Média

Távozik Bánhegyi Zsófia a Telekomtól

Bánhegyi Zsófia, Magyar Telekom
Bánhegyi Zsófia, Magyar Telekom

A Magyar Telekom eddigi kommunikációs igazgatója lesz április 3-tól a Magyar Turisztikai Ügynökség marketingkommunikációért felelős vezérigazgató-helyettese.

Bánhegyi munkaviszonya március 31-én szűnik meg a televíziós piacon kábelszolgáltatóként meghatározónak számító cégnél, ahol közölték, az utódlásáról később döntenek.

A legmeghatározóbb digitális médiapiaci vezetők listáján is több éven át női vezetőként a lista élén járó Bánhegyi 2012 nyarán csatlakozott a T-csoporthoz, ahol eleinte a T-Systems Magyarország marketing- és kommunikációs igazgatójaként a nagyvállalati és államigazgatási ügyfeleket kiszolgáló, öt elődcégből létrejövő vállalat márkájának hazai felépítésén dolgozott, majd később a T-Systems menedzsmentjének tagja is lett. A kommunikációs szakembert 2015. október elsején nevezték ki az új, integrált kommunikációs szervezet élére, amely a teljes Telekom-cégcsoport kommunikációjáért felel.

Bánhegyi a Telekomot megelőzően, 2010-től a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál volt kommunikációs vezető. 2004-től a Heti Válasz Kiadó marketingigazgatójaként, 2007-től lapigazgató-helyetteseként dolgozott. Pályáját a Nestlé Hungáriánál kezdte gyakornokként, majd 1999-től a KLM légitársaság közép-európai termékmenedzsere, majd loyalty menedzsere volt.

Az angolul és franciául felsőfokon beszélő Bánhegyi diplomáját 1995-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte közgazdászként, majd elvégezte a nemzetközi kapcsolatok főszakirányt és mellékszakirányként marketingkommunikációt is, majd az ELTE-n 1999-ben jogi szakközgazdász posztgraduális diplomát is kapott.

Ha érdekli egy korábbi exkluzív interjú Bánhegyi Zsófiával, ide kattintson.

Költségtakarékossági intézkedések vannak a Telekomnál

A piacon máris különböző folyosói találgatások kezdődtek Bánhegyi távozásának okairól. Voltak, akik szerint a távozás még az Ákos-ügy utózöngéje lehet, de ez kevésbé tűnik valószínűnek. (A Telekom 2015 decemberében ugyanis felbontotta a kormányközeli zenésszel kötött szponzori szerződését a dalénekesnek a nőkre vonatkozó, nagy nyilvánosság előtt tett és nagy port kavart megjegyzésére hivatkozva,  mivel a magyarázat szerint Ákos szavait nem tartották összeegyeztethetőnek egy társadalmilag felelős márka értékeivel. A Telekom döntésére válaszképpen viszont az Orbán-kormány bejelentette, hogy felmondja a távközlési céggel kötött, amúgy éppen azokban a napokban amúgy is lejáró távközlési szerződését, amit azóta új szerződés váltott fel.) A távozás mögötti valódi ok forrásaink szerint azonban ennél jóval prózaibb: a távközlési cégnél a tervezett, meglehetősen költséges 5G mobilhálózati fejlesztések és a nyomott árakkal dolgozó romániai DIGI magyar mobilpiacon várható megjelenésének hatására tekintettel költségtakarékossági intézkedések léptek hatályba (a cég által a következő időszakban a részvényeseknek kifizethető osztalék is kevesebb lett, mint a piac várta), a költségvágások pedig negatívan érintik a Bánhegyi által felügyelt marketingkommunikációs területet is. Forrásaink azt valószínűsítik, hogy Bánhegyi döntésében inkább ennek lehetett jelentős szerepe az állásajánlat elfogadásakor. Az, hogy a Telekom egyelőre nem döntött az utódlásról, mindenesetre arra utal, hogy Bánhegyit nem elküldték, és az egésznek nincs köze az Ákos-ügyhöz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik