A magyar nyelvben a vért izzadni kifejezést arra használjuk, ha valaki komoly munka árán szerez meg valamit, vagy rengeteget dolgozik egy bizonyos cél elérésén. Bár a szólás eredete valószínűleg csak képletes (arról lehet szó, hogy valaki addig dolgozik, amíg felsérti a kezét, és izzadság helyett vér csorog róla), a valóságban tényleg létezik olyan rendellenesség, amely során a beteg kiizzadja a saját vérét.
Á, semmi bajom, én csak így izzadok
A hematohidrózis olyan ritka jelenség, hogy a Firenzei Egyetem bőrgyógyászai hirtelen nem tudták, mit kezdjenek azzal a 21 éves nővel, aki komoly depresszióval és szorongással,
A nő elmondása szerint már évek óta tart a vérzés, amelynek következtében teljesen elszigetelődött az ismerőseitől és a családjától, komoly depresszióba esett és pánikbeteggé vált. A nő az arcán és a tenyerén izzad vért, az izzadás pedig akkor kezd igazán hevessé válni, amikor erős érzelmi stressz éri.
A Firenzei Egyetem kutatója, Roberto Maglie és kollégái megvizsgálták a beteget, de semmilywen elváltozást nem találtak a szervezetében. Rájöttek, hogy valószínűleg a hematohidrózis egy új esetével van dolguk, de ezzel nem kerültek közelebb a megoldásához: a betegség létezését ugyanis tudományosan még el sem fogadták, nem tudjuk, mitől alakul ki, és azt sem, miképp lehet gyógyítani.
Magyar kutató írta le legelőször a betegséget
A hematohidrózis kutatását nagyon sokáig hátráltatta az, hogy vallásos történetekkel hozták összefüggésbe. Az ontariói Queen’s Egyetem kutatója, Jacalyn Duffin a hír hallatán úgy döntött, hogy átvizsgálja a tudományosan hiteles forrásokat, és megpróbálja kicsit jobban körbejárni a rendellenesség felbukkanásának körülményeit.
1880 és 2017 között 42 tudományos értekezést talált a témában, az egyik elsőt pont egy magyar kutatótól: Kaposi Mór orvos és bőrgyógyász írta le talán legelőször a jelenséget 1895-ben úgy, mint a verejtékmirigyek spontán, esetleges áteresztése az artériás vérfolyamból. Persze valószínűleg ennél sokkal komolyabb és bonyolultabb rendellenességről van szó, de
A legkorábbi említés a vérizzadás létezéséről a Kr. e. 3. századból származik: maga Arisztotelész írt a rendellenességről több munkájában. Az egyelőre nem tiszta, hogy saját maga látott-e ilyen beteget, vagy csak elméletben értekezett a hematohidrózisról, de az biztos, hogy a vérizzadás már ekkor is létezett.
A hematohidrózisos Jézus
Több említés származik a görög származású római orvostól, Galénosztól is, de Duffin úgy gondolja, hogy ez nem az eredeti szövegből, hanem a későbbi keresztény átfordításokból és átírásokból származik.
A hematohidrózist nagyon sokáig összekötötték a kereszténységgel, és eredetét Krisztus keresztre feszítéséig vezetik vissza, amikor a megváltó vérző arcát Veronika törölte le a fátylával, amin aztán, akárcsak a torinói leplen, megmaradt a keresztény egyház egyik legfontosabb alakjának arcmása.
A leplet állítólag nagyon sokáig a római Szent Péter-székesegyházban őrizték, de V. Pál pápa 1608-ban elrendelte a kápolna lebontását, amiben a fátylat tartották, és állítólag az ereklyét akkor a vatikáni archívumnak adták át. Soha többé nem látta senki, és semmit sem lehetett tudni a sorsáról. Néha fel-felbukkan a hír, hogy megtalálták, de eddig nem sikerült teljes bizonyossággal fellelni – már ha egyáltalán létezett valaha.
Halálsoron is izzadtak vért az emberek
A keresztény írástudók a középkorban rengeteg alkalommal arra használták fel a hematohidrózis létezését, hogy bizonyítsák a fátyol létezését és a passió megtörténtét. Legtöbbször elméletben értekeztek a jelenségről, nagyon kevés az olyan forrás, aki tényleg saját szemével látott egy ilyen rendellenességben szenvedő beteget.
Akadtak azért szerencsére olyan szemtanúk is, akik valóban láttak hematohidrózisos embert: 1628-ban például a pápai orvos, Paolo Zacchia látta, hogy egy halálra ítélt belga fiatal vért izzadott a cellájában.
A hematohidrózis kifejezés csak 1854-ben jelent meg a köztudatban, korábban hívták a betegséget sudor cruentusnak és sudor sanguineusnak. A 19. században elsősorban a női menstruáció egyik mellékhatásaként azonosították, de szóba került az is, hogy a hisztéria okozza a vérizzadást – ekkor ugyanis több női beteget jelentettek, mint férfit.
Úgy tűnik, a nőket jobban támadja
A Duffin által megvizsgált, időben kicsit közelebbi tanulmányokról is elmondható, hogy többségében női betegeket írnak le: a 2004 és 2017 között regisztrált 28 esetből 24 volt nő, és csak a maradék 4 férfi. Minden kontinensen felütötte a fejét a furcsa betegség, kivéve Észak-Amerikát.
A páciensek viszonylag fiatalok voltak, a nők átlagéletkora 14,1 év volt, a férfiaké pedig 26,5. Szerencsénkre az esetek nagy részéhez fotós bizonyítékot is csatoltak, így utólag is tényleg megbizonyosodhatunk róla, hogy nem csalásról van szó.
A 28 esetből 15-nek akkor jelentkezett a betegség, amikor nagyon komoly pszichológiai stressz sújtotta őket: depressziós és szorongó időszakon mentek keresztül, vagy hirtelen trauma érte őket. Kutatók ezért az egyik lehetséges magyarázatként azt is gyakran felvetik, hogy a betegségnek nem is testi, hanem lelki okai lehetnek. Biztosat azonban egyelőre senki nem tud, ami nem is csoda: a tudományos világ egy része még mindig elutasítja a betegség létezését, talán a vallásos felhangja miatt.
Nemcsak izzadni, sírni is lehet vért
Érdekes, hogy egy hasonlóan abszurd jelenséget mégis létező betegségként kezelnek: a haemolacria gyakorlatilag vér sírást jelent, és már a 16. századtól akadnak róla feljegyzések. Persze először egyfajta stigmának tartották, ha valaki vért kezdett sírni (nem is hibáztatunk érte senkit, elég ijesztő lehet), de ma már tudjuk, hogy elég nagy valószínűséggel a hormonváltozáshoz köthető okai vannak.
A cikkünk elején említett firenzei lányt végül bétablokkoló proplanolollal kezelték, de gyakorlatilag csak vaktában, az alapján, hogy néhány korábbi esetben ez megoldotta a problémát. A vérizzadás azonban nem tűnt el teljesen, de tény, hogy mérséklődött. Korábbi eseteknél egyébként akadt olyan is, aki magától kigyógyult a betegségből.
A tudományosan alátámasztott esetek viszonylag nagy száma alapján viszont lassan időszerű lesz komolyan vennünk a vérizzadást is, legalább annyira, mint ahogyan azt a haemolacriával tesszük. Duffin szerint a regisztrált esetek száma lassan, de biztosan növekszik (1880 és 2017 között átlagosan minden harmadik évben leírtak egy ilyen beteget),
Persze nem halálos betegségről van szó, így nem tűnhet annyira súlyosnak a helyzet, de – ahogyan a mellékelt eset is mutatja – súlyos pszichológiai rendellenességet vonhat maga után, ha valaki nem tud úgy elmenni kocogni, hogy ne legyen utána csurom vér a ruhája, és ne gondolják azt róla, hogy sorozatgyilkos, vagy egyszerűen csak haldoklik.
