Az amerikai Pediatrics című szakfolyóiratban ismertetett tanulmány szerint a megállapítás érvényessége nem függött attól, hogy a nap többi részét mekkora aktivitással töltötték a gyerekek.
A Bristoli Egyetem munkatársai 1013, tíz-tizenegy éves gyereket vontak be vizsgálatukba. A résztvevők saját bevallásuk szerint nulla és öt óra közti időtartamot töltöttek el naponta a képernyő előtt – a házi feladaton kívül – tévézéssel vagy számítógépes játékokkal.
A kutatók minden gyerekkel kitöltettek egy pszichológiai tesztet is, mely alapján értékelték pillanatnyi állapotukat, aktivitásukat pedig hét napon át mérték egy derekukra erősített, a mozgást regisztráló eszközzel. Azt tapasztalták, hogy még a fizikailag aktív gyerekeknél is megnőtt a pszichológiai nehézségek kockázata, ha napi két óránál több időt töltöttek el a képernyő előtt.
A korábbi megállapításokkal ellentétben a mostani kutatás azt sugallja, hogy a gyerekek elektronikus eszközök előtt töltött idejét akkor is érdemes korlátozni, ha egyébként tevékenyen töltik a nap fennmaradó részét.