Ezen a napon az összes szentet megünneplik a katolikus egyházban, a hívek számára ilyenkor kötelező a szentmisén való részvétel. Az ünnep egy pogány kelta ünnepben gyökerezik – a Samhain a kelta népek számára az újév, valamint a tél és a sötétség kezdetét jelezte. Úgy tartották, hogy az elhunyt lelkek ezen az éjen vándorolnak a holtak birodalmába, ilyenkor a szellemeknek ételt és állatot áldoztak, hogy megkönnyítsék vándorlásukat. A keresztény közösségek a hetedik századtól kezdve ezen az éjjelen szentjeikre emlékeztek.
A református egyház sem Mindenszenteket, sem a halottak napját nem tartja, mert helytelennek tartják a katolikus halotti kultuszt és a katolikus szenteket sem ismerik el. Az evangélikusok a halottak napját megtartják, de Mindenszenteket nem ünneplik, noha ők elismerik a szenteket. A halottak napja az idők során egyházi ünnepből általánossá vált.
Az ünnephez kapcsolódó általános szokás a sírok feldíszítése és a halottakért való gyertyagyújtás. A gyertya fénye az örök világosságot jelképezi. Az ország egyes vidékein ezen a napon harangoztak a család halottaiért, másutt ételt ajándékoztak a szegényeknek. Sokan úgy tartották, hogy a halottak ezen az éjszakán kikelnek sírjaikból, így a családi lakomán nekik is terítettek, és minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy eligazodjanak a házban.
Más népi hiedelem szerint a gyertyagyújtás célja, hogy a “véletlenül kiszabadult lelkecskék” a gyertyafénynél újra visszataláljanak sírjaikba és ne kísértsenek, ne nyugtalanítsák az élőket. Megszépíteni pedig azért kell ilyenkor a sírokat, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükön.
