Tudomány

Hegyet fog mászni a marsjáró

A NASA bejelentette: a marsjáró meg fogja mászni a Gale kráter 5 km magasságú hegyét.

A Curiosity marsjárót idén november 25. és december 18. között indítják el a vörös bolygóra, hogy megvizsgálhassák az általa gyűjtött kőzetmintákban a bolygó éghajlati változásait és az élet kémiai nyomát keressék.

A öt éve élénk vita folyt arról, hova küldjék a pontosan a szondát. A tudósok azért döntöttek a Gale kráter mellett, mivel a hegy oldalán a víz által szállított és lerakódott ásványi üledék a Mars korai környezeti fejlődéséről mesélhet.

A kutatók egyik célja szerves szén begyűjtése, mivel gyanítják a Marsba is csapódtak egykoron szénalapú meteoritok, úgy ahogy a Földbe is. Ha ez így történt valamilyen kezdetleges formában kialakulhatott a vörös bolygón is élet.

A marsjáró várhatóan 2012. augusztus 6. és augusztus 20. között száll le a Mars bolygón. Az űrszonda elődeinél lényegesen pontosabban, 10 kilométer átmérőjű ellipszisen belül landol.

Az élet nyomain kívül a Marsból vett minták a bolygó légkörébe, a felszíni kozmikus sugárzásba, valamint a talajt alakító folyamatokba is betekintést nyújtanak majd.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik