Kultúra

Disneylandecske nyílt a Bartók Béla úton

Rumini-tematikájú szabadulószobából kell kivergődnie a logikusan gondolkodó felnőtteknek és gyerekeknek.

Budapest híres arról, hogy ami máshol bug (szívás), abból nálunk feature (menőség) lesz; gondolok itt például a dohos pincehelyiségekre, amelyekből a magyar fővárosban 1.) turisták által imádott romkocsma / szórakozóhely épül ki, vagy 2.) szabadulószoba születik.

Legalábbis eddig az összes escape roomot, amelyet volt alkalmam végigkalandozni, koszos-dohos pincében alakították ki, és ezt nem is próbálták meg álcázni, inkább telezsúfolták izgalmas tárgyakkal, és ennek megfelelő környezetbe helyezték a játékokat (katonai kórház, börtön, lepratelep, bár ez utóbbi valószínűleg csak a képzeletemben létezik).

Ehhez képest amikor a Pagony kiadó által megálmodott, mi több, meg is valósított kalandszoba tesztelésére érkeztem, olyan érzésem volt, mintha a könyvesboltból nem egy budai pincébe, hanem Disneyland valamelyik csecse attrakciójába teleportáltak volna.

Aki már egyszer is járt pesti escape roomban, valószínűleg egyetért velem: általában nem ilyen látvány fogadja az embert:

Pagony kiadó

Sok mindent nem szabad elkotyognunk a látottakról, de azzal nem lövünk le poént, ha eláruljuk, hogy a Rumini Kalandszoba a felhasznált technológiában, látványvilágban, informatikában messze veri az eddig látott szobákat; olyan minőséget képvisel, ami eddig magyar szinten nem volt látható.

Rumini

A Rumini Berg Judit regénye; a történet beszélő állatokról, mágikus lényekről szól. A főszereplő Rumini, egy egér matróz, aki a Szélkirálynő nevezetű vitorláson próbál eljutni Pelevárba. A regényt 2007-ben az Év könyve díjjal tüntette ki a Nemzetközi Gyermekkönyv Tanács (IBBY).

A hagyományos menekülőszobás elemek – számzár és társai – mellett csomó innovatív, interaktív, multimédiás (és további hasonló idegen szavak) megoldást is használnak. Jók az ötletek is (bár ebben sok másik escape room is legalább ilyen erős), a díszlet, a megvalósítás pedig tényleg európai szintű.

Sajnos a feladatokról pláne nem árulhatok el részleteket, mert akkor mindenki pikk-pakk kijutna, ez esetben pedig nem lenne sok értelme az egésznek. Ami publikus: a Bartók Béla úti szabadulószoba Berg Judit regénysorozatára, a Ruminire épül, de akinek gőze nincs, hogy az említett név kit vagy mit takar (coming out: magunk is csekély előismeretekkel érkeztünk), az is élvezheti a játékot, és annak is van esélye kijutni. Persze csak ha átvergődik

a Vérszívó feketeszárnyú denevérek barlangján, Makkiátó apát titkos műhelyén, a Jéghegyen, Dérvár P-rém labirintusán, a Holdbékák mocsarán, és a Béklyó közön.

Mint minden hasonló helyen, itt is pályafelügyelők figyelték minden mozdulatunkat, szabadulásunk után megtudtuk tőlük, hogy van még egy pályájuk, összesen 265 m2-en lehet kalandozni. Egyszerre két csapat (csapatonként 3-7 fő) indulhat el, 45 perc alatt kell kijutniuk. Közben végig Rumini hangja hallható, aki kicsit azért pátyolgatja a kalandozókat, figyelmeztet a veszélyekre, segít összegyűjteni a varázseszközöket.

Pagony kiadó

Valószínűleg azt sem árulhatom el, mennyi idő alatt jutottunk ki, legyen elég annyi, hogy gyorsan. Ez leginkább a tekintélyes szabadulószobás múlton múlt (hahaha), illetve azon, hogy most is, mint minden alkalommal, logikus gondolkodással felvértezett játékossal mentem szabadulni; ha rajtam állna vagy bukna a kijutás, még a három évvel ezelőtti pincében szomorkodnánk éhesen.

Rumini kalandszoba

BARTÓK PAGONY KÖNYVESBOLT, Budapest, 1114, Bartók Béla út 5;

További információ: kalandszoba.hu

Ajánlott videó

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 
Olvasói sztorik