Közélet

“Akinek van esze, nemet mond az olimpiára”

Ahol megkérdezik az embereket, akarják-e, hogy városuk olimpiát rendezzen, ott nem a válasz. A bostoni és a hamburgi olimpiaellenes mozgalom aktivistáit kérdeztük a Momentum Mozgalom sikeréről.

“Akinek van esze, nemet mond az olimpiára” 1

A Momentum Mozgalom Nolimpia kampánya csak Magyarországon volt új, a 2024-es olimpiai pályázatot két városban is hasonló mozgalmak akadályozták meg. A No Boston kampánya után az Amerikai Olimpiai Bizottság által kiválasztott város 2015 nyarán visszalépett a pályázattól. 2015 novemberében pedig Hamburg mondott nemet a nyári olimpia megrendezésére. Ott eljutott népszavazásig a kérdés, a NOlympia Hamburg elnevezésű kampányt a bostoni aktivisták is segítették tanácsaikkal.

*

A Momentum sikere után a bostoni szervezet társelnökével, Christopher Dempsey-vel és a hamburgi aktivistával, Klas Rühlinggel beszélgettünk a lehetséges folytatásról.

Dempsey szerint a bostoni kampány azért volt sikeres, mert felhívták az emberek figyelmét az olimpiarendezés árnyoldalaira és kockázataira is. „Egy alulról szervezett mikroközösségként felvettük a harcot a rendezéspárti hatalmasságokkal.”

Nyertünk, mert a tények és a valóság a mi oldalunkon állt, mondta.

Kampányukat tízezer dollárnál is kevesebből hozták ki, miközben az olimpiai játékok támogatói 15 millió dollárnál is többet költöttek népszerűsítésre.

Bostont is az a veszély fenyegette, mint Budapestet, hogy felépítenek egy rakás stadiont a városban, amit az olimpia után senki sem használ.

Egyszerű indokuk volt arra, miért szerveződtek a pályázás ellen, úgy látták, Bostonnak nincs szüksége egy olimpiára ahhoz, hogy felkerüljön a térképre. Ráadásul Dempsey szerint rengeteg fejlesztésre váró dolog van a városban, az iskolák, a tömegközlekedés, az egészségügy, a közterületek, olimpiarendezés előtt ezzel kellene foglalkozniuk.

Érzelmek helyett a valóság

Hamburgban elsősorban a rendezés hatalmas költségétől ijedtek meg, Rühling szerint az emberek nem hitték el az olimpiát támogatók „Hamburg csak nyerhet” jelszavát, sokan úgy látták, ráfizetés lesz az olimpia.

A támogatók érzelmi kampánya mellé mi odatettük a tényeket, így a korábban láthatatlan ellenzők előbújtak.

Rühling még egy szempontot említett, amikor arról kérdeztem, miért szerveződtek az olimpia ellen. Szerinte a városnak először azt kellene megoldania, hogy méltó lakhatási körülményeket biztosít az ott élő menekülteknek.

No Boston / Facebook

Dempsey egyébként a No Boston kampány előtt néhány évig kormányzati alkalmazott volt, jelenleg egy non-profit cégnél, a tömegközlekedés javításáért dolgozik.

Az akció után sem távolodok el a politikától, itt lakom, egyértelmű, hogy a fontos kérdésekben állást fogok foglalni.

A hamburgi mozgalom tagjai közül már az olimpiaellenes kampány előtt is aktívak voltak politikailag, de a NOlympia Hamburg nem tervezi azt, hogy pártpolitizálásba kezd.

“Akinek van esze, nemet mond az olimpiára” 3
Flick

Magyarországon a kormányközeli média erősen támadta a Momentumot, az aláírókat nevezték hazaárulónak is. Amikor erről beszéltem Dempsey-nek, egyáltalán nem lepődött meg, őket is többször érte személyeskedő támadás.

Minden támadással csak biztosabbak lettünk abban, hogy nekünk van igazunk, tudtuk, hogy ez azt jelenti, hogy van hatásunk a dolgokra, a hatalom pedig megijedt.

Világos elképzelések

Hamburgban a vezetés ugyanazt a taktikát választotta, mint itthon a Fidesz, megpróbálta agyonhallgatni az olimpia ellenzőit. Rühling szerint nem vették őket komolyan, de politikai jellegű támadás nem érte őket.

A Momentumról Dempsey azt mondta, hatalmas sikert értek el azzal, hogy összegyűjtöttek 266 ezernél is több aláírást.

Ezeknek a fiatal fiúknak és lányoknak világos elképzelésük van arról, mit szeretnének Magyarországon csinálni. Remélem, az emberek továbbra is nyitottak lesznek és meghallgatják a Momentum elképzeléseit.

Rühling is csak gratulálni tud a Momentumnak, elsősorban ahhoz, hogy a semmiből felbukkanva ilyen gyorsan nyomást tudott gyakorolni a hatalomra.

Flickr

Az induláskor tanácsokat is adott Dempsey és a No Boston a Momentumnak, azt mondta, a budapestieket meg lehet győzni észérvekkel, csak ki kell állni és el kell nekik mondani azokat. A párttá alakulásról azt mondta, beszélt néhány Momentum-taggal, és úgy látja, már azzal is nagy dolgot értek el, hogy civil szervezetként tematizálni tudták a közbeszédet.

Ezt kell folytatniuk és sikeresek lehetnek.

Van jobb helye

Már csak Los Angeles és Párizs van versenyben a 2024-es játékok megrendezéséért, ráadásul a francia fővárosban online petíció indult a népszavazásért. A bostoni aktivista szerint akinek van esze, nemet mond az olimpiarendezésre.

Világosan látszik, hogy amikor az embereket megkérdezik, akarnak-e olimpiát rendezni, nemet mondanak. Rájöttek arra ugyanis, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nagy terheket ró a rendezőkre, a pénznek pedig jobb helye is van.

Úgy látja, Budapest egy nagyszerű város, nincs szüksége olimpiarendezésre ahhoz, hogy fejlődjön.

Rühling úgy véli, az olimpia eszménye elvesztette a hitelét, az a mítosz pedig semmivé vált, hogy nagyszerű és hasznos dolog a játékok megrendezése. Szerinte

a NOB-nak sürgősen meg kellene újulnia, mielőtt végképp kiüresedne az, amit olimpiának hívunk.

(Kiemelt kép: graffiti Hamburgból, Twitter)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik