Élő Belföld

Vona lemond, de újra elindulhat az elnökségért

A Jobbikkal vártuk az eredményeket az óbudai Aqunicum Hotelben.

Summa: keselyűk és kérdőjelek köröznek a Jobbik körül

Sok mindent elmond a mai napról az egész jobbikos eredményváró. Rengeteget kellett várni jobbikos politikusokra, nem jelent meg a párt vezetése, csak mutatóban 3 politikusuk, Vona Gábor is későn érkezett, majd elmondott egy keserédes beszédet. Egyfelől elégedett volt a párt fejlődésével, bár keserű szájízzel mondta ezt a hatalmas Fidesz-győzelem miatt. A Jobbik valóban alulteljesített, ahelyett, hogy a tervek szerint akár komplett Hevest elviszi, egy körzetecskét sikerült elvinni. Maga Vona is elbukott Gyöngyösön.

A néppártosodásról és a Jobbik vissza-nem-lépési hajlandóságáról ádáz viták jönnek majd a következő hetekben, hogy vajon jó stratégia volt-e mindez. Az is kérdéses, megingathatja-e a pártelnök pozícióját a történet, Vona ugye lemondott, de újra fog indulni várhatóan a pozícióért. A Jobbikot a Fidesz várhatóan továbbra is ütni fogja, ahol éri, most kiderül, le tudják-e úgy szalámizni a pártot, mint anno a kisgazdákat vagy az MDF-et. Az azonban az irrealitás csúcsa, hogy Vona egy ciklus közben elbukó Orbán-kabinetről álmodozott.

Jobbikosan szólva álmodjanak önök is szebb jövőről, na meg kevesebb gyűlölködésről és társadalmi megbékélésről, mert az nagyon kéne a fogcsikorgatva migránsozó nemzetnek. Viszlát!

Előrelépés ez, na!

Vona érdekes módon így is előrelépésnek tartja a történteket, bár szerényebbenk, mint szerette volna. Végül jó munkát kívánt és elköszönt.

Arrogáns és agresszív lesz a Fidesz

Vona nem akarja amúgy minősíteni a választókat, tiszteletben tartja a döntésüket, még ha fáj is az. “Az élethez az is hozzátartozik, hogy az ember elfogadja azt, hogyha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szerette volna” – tette hozzá. Ők márpedig demokratikus párt maradnak. Vona szerint sok minden változott, mégha a számok nem is a választáson. A Jobbik sok ember számára ad reményt, sokaknak jelenti a politikai alternatívát. Fontos eredmény, hogy javult a Jobbik politikai megítélése.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e enyhülés a magyar politikában, azt mondta, nem látta jelét, hogy lesz ilyesmi. A Jobbik ígért csak társadalmi kiegyezést. Meg lenne lepve, ha április 9-én Orbán Viktor a megbékélésről és hídépítésről kezdene beszélni és dolgozni. “Megmondom őszintén, nem fogadnék erre nagyobb összegben” – kesergett, majd azt mondta, az újabb győzelem még arrogánsabbá és agresszívebbé teszi majd a kormánypártot.

Parázs lesz a viszony a Fidesz és a Jobbik között

A magyar gazdaság állapota szerinte nem stabil, ezért bukhatja el ciklus közben a Fidesz a kormányzást.

A 24.hu kérdésére, hogy az Orbán Viktor által említett politikai, jogi és erkölcsi elégtételből mit vár, ezt felelte: Biztos, hogy parázs lesz a viszony, de akár kétharmada lesz a Fidesznek, akár nem, ki fognak állni az értékekért, mégha fenyegetik is őket. Megtörni, megfélemlíteni, megvásárolni nem tudja majd a Fidesz őket.

Nem bánta meg Vona, hogy nem volt visszalépés

Az alelnököknek nincs lemondási kötelezettségük, az ő döntésük lesz, hogyan tovább. Felmerült, jó stratégia volt-e, hogy nem léptettek vissza egy jelöltet sem. Vona szerint igen, ez elvi döntés volt, ráadásul heterogén a bázisa a pártnak. Az LMP irányába taktikailag sem lett volna helyes visszalépni, mert nem biztos, hogy a Jobbik szavazói a zöldeket támogatták volna.

Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu

Nem gratulált Orbánnak

A néppártosodás mint politika marad a Jobbik fő vezérelve. Orbán Viktornak nem gratulált, holott sportszerűnek tartja magát, de ez nem volt sportszerű verseny

Újra indul Vona az elnöki posztért

Az első kérdések is jöttek, amikre néha kitérő választ adott Vona. A pártelnök a legstabilabb ellenzéki pártnak nevezte ismét a Jobbikot. Arra se felelt, hibásnak érzi-e magát az ellenzéki kudarcért, hogy a Jobbik nem lépett vissza sehol senki javára. A lemondásról is beszélt, tisztújító kongresszus lesz. Hogy a Jobbik új elnöke ki lesz, az majd eldől. “Azt gondolom, hogy van bennem még politikai tartalék” – mondta arra a kérdésre, hogy indul-e a pártelnökválasztáson.

Itt van Vona élőben!

Itt lehet nézni az elemzését:

Vona Gábor megérkezett a Jobbik eredményvárójára

Közzétette: 24.hu – 2018. április 8.

Vona szerint a kivándorlás volt a tét, nem a bevándorlás

A Jobbik még mindig a második legerősebb párt, szavazatok százezreit kapták. Csak egy párt maradt állva az ellenzéki oldalon Vona szerint. Továbbra is minen olyan törvényjavaslatot támogatnak majd, ami érdeke az országnak. Bizonyos területeken a legnagyobb erőbedobással fognak küzdeni. A kivándorlás megállítása az egyik ilyen cél. Vona azt mondja, nem a bevándorlás volt a választás tétje, hanem ez. Azért fognak küzdeni, hogy az országból való elvándorlást lassítsák. “Fontosnak tartjuk az otthonteremtés erősítését” – tette hozzá, kiemelve, hogy bérlakásépítési programra van szükség. A devizahiteleseknek is igazságtételre van szükség, meg modern, 21. századi egészségügyet, oktatást, nyugdíjrendszert (differenciáltat), a vállalkozások versenyképességének növekedését, béruniót akarnak.

Vona benyújtja lemondását

A legjobb programnak tartja a sajátjukat, és azt üzenték, közösen akartak építkezni, nem széthúzni akartak. A kormányváltás nem sikerült, ez kiolvasható a számokból. A Fidesz fogja irányítani Magyarországot, hogy kitölti-e a négy évet, azt meglátjuk. Vona ennek megfelelően le is mond az elnökségről – jelentette be.

Vona: Köszönöm, hogy nem ültetek fel a gyűlöletkampánynak

Csak befutott fél éjfél után nem sokkal Vona Gábor pártelnök, akit Z. Kárpát Dániel konferált fel. Vona elmondta, sajnálja, hogy ilyen későn tudják csak értékelni a választások eredményeit. Hozzáteszi, ezek persze még nem végleges adatok. Az látható, a választások eldőltek. Köszönetet mond minden résztvevőnek, ez meg a demokrácia ünnepe volt. Szerették volna, ha a magas részvétel más eredményt hoz. A támogatóiknak is köszönömöt mondott, hogy nem ültek fel a hazugságoknak, a gyűlöletkampánynak.

Táblacsere történt, köszi!

Bejött az egyik szervező hölgy, odalépett a pódiumhoz, majd látványosan leszedte a Jobbik szlogenjét, és a helyére tett egy nagy KÖSZÖNJÜK! feliratot. Közben az újságírók a Jobbikot lelkesen támogató, atombombát végül nem ledobó Simicska Lajos jövőjéről találgatnak, Vona még mindig sehol.

Teljes készültség a Jobbiknál

Pillanatokon belül befuthat Vona Gábor pártelnök, az újságírók már feszülten várják a teremben őt. Amint ez megtörténik, élőzzük a beszédét videóban és írásban is. Türelem, türelem.

Totális amúgy a tanácstalanság a Jobbiknál

Néha fel-felkapnak az újságírók egy-egy infomorzsát, de a jobbikos politikusok teljesen eltűntek, nem tudni semmit arról, hogy áll a párt a körzetekben és országosan. Teng-leng mindenki, nincs, aki szivárogtasson, körömrágás megy, hogy végre az utolsó választó is leszavazzon az Eötvös utcában, Pesten. Annyira információs bura van itt, hogy felmerült, kéne valami társasjáték, ha már ételt alig adnak.

Az egyetlen valóban esélyes momentumos harmadik lett, lemond a polgármesterségről

Lakatos Béla a Fideszből lépett ki, majd a Momentumba be. Ács polgármestereként ő volt talán a legesélyesebb Momentumos jelölt. Azt írja, Cunyiné toronymagasan nyert a Fidesznek, és egy ismeretlen jobbikos is megelőzte, ő pedig harmadik helyen végzett, ezért három hónapon belül lemond a polgármesterségről.

Korulbeluli eredmenyek Acson ismertek. Folenyes fidesz gyozelem es a jobbik a masodik a Momentum szerencsere 3. helyre…

Közzétette: Lakatos Béla – 2018. április 8.

Optimisták a jobbikos Csatatér-jelöltek

A nagy unalomban tettünk egy kört a Facebookon, miről posztoltak utoljára a Csatatér-projektünk jelöltjei. Kezdem a saját körzetemvel, Zakó Lászlóval, aki két órája elég optimistát tett ki:

18.30 órakor 68.13% a részvétel. Köszönjük mindenkinek leadott szavazatát, hamarosan kiderül a végeredmény is.

Közzétette: Zakó László – 2018. április 8.

Miskolcon Pakusza Zoltán küzd meg a várhatóan baromi szoros versenyben az egyik helyi körzetért. Ő öt órája nem hallatott magáról, legutóbb még a szavazásra buzdított:

Még van idő szavazni!A Te jövőd a tét! Szánj rá néhány percet!

Közzétette: Pakusza Zoltán – 2018. április 8.

Losonczy Pál budapesti-belvárosi jelölt nem foglalkozik ilyen közösségi médiás ügyekkel, a hatodikai kampányzárójáról tett ki képeket előző este:

Ízelítő a tegnapi (2018. 04. 06.) józsefvárosi kampányzáróról, ahol Dúró Dóra és Z. Kárpát Dániel képviselőjelöltekkel együtt vettem részt. Hálásan köszönöm a támogató szavakat!

Közzétette: Losonczy Pál – 2018. április 7.

A szigetvári Andrics Alíz egy órája posztolta, hogy bármi is lesz, köszöni a szavazóknak:

Bárhogyan is alakulnak a számok, nagyon köszönöm mindenki segítségét, nagyon nagy megtiszteltetés volt ennek a felkérésnek eleget tenni.

Közzétette: Andrics Aliz – 2018. április 8.

És végül a gyöngyösi körzetben induló pártelnök, Vona Gábor következik, aki négy órája nem tett semmit, akkor még szavazásra buzdított egy videóban:

Már csak egy óra!SZAVAZZ!

Közzétette: Vona Gábor – 2018. április 8.

Mindenki ásítozik a Jobbiknál

Tényleg baromi nagy az unalom, Karancsi úr fényképén látszik mindez. Pedig szivárognak az eredmények, úgy tűnik, a Fidesz megint kis gömböccé nyeri magát. Talán ezért a keserűség a levegőben. Mellesleg belebegtettek egy sajtótájékoztatót 21.30-ra, de abból nem lett semmi, a pletyka pletyka maradt.

Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu

Mégis csak a Jobbikon vagyunk, jöjjön zene!

A teljes nihil lett úrrá a sajtómunkásokon, akik egymás után próbálnak beszélgetni a három, itt lévő jobbikos politikussal. A hangulatot oldaná valami zene, legalább Ön rakjon be egy, a párttal kompatibilis nótát! Szem becsuk, Dunaszerdahelyet odaképzel, dalol!

70% elsöpri a Fidesz-kormányt? Hát...

Vona Gábor pártelnök még nincs itt a szállodában, csak Dúró Dórával, Z. Kárpát Dániellel és Gyöngyösi Mártonnal találkoztunk (előbb kettő dél óta dekkol itt, reméljük, voltak a csinos wellness-részlegen), utóbbi pedig ki van rendelve a külföldi sajtómunkások mellé „gardedámkódni”, ahogy egy Hvg.hu-s kolléga frappánsan fogalmazott. Vona a Facebookon az utóbbi időben két óránként posztolt egyébként, ebből két, szavazásra buzdító élőzés is akadt, de érdekes a hat órával ezelőtti poszt is, ahol 70 százalék feletti részvétel esetén győzelemre számít. Ez azért erős, mert elemzők szerint a Fidesz betyárosan mozgósított vidéken, mindenkinek el kellett mennie a falvakban a kormánypártokra voksolni, ezért a magas részvétel ennek is köszönhető. Nem írom, hogy hamarosan meglátjuk, mert pár százan még most is sorban állnak pár szavazókörben, hogy behúzzák a két darab X-et.

Magyarország megmozdult, de még nem elég! 70 százalékos részvétel hozhat kormányváltást. Magyarország sorsa a Te kezedben van. Söpörjük el együtt ezt a korrupt és arrogáns kormányt! SZAVAZZ!#Jobbik2018

Közzétette: Vona Gábor – 2018. április 8.

Fotó az útszélre szorult Echo TV-ről

Mint írtuk korábban, a Jobbik nem engedi be a nem baráti, de legfőképp kormányközeli, meglehetősen sokat kamuzó médiát az eredményváróra. Az Orbán Viktornak kedves és hű médiumok közül csak a köztévé juthatott be a szállodába. A Mészáros Lőrinc kormányközeli oligarcha tulajdonolta Echo TV még a parkolóból is ki lett kergetve, így az Árpád fejedelem útja járdáján forgatnak és rostokolnak órák óta. Az esetet külön szörnyűségessé teszi, hogy a kerékpárúton állnak, ami valljuk be, elég nagy gyomros a demokráciának.

Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu
Olvasói sztorik