A német társadalom tyúkszemére lépett Özil a válogatottság visszamondásával

Minden egy fotóval kezdődött. Egy futballista és egy másik, de baráti állam elnöke látható rajta. Mégis hatalmas botrányt kavart a török származású német válogatott Mesut Özil és a török elnök, Recep Tayyip Erdoğan májusban készült közös londoni fotója. Olyan nagyot, hogy vasárnap a középpályás bejelentette, nem akar többé a német válogatott tagja lenni, amivel csak még jobban felkavarta a kedélyeket.

Gondoljunk csak bele, abból nyilván nem lenne semmiféle felháborodás Németországban, ha az RB Leipzig magyar származású játékosa, Willi Orban találkozna Orbán Vikorral. Főleg nem akkora, hogy teljesen megossza a német társadalmat: például van olyan szocialista politikus, aki Özil mellé áll, van, aki vele szembe, ugyanez a helyzet Merkel kereszténydemokrata pártján belül is, ahogy a németországi törökök és muszlimok véleménye sem egyezik meg.

Az eset ugyanis a Németország nagyon érzékeny témájára mutatott rá, aminek a főszerepébe Özil került. A fotó még májusban készült, nem sokkal a törökországi választások előtt. Erdoğan mindig szeret külföldön az ott élő törökök előtt kampányolni, hogy az ő szavazataikat is elnyerje. Németországban 1,44 millió töröknek van választójoga, mintegy kétharmaduk Erdoğan szavazója.

A németek a törökök ottani kampányának két okból sem örülnek. Az egyik, hogy szerintük csak a német-török ellentétet mélyíti Erdoğan és embereinek nyugat-európai kampánya, másrészt Erdoğan demokráciafelfogásával is van gondjuk, többek között azzal, hogy több ezer ember ül ártatlanul a börtönben, köztük német újságíró is. Aztán az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon súlyosan leszerepelt a német válogatott, és hát Özil – akinek még a nagyszülei mentek vendégmunkásnak Németországba, maga már gelsenkircheni születésű – sem tett hozzá túl sokat, hogy ez ne így legyen.

A csúcspont most vasárnap jött el: a középpályás a közösségi oldalaira rakott ki egy többoldalas közleményt, amiben a válogatottságtól való visszavonulását jelentette be, és annak okait ecseteli, valamint több kritikusának is nekiment.

Köztük a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) elnökének, Reinhard Grindelnek. A játékos szerint a szövetségnél a bevándorló hátterű játékosokra akarta kenni a válogatott bukását:

Grindel és támogatói szemében német vagyok, ha nyerünk, de migráns, ha vesztünk

– írta Özil a közleményben.

A szövetség hétfőn természetesen vehemensen tagadta a rasszizmus vádját, és elmondták, hogy ők továbbra is folytatják „a sikeres integrációs tevékenységet, következetesen és mély meggyőződéssel”.

A pikantériája az egésznek, hogy a német szövetség éppen a finisében van a harcnak, hogy elnyerje a 2024-es Európa-bajnokság rendezési jogát. Az egyetlen kihívója nem más, mint Törökország.

Két szívem van, egy német és egy török. Ha nem találkozok az elnökkel, az tiszteletlenség lett volna az őseim gyökereivel szemben, akikről tudom, hogy büszkék lennének arra, ahol most vagyok. Számomra nem az volt a fontos, hogy ki az elnök, hanem hogy ő az elnök

– írta Özil, ahogy azt is, hogy sokaknak nem számít, hogy Németországban fizet adót, jótékonykodik, megnyerte a világbajnokságot, akkor sem fogadja el őt a társadalom.

A németek pedig nagyon érzékenyek arra, ha rasszistának nézik őket.

III / III pic.twitter.com/c8aTzYOhWU

— Mesut Özil (@MesutOzil1088) July 22, 2018

Aki Törökországhoz kötődései vannak, aki szereti a szülei földjét, annak nem csak a legmagasabb állami hivatalnokot kell respektálnia. Annak a nép oldalán is kell állnia, amelyből sokakat brutálisan elnyomnak. Özil nem a mintapéldája az integrációnak, bármennyire is szerették volna ezt sokan

– írta a Süddeutsche Zeitung újságírója. De nem csak a szövetségnek, a politikusoknak, a médiának és a szurkolóknak is nekirontott írásában Özil, őket is rasszizmussal vádolva.

A válogatottság lemondásából politikai ügy is lett. Nemcsak azért, mert Grindel Angela Merkel kancellár CDU-jának volt korábban a képviselője. 2004-ben, amikor Merkel kancellár még nem, de már a párt vezetője volt, Grindel arról beszélt, hogy

a multikulturalizmus valójában egy mítosz, egy élethossziglani hazugság.

Ezt felhozta a focista is, igaz arról nem beszélt, hogy Merkel se volt mindig olyan befogadó, a menekültválság idején ő is mondott olyat, hogy „a multikulturalizmus párhuzamos társadalmakhoz vezet, ezért a multikulturalizmus továbbra is egy téveszme.”

A visszavonulás hírére szóvivőjén keresztül a német kancellár is reagált egyébként:

Özil egy nagyszerű futballista, aki sokat tett a nemzeti labdarúgócsapatért (…) döntését tiszteletben kell tartani.

A kancellária próbált kissé pozitív, de azért nagyrészt semleges hangot megütni, de más politikusoknak ez már nemigen sikerült.

A populista AfD azonnal le is csapot az ügyre, társelnökük, Alice Weidel kijelentette, hogy Özil „tipikus példája a félresikerült integrációnak”. Hasonlóan erősen – ha nem erősebben –  fogalmazott a szociáldemokrata külügyminiszter Heiko Maas:

Nem hiszem, hogy egy Angliában élő és dolgozó multimilliomos ügye bármilyen információval szolgálna Németország integrációs képességeiről.

Ezzel szemben párttársa, az igazságügyminiszter Katarina Barley szerint:

Ez egy vészjelzés, hogy ha egy ilyen nagy német focista, mint Mesut Özil az országában a rasszizmus miatt a továbbiakban nem kívánatosnak érzi magát.

De Merkel egyik párttársa, sőt minisztere, a migrációért, a bevándorlásért és integrációért felelős Anette Widmann-Mauz is kritikával illette a focistát:

Aki olyan politikussal pózol, aki megkérdőjelezi a sajtó- és véleményszabadságot, annak kritikákkal kell szembesülnie. Az a fotó helytelen volt

De nem csak az SPD-ből és a CDU-ból váltott ki ellentétes érzelmeket az eset, más meglepetésszerű nyilatkozatok is elhangoztak. A Zöldek török származású korábbi elnöke, Cem Özdemir – aki Erdoğan egyik leghangosabb kritikusa Németországban – is kiállt Özil mellett, és elmondta, nem jó, ha

egy német-török fiatal úgy érzi, hogy nincs helye a német nemzeti oldalon. Az erő a sokféleségben rejlik, és nem a homogenitásban. Ez az, amiért megnyertük a 2014-es világbajnokságot, és amiért megnyerte idén Franciaország.

Nem ért egyet viszont a középpályással a német törvényhozás másik leghangsúlyosabban bevándorláspárti pártjának, a Baloldalnak a politikusa, Katja Kipping:

Politikailag problémásnak találjuk, hogy valaki egy olyan despotával készít képet, mint Erdoğan.

A különböző muszlim és török egyesületek vezetői noha általánosságban Özil mellé állnak, mondván ilyen nem fordulhatna elő, pláne nem egy focistával, a Muszlimok Központi Tanácsának elnöke, Aiman A. Mazyek is kiemelte, hogy nem lett volna szabad elkészülnie annak a fotónak.

A berlini török származású újságíró, Hatice Akyün pedig beiratná Özilt egy „intenzív demokráciakurzusra, utána legalább egy részét újraírhatná a közleményének”.

És hogy ki nyert ezzel a legtöbbet?

A Baden-Wüttenbergi miniszterelnök, Winfried Kretschmann találta el leginkább:

Németországban vannak olyan játékosok, akiknek a gyökerei olyan országokból erednek, amelyek nem valódi demokráciák. De csak Erdoğan elnöknek  sikerül ebben az országban agresszíven és megosztóan fellépni. A kérdés nem elsősorban az, hogy Özil és a DFB tényleg megtett-e mindent, hanem hogy világos szembeszálljunk a megosztó politikusokkal szemben. Legyen az akár Erdoğan, Trump vagy Putyin.

Erdoğan ugyanis csak szavazatokat nyer azzal, ha a németországi törökök kirekesztettnek érzik magukat, és ő a támaszukként lép fel.

Az érzés, hogy nem szívesen látnak Németországban, és csak másodosztályú állampolgár vagy, az egyik fő oka, hogy a német-törökök Erdoğanra szavaznak

– fogalmazott a Welt újságírója, majd hozzátette, hogy ezért is írhattak Özil visszavonulása után a török lapok olyanokat, hogy a középpályás

a fasiszta vírus ellen lőtte a legszebb gólt.

Fotó: Christian Charisius/dpa/AFP