Tudomány

Lehetetlen megjósolni, hogy mikor fog kitörni a következő hatalmas járvány

Bár 2014-ben volt egy jelentős Ebola-, 2015-ben pedig egy nagy Zika-járvány, egyik sem okozott annyi problémát, mint az 1918-as spanyolnátha, amely több emberrel végzett, mint a két világháború összesen. Az ok az, hogy a közelmúlt járványai nem váltak pandémiává.

Egy esetleges globális járvány hatalmas veszélyt jelentene az emberiségre, így nem csoda, hogy rengeteg kutató foglalkozik a kérdéssel, hogy mikor, hol és hogyan fog kitörni a következő pandémia. Egy új, Open Biology folyóiratban megjelent tanulmány szerint azonban lehetetlenség megjósolni a következő nagy járványt – legalábbis a mai módszerekkel.

A kutatók úgy vélik, hogy túl sok a vírus.

Az evolúció, mely lehetővé teszi, hogy egy kórokozó állatról emberre terjedhessen, olyan véletlenszerű és ritka, hogy gyakorlatilag lehetetlen a mai modellekkel előrejelezni.

Még ha egy vírus képessé is válik arra, hogy embereket fertőzzön, így is rengeteg további tényezőre van szükség ahhoz, hogy valódi pandémiává alakuljon.

Jelenleg mintegy 4 400 vírusfajt ismer a tudomány, igaz, a szakértők szerint a kórokozók 99,9 százalékát még nem azonosítottuk. Szerencse, hogy csupán a vírusok töredéke fenyegeti fajunkat, a veszély azonban így is nagy.

A tanulmány szerzői, Jemma Geoghegan és Edward Holmes úgy vélik, hogy az embereket fertőző kórokozók sokfélesége és a rengeteg ismeretlen vírus miatt minden kísérlet, mellyel a következő pandémiát igyekeznek megjósolni, komoly nehézségekbe ütközik.

A kutatók azt is kiemelték, hogy az utóbbi évek két legjelentősebb járványát jól ismert típusok okozták: az Ebolát 1947-ben, a Zikát pedig 1976-ban fedezték fel. A szakértők szerint a legnagyobb gondot a sűrű populációkban időszakosan újra felbukkanó kórokozók jelentik.

Az új tanulmány természetesen nem állítja, hogy nem is szükséges a potenciális pandémiákat okozó vírusok után kutatni. Geoghegan és Holmes azt gondolják, hogy gyakorlatiasabb módszerekkel kell keresni. A szakértők szerint érdemes lehet jobban fókuszálni azokra a területekre, ahol az állatok és emberek nagyobb valószínűséggel találkoznak.

(Via: IFLScience, kiemelt kép: DragonImages/Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik