Noha Orbán Viktor kormányfő előzetesen arra szólított fel, hogy „egy csendes imát mondjunk el minden este a mostani, hivatalban lévő kancellár mandátumának meghosszabbítása érdekében”, utólag visszafogottan gratulált Angela Merkel és az uniópártok győzelméhez. Mindeközben a kormányzati irányítású magyar média a német kancellár meggyengülésétől volt hangos, az interpretációk többsége szerint Merkel úgy nyert, hogy bukott, amit elsősorban elhibázott bevándorláspolitikájának köszönhet.
Jóval kevesebb szó esett a Fidesz bajorországi testvérpártjának és szövetségesének, a Keresztényszociális Unió (CSU) meggyengüléséről, amely saját tartományában tíz százalékponttal esett vissza. Orbán különösen jó viszonyt ápol a CSU-val, amit nemcsak az elmúlt évek során Bajorországba tett látogatásai jeleznek, hanem az is, hogy 2015-2016 folyamán a magyar kormány képviselői többször is nyíltan kritizálták Merkelt, ami már-már a német belpolitikába a CSU oldalán történt beavatkozásnak tekinthető.
A kormányzati propagandának felületet biztosító hazai médiumok annál nagyobb hangsúlyt fektettek a bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD) megerősödésére, amely 12,6%-kal a harmadik legnagyobb Bundestag-frakcióként kezdhet neki első szövetségi parlamenti ciklusának. A német erőviszonyokat és pártrendszert alapjaiban átrendező AfD sikere valóban a bevándorlásra vezethető vissza, ami a német választók számára továbbra is az egyik legfontosabb probléma. Jelzésértékű, ahogy a magyar kormányzati irányítású média azt hangsúlyozta, hogy a „hazug liberális-baloldali médiaelit szorítja rasszista kategóriába az AfD-t, míg a szavazóikat egyszerűen lehülyézik”. A szóban forgó médiumok szerint a német szélsőjobboldal előretörésének és a nagykoalíció meggyengülésének elsősorban abban van jelentősége, hogy továbbra is érvényes az orbáni tételmondat a globális elitekkel szembeni „lázadás évéről”. Miközben tehát a Fidesz a stabil gazdasági kapcsolatokból levezethető pragmatizmusa és a német szociáldemokratákkal való kiélezett viszonya okán valóban Merkel kormányzásának folytonosságában volt érdekelt, az uniópártok meggyengülése és a szélsőjobboldal előretörése kapóra jön a magyar kormányfő víziójának igazolásához.
A magyar-német kapcsolatok jövőbeni alakulását nagy mértékben meghatározza majd, hogy Merkel végül milyen összetételű kormánykoalíciót alakít. Jelenleg a liberális FDP-vel és a zöldekkel kiegészülő Jamaica-koalíció tűnik a legvalószínűbbnek, ami egyszerre lehet áldás és átok a magyar kormány számára. A CSU bajorországi meggyengülése és az AfD előrelépése a második legerősebb tartományi szereplővé jelentős nyomás alá helyezheti a Kereszténydemokrata Uniót (CDU) azzal kapcsolatban, hogy még keményebb bevándorláspolitikát folytasson. Egyes olvasatok szerint a választók azért büntették a keresztényszocialistákat, mert a párt nem volt képes érdemben befolyásolni Merkel bevándorláspolitikáját. A bajorországi tartományi választások előtt álló CSU ezért markánsabb startégiával szabna gátat az AfD további térnyerésének. Noha a német kancellár a CSU nyomása ellenére továbbra sem hajlandó felső határt szabni a németországi menedékkérőknek,
Orbánt erősíthetik az esetleges szankciók is
Rövid távon ugyancsak a parlamenti választási kampányra készülő Fidesznek kedvezne, ha az új német kormány keményebben lépne fel az uniós menekültügyi szabályok betartatásában (kvóta, dublini rendszer stb.). A CDU-ban sokan úgy vélik, hogy az AfD nem erősödött volna meg ennyire, ha Berlin következetesebben képviseli a kvótahatározat érvényesítésének fontosságát Németország tehermentesítése érdekében. Egy határozottabb fellépés feltehetően a Zöldeknek és az FDP-nek sem lenne ellenére, kérdéses ugyanakkor, hogy Merkel hajlandó lesz-e konfrontatívabb fellépésre a kvótamechanizmust végletekig ellenző tagállamokkal szemben. Már egy kisebb elmozdulás is kapóra jönne a magyar kormánynak, amely újabb nemzeti konzultációval készül a jövő évi választásra, azt bizonygatva, hogy Soros György Brüsszellel közösen illegális bevándorlók millióit akarja Magyarországra telepíteni.
Angela Merkel azzal, hogy nem sokkal a német választásokat megelőzően a kvótadöntés végrehajtása kapcsán említette az uniós pénzek megvonását, személyesen szolgáltatott belpolitikai muníciót Orbán Viktor érveléséhez, miszerint a Magyarországot érő uniós kritikák mögött egy dolog áll: a migrációval kapcsolatos különállás. Mindamellett, hogy nem szerencsés olyan tanácsi döntéshez kötni a támogatások kifizetését, amelynek az unió eleve képtelen érvényt szerezni, egy ilyen ultimátum a kormány Brüsszel elleni szabadságharcát segíti.
Hasonlóra enged következtetni a legújabb nemzeti konzultáció hetedik pontja, miszerint „a Soros-terv része, hogy politikai támadást indítsanak a bevándorlást ellenző országok ellen, és kemény büntetésekkel sújtsák őket”.
Mindez alkalmat teremt arra, hogy elterelje a figyelmet a civiltörvényre és a lex CEU-ra vonatkozó uniós bírálatokról, amivel kapcsolatban az Európai Parlament tavasszal szavazta meg a 7. cikkely szerinti eljárást kilátásba helyező határozatot. Továbbra is kérdéses tehát, hogy Berlin hajlandóságot mutat-e Magyarország gazdasági megregulázására. Ezt egyébként a németországi kampány lecsengése után nem is kell feltétlenül látványos büntetőintézkedésként tálalni: elég lenne a brexitből (többen osztozunk kisebb tortán) és a migrációs válságból következő gazdasági szükségszerűségből levezetni. A támogatások átcsoportosításával kapcsolatban felvetődött, hogy a fejlettebb régiók olyan új kihívásokra is kapjanak forrásokat, mint a menekültek integrációja és a demográfiai változások kezelése. Ez magyar szemszögből nem sok jót vetít előre a 2020 utáni uniós büdzsétárgyalásokra nézve. Hogy erre lesz-e politikai akarat, az a formálódó német koalíciótól függ, az uniós források megvonása ugyanis a német gazdaságot, illetve a Magyarországon működő német cégeket is kellemetlenül érinthetné.
Rugalmas integráció
A németországi választás eredménye abból a szempontból is hatással lesz az Orbán-kormány uniós mozgásterére, hogy az Európai Unió intézményes jövőjét érintő vitákban a magyar kormány rendre a kétsebességes unió ellen foglal állást. Egy Jamaica-koalíció esetén Merkelnek korántsem lesz egyszerű feladat összehangolni a széttartó elképzeléseket a fiskálisan konzervatív, az eurozóna további mélyítését ellenző liberálisok és a közös pénzügyi felelősségvállalást szorgalmazó zöldek között. Emmanuel Macron két nappal a németországi választást követően minden bizonnyal ebből kiindulva puhította fel a eurozóna reformjával kapcsolatos korábbi javaslatait: már nem szorgalmazta sem egy uniós valutaalap létrehozását, sem a tagállami adósságok átvállalását. A francia elnök feltehetően annak tudatában mellőzte az eurozónával kapcsolatos radikálisabb reformelképzeléseket, hogy nem akarta tovább nehezíteni a koalíciós egyezkedés előtt lévő Angela Merkel dolgát.
Az Orbán-kormánynak – bár szavakban ellenzi a többsebességes unió intézményesülését – a gyakorlatban kevésbé lenne ellenére egy efféle konstrukció. A kormány lehetségesnek tartja a mélyebb gazdasági együttműködést a sikeres eurozóna érdekében, de csak akkor, ha a belső piac egysége és az egyenlő versenyfeltétek biztosítottak, és a kívül maradók később szabadon dönthetnek a csatlakozásról. Ahogyan arra az ECFR kutatása is rámutatott, Magyarország Lengyelországhoz és Nagy-Britanniához hasonlóan hagyományosan a nemzetállami szuverenitás erősítése kapcsán támogatna bármilyen rugalmasabb integrációt.
Ez amiatt fontos, mert az Orbán-rezsim – Szlovákiával és Csehországgal ellentétben – egyelőre semmilyen jelét nem adta, hogy a mélyebb gazdasági integrációt célzó gyorsabb sávba szeretné tolni Magyarországot. Orbán hatalompolitikai érdekeivel és illiberális államberendezkedésével ugyanis ez nehezen lenne összeegyeztethető. A német kancellár korábbi nyilatkozataiból arra lehet következtetni, hogy Merkel már lemondott a britek kilépésével 27 tagúvá olvadó EU mindenáron való egyben tartásáról, és hajlandó lenne a korábban csak bizonyos területeken kipróbált többsebességes modell gyakoribb alkalmazására az EU-ban, amit feltehetően az eurokritikus FDP és a zöldek is támogatnának. Kérdés, hogy mindezt a meglévő intézményes struktúrák (megerősített együttműködés, PESCO) kellőképpen rugalmas keretei között biztosítanák-e, ami lehetővé tenné a magyar kormánynak, hogy csak a számára politikailag kedvező kezdeményezésekben vegyen részt. A Fidesz hosszú távú érdeke ugyanis a nyitott kapuk uniós politikájának fenntartása, és bármilyen intézményesített, vétópotenciállal rendelkező belső mag kialakításának elkerülése.
Zgut Edit
a szerző a Political Capital külpolitikai elemzője
Kiemelt kép: MTI/AP/Virginia Mayo