Ami április 8-án történt, azt senki nem látta előre. Egyetlen közvélemény-kutató cég sem volt, amely ilyen brutális Fidesz-győzelmet vetített volna előre. Aki ezt mérte, az lefelé korrigálta az adatait, mondván, a válaszmegtagadók magas aránya miatt a kutatások túlbecsülik a Fidesz várható eredményét. A Medián, amely egyedüliként lengette be a kétharmadot, a szavazás napján lefelé módosította becslését. Pedig a Fideszt sokszor mérték arra a 49 százalékra, amit elért, csak éppen nem hitte el jóformán senki, hogy tényleg ennyire erős. A kormányoldalon, most már láthatjuk, egyszerűen óvatosak voltak, az ellenzéki térfelén pedig indokolatlanul bizakodók. A kettő közül minden bizonnyal az előbbi a jobb stratégia: nem vakít el.
Pedig a Fidesz tényleg ennyire erős: minden értelemben erősebb, mint 2014-ben. Többen szavaztak rá arányaiban és számszerűen is. Szinte biztosra vehető a kétharmados többsége, amit 2015-ben elveszített, most visszaszerezte.
Miben és miért volt vak mindenki?
Ennek nyomán alakult ki az a vélekedés, hogy a magas részvétel automatikusan az ellenzéknek kedvez. Sőt a 70 százalék feletti aktivitás már Orbán Viktor bukását jelentheti. Csakhogy a Fidesz 2,4 millió embert vitt el az urnákhoz, amivel a listás szavazatok majd felét megszerezte. Fölényére jellemző, hogy még az a klasszikus ellenzéki érv is lényegében a megszületése előtt elhunyt, miszerint a Fidesz az ország legnagyobb kisebbsége, és csak az igazságtalan választási rendszer tartja hatalmon. A kormánypártokra ugyanis többen szavaztak listán, mint a Jobbikra, az MSZP-Párbeszédre, a DK-ra, az LMP-re és a Momentumra együtt.
Azaz a Fidesz tartalékait messze alul, az ellenzék esélyeit pedig messze felülbecsülte mindenki. Ennek több oka is lehet. Ezek közül az egyik Márki-Zay Péter győzelme az időközi polgármester-választáson Hódmezővásárhelyen. A teljesen váratlan siker helyszíne a Fidesz egyik szimbolikus városa volt, ráadásul csődöt mondtak a közvélemény-kutatók, ami – immár nyilvánvaló – a későbbiekben azt az illúziót keltette, hogy az országos mérések sem pontosak.
Ehhez társult a fideszes korrupciós ügyek, botrányok elképesztő mennyisége (Tiborcz, Semjén, Kósa, Szatmáry) amik miatt az ellenzéki nyilvánosság úgy érezhette: ez így nem mehet tovább. Csakhogy a korrupciós narratíva újra bizonyította: önmagában megvannak a korlátai, egyszerűen nem alkalmas arra, hogy érdemben rongálja a Fidesz támogatottságát. Különösen úgy, hogy a nyilvánosság nagy részét eluralja a propaganda, amely szerint a migráció fenyegetése miatt végveszélyben az ország.
És most akkor az ellenzéket zavarták el?
Igen. Ezt értette meg a lemondását bejelentő Vona Gábor Jobbik-elnök, Molnár Gyula MSZP-elnök és Hadházy Ákos LMP-társelnök. Persze nem volt nehéz dekódolni az üzenetet.
De ha már nem versenyképes, a baloldali ellenzék legalább a kétharmados többséget megakadályozhatta volna. Ám ezt a minimális munkát, a megfelelő képletek kialakítását sem volt képes elvégezni.
De tényleg lett volna megoldása az ellenzéknek?
- Igen, megakadályozhatta volna a kétharmadot.
- Nem, semmilyen esélye nem volt a győzelemre.
Menjünk sorban. Az ideális eset az, ha a politikai problémáknak valódi politikai megoldásuk van. Ebben a választási rendszerben az lett volna az ideális, ha valamelyik ellenzéki párt kiemelkedik a többi közül, valódi kihívója lesz a Fidesznek, azaz kellő támogatást szerez céljához. Egyszerűbben szólva: nagy számban vannak szavazói. Ez nem történt meg. Maradt a technikai megoldás.
Azaz a megegyezésekkel, az együttműködéssel a megfelelő képletek előállítása.
Ezért a politikai kudarcért a pártok egymást hibáztatják majd, a szavazók pedig eldöntik, kikkel fizettetik ki a politikai árat. Az biztos, hogy a harmadik helyen végző LMP-sek versenyben tartása nehezen magyarázható a zöld párt részéről, miután látszik, hogy ahol megegyeztek, a szavazói gond nélkül voksoltak a baloldali jelöltekre és viszont. Ugyanakkor az LMP érvelhet azzal, hogy jelöltjei integratívabbak voltak, nekik kellett volna versenyezniük, hiszen Csárdi Antal behúzott egy nehéznek gondolt, belvárosi körzetet, és Szél Bernadett is majdnem nyert Budakeszin.
Csakhogy ez a hibáztatós játék nem sokakat érdekel, miután a nap végén az áll a táblán: mindannyian megbuktak. Az MSZP vidéken lényegében megszűnt, a DK éppen átcsúszik a küszöbön, a Jobbik egyetlen egy egyéni mandátumot tudott nyerni, miközben kormányváltásról beszélt, az LMP örökös kispártnak néz ki és már másodszor nem tudja felülmúlni 2010-es eredményét, a Momentum a 2 százalékos senki földjén áll, az Együtt lényegében megszűnt, a Kétfarkúak pedig addig vicceltek, amíg megakadályozták Szél Bernadett győzelmét Budakeszin – és ezzel voltaképpen kétharmados többséghez segítették a Fideszt.
Mindez azt jelenti, ezzel az állománnyal, ezzel az eszközrendszerrel, ezzel a politikával nincs tovább. Tartalmilag és formailag sem kihívói a Fidesznek, nemhogy versenyképes történetük nincs, lassan ők sincsenek.
Akkor csak a Fidesz?
Sokszor írtunk már arról a félelmetes eszkörendszerről és hatalomgyakorlási módról, amivel a kormánypárt dolgozik, és ami távol áll mindentől, amit a demokratikus versenyről, az erkölcsről és a politikai normákról tudunk. De mindez ilyen részvétel mellett aratott ekkora győzelemnél, másodlagos.
Mert ma mindenből az látszik,
Kiemelt kép: AFP/Kisbenedek Attila