Sikota Krisztina, a XII. kerületi önkormányzat fideszes képviselője továbbra is kulturális igazgató a Várgondnokság Kft. és a Budavári Ingatlanfejlesztő Kft. vezetésében.
A képviselőnő vagyonnyilatkozata szerint a képviselői tiszteletdíj mellett 600 ezer, illetve 300 ezer forintot keres a két állami cégnél a párhuzamos vezetői poszton. (Mindemellett a társadalmi tanácsadó testület tagja a Szerencsejáték Zrt.-nél, ahol további 200 ezret kap havonta.)
A 24.hu június elején számolt be arról, hogy a képviselőnőt a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága nemrég öt évre eltiltotta a cégvezetéstől.
Az eljárást az adóhatóság kezdeményezte, miután Sikota Krisztina bt.-je több mint 700 ezer forint köztartozást halmozott fel.
továbbá nem szerezhet gazdasági társaságban kizárólagos vagy többségi befolyást, nem válhat gazdasági társaság korlátlanul felelős tagjává és egyéni cég tagjává.
Sikota ügye a napokban a XII. kerület képviselő-testületi ülésen is felvetődött. Információink szerint Vágó István DK-s, és Tüttő Kata MSZP-s képviselő vetette fel a köztartozásokra hivatkozva, hogy méltatlansági eljárást kellene kezdeményezni a képviselőnő ellen.
A Fidesz-frakció azonban gyorsan leverte a fenyegetést, mert ellencsapásként kilátásba helyezett egy Tüttő Katával szembeni eljárást. Tüttő mostanában kedvenc célpontja lett a kormányzati sajtónak, mert kiderült, ő az egyetlen aktív politikus, aki annak idején részt vett a 4-es metró tenderének előkészítésében. A Magyar Idők szerint Tüttő a metró beruházásának gyanús ügyeit taglaló OLAF-jelentés által vizsgált időszakban a tenderbizottság tagja volt, de közben fővárosi képviselőként a Fővárosi Közgyűlés pénzügyi és közbeszerzési bizottság elnöke, illetve a közbeszerzési, pénzügyi és jogi bizottságok tagja is volt.