre emelték itthon a sportágat. Balogh Sándor, a vizes-vb lebonyolításáért felelős állami cég, a Bp2017. Nonprofit Kft. gazdasági igazgatója pedig a vb alatt annyira beleszerethetett a sportágba, és a sportág is belé, hogy sok más tisztsége mellett tavaly májusban elvállalta a Magyar Szinkronúszó Szövetség (MSZÚSZ) elnöki tisztségét is. (Baloghról korábban a G7 írt alapos portrét.)

Nem telt el egy év, és információnk szerint a szinkronúszók már nem gondolják azt, hogy Balogh az az ember, aki – 2018. nyári junior vb ide vagy oda – új pályára állítja a sportágat, magasabbra emelve annak hazai presztízsét.

A szerkesztőségünk birtokába jutott körlevél legalábbis ezt bizonyítja. Úgy tudjuk, a 26 tagszervezet jelentős része, több, mint 30 százaléka elégedetlen az elnök elmúlt nyolc hónapos teljesítményével, ezért kilencen közülük levélben jelezték, hogy a szövetség alapszabályában foglalt jogukkal élve rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezik. Egyetlen napirendi pontként a MSZÚSZ elnökének visszahívását jelölték meg.

Mi a baj?

Indoklásként két fő problémát említenek:

  1. Balogh tavalyi megválasztása alkalmával megígért pár kézzelfogható dolgot – a klubok általános anyagi és speciális műhelytámogatását, nemzetközi előadókat az edzőképzés érdekében és így tovább –, amelyek szerintük nem teljesültek.
  2. Az elnök a legtöbb esetben döntéseiről nem egyeztetett az elnökséggel, nem születtek ezekről határozatok, ellenben bevont olyan személyeket, akik nem tagjai a MSZÚSZ-nak és a szövetség elnökségének.

A 24.hu azzal a kérdéssel kereste meg Balogh Sándort, miért akarják nyolc hónap után leváltani, de sem a szinkronúszók elnökétől, sem a szövetség irodájától nem kaptunk választ.

Információnk szerint a körlevélben leírtakon túl az volt az utolsó csepp a pohárban, amikor az elnök a 2020-as olimpia eredményessége, hovatovább az éremszerzés (és így az állami támogatás jelentős növekedése) érdekében Moszkvában tanácsadójával tárgyalásokat kezdett az orosz társszövetséggel egy nemzetközi szinten is jegyzett szinkronúszó lány honosításáról.

Balogh Sándor, a 2017-ben megrendezett budapesti 17. vizes-világbajnokság egyik főszervezője beszél, miután átvette az egyesület különdíját Orodán Sándortól, a Magyarországi Szóvivők Országos Egyesületének elnökétől (j) a XIV. alkalommal megrendezett Szóvivő Bálon Budapesten, az Európa rendezvényhajón 2018. február 16-án.
Fotó: Soós Lajos / MTI

A klubok minderre akkor jöttek rá, amikor január 12-én Magyarországra érkezett Anisiya Neborako (nyitóképünkök) – a 2015-ös Európa Játékok egyéni győztese és a szintén aranyérmes orosz csapat tagja –, majd 19-én megjelent egy nyílt keretedzésen is.

A klubokból ez sértettséget és félelmet váltott ki:

  • sértettséget azért, mert eleinte nem tudtak semmiről, később pedig annak ellenére nem vonták be őket a döntésbe, hogy erre állítólag ígéretet kaptak.
  • Félelmet pedig azért éreztek, mert Neborako érkezésével saját versenyzőik, válogatottjaik nem várt, ráadásul legyőzhetetlen konkurenciát kaptak,
  • továbbá a lehetséges klubtámogatások az orosz lány irányába, annak menedzselésére összpontosultak volna.

Úgy tudjuk, az orosz lány ugyan először elfogadta a feltételeket – lakhatás, fizetés –, ezért is utazott Budapestre, de mivel nem minden az ígéreteknek megfelelően teljesült, fogta magát és – miután tájékoztatta erről az orosz szövetséget – január 21-én már nem jelent meg az edzésen, hazautazott.

Mi lesz most?

Ami biztos, a szövetség elnöksége január 24-i határozatában úgy döntött, hogy rendkívüli közgyűlést hív össze február 9-ére a napirendi pontok között szerepeltetve a szövetség elnökének visszahívását. A szövetség elnöksége egyhangúan fogadta el a napirendi pontokat, a meghívókat legkésőbb kedd éjfélig kell kiküldenie a szövetségnek.

Ha kiküldik, és az előírásnak megfelelően megtartják a rendkívüli közgyűlést, akkor sem biztos, hogy Balogh Sándor „belefullad a szinkronúszásba”. Ehhez az kell, hogy a tagok megfelelő számban jelenjenek meg, vagyis határozatképes legyen a közgyűlés, és ott a küldöttek többsége napra pontosan kilenc hónappal a kinevezése után visszahívja a regnáló elnököt.

Kiemelt képünkön:Anisiya Neborako 2015 júniusában Bakuban nyerte meg az Európa Játékok szinkronúszó egyéni versenyét Foó: Cem Oksuz / Anadolu Agency

Ajánlott videó

Olvasói sztorik