A Berni és Zürichi Egyetem, valamint a Zürichi Műszaki Egyetem (ETH) csillagászai egy új modell segítségével jártak utána a gázóriás keletkezésének, és sikerrel jártak:
Sorozatos ütközés
Először a bolygóembrió csak alig néhány centiméteres köveket gyűjtött, és az első egymillió évben gyorsan formálódott a bolygó magja – idézi a Berni Egyetem közleményét az MTI. A második fázisban, csaknem kétmillió évig a növekedés lassabban zajlott: ennek oka, hogy a több kilométer nagyságú kőzetekkel való összeütközések csak lassan növelték a tömegét, ellenben sok energiát szolgáltattak.
A kőzetekkel való ütközések hőt szabadítottak fel, ez melegítette a fiatal Jupiter gázból álló légkörét és ezáltal megakadályozta a gyors lehűlést, összehúzódást és a további gázfelhalmozódást.
Ezzel magyarázható, miért töltött a Jupiter viszonylag hosszú időszakot 15 és 50 földtömegnyi súlytartományban. Csak a harmadik fázisban halmozódtak fel a gázok, és ekkor vált a Jupiter akkora gázóriássá, melynek tömege 300-szorosa a Földének, átmérője pedig 143 ezer kilométer.
A Naprendszer óriása
A tanulmányt a meteoritok összetételére vonatkozó új mérések indították el, amelyek felfedték, hogy a fiatal Naprendszer, amikor még csak egy porból és gázból álló korong volt, két régióra oszlott. Egyértelműen a Jupiter jelentette a két régió közötti gátat.
Az alatt a kétmillió év alatt, amikor a Jupiter 20 földtömegűről 50 földtömegűre növekedett, nyilvánvalóan megzavarta a porkorongot és túlsűrűsödést okozott. Ennek következtében a körpályáján kívüli anyag nem tudott a körpályáján belüli anyaggal keveredni.
Ez a kettéválasztás addig állt fenn, amíg a Jupiter elég nagy tömegű nem lett ahhoz, hogy kőzeteket térítsen el és azokat a Naprendszer belső régióiba szórja.
Illusztráció: MARK GARLICK / SCIENCE PHOTO LIBRARY