Hírhedt államok közé került Magyarország

Ahogy arra számítani lehetett, a kormánypárt igazolta az Amnesty International Magyarországra vonatkozó fejezetének minden megállapítását: sorosozott, migránspártizott, ahogy egy rendes populista teszi Európában, az Egyesült Államokban, sőt az egész világon. Ahogy a Fidesz kommunikációs vezetője fogalmazott, az Amnesty

egyike azoknak a migránspárti ügynökszervezeteknek, amelyek Soros György pénzéből működnek és a migránspárti erőket szolgálják.

Túl azon, hogy az Amnesty tavalyi beszámolója szerint nem kapott pénzt Soros alapítványaitól, a nemzetközi – és magát kormányoktól függetlenként meghatározó – emberi jogi szervezet jelentésének magyarországi része épp a fentiek miatt kritizálja Magyarországot: a civilek elleni támadások, a menekültek és migránsok másodrendű lényként való kezelése, a gyűlöletszítás, de közvetetten a saját polgárainak lenézése miatt is.

Ahmed H. lett Magyarország másik orcája

A Kőlevesben mutatta be szerdán Iván Júlia, az Amnesty hazai igazgatója és Demeter Áron, a szervezet emberi jogi szakértője az idei jelentést. Demeter egyből a közepébe csapott azzal, hogy még nem fordult elő olyan, hogy a regionális jelentés egy magyar esettel kezdődött volna.

Ezúttal azonban a röszkei zavargás miatt nem jogerősen 10 év fegyházra ítélt Ahmed H. esetével indul a térség bemutatása. Róla amúgy megtudta a 24.hu, hogy májusban várható a másodfokú ítélete, most épp az elsőfokút fordítják neki arabra.

Ahogy Iván Júlia fogalmazott, a szüleit a háborús övezetből kimenekítő szír férfi “a jelképe annak, hogy az emberi jogok egyre inkább háttérbe szorulnak”, vagyis ahogy a populista kormányok az emberek félelemérzetére apellálva szűkítik a szabadságjogokat. Magyarország mellett már Lengyelország is ezt teszi, és ez hullámokat ver tőlünk nyugatra is.

Demeter beszélt a 159 országot vizsgáló jelentésről – ezt mi is kiveséztük, de röviden összefoglaljuk:

• A menekültek esetében az a trend Európában, hogy az unió igyekszik őket a határain kívül tartani, és ehhez a periféria országai is csatlakoztak (lásd macedón határzár). Eközben mennek a deportálások, az afgánokat például már egy Kabullal kötött egyezmény keretében reptetik haza. Magyarország meghozta a nyolckilométeres szabályt (az országba ilyen mélységben behatoló bevándorlókat úgy vihetik vissza a határra, hogy be se nyújthatják a menedékkérelmüket), és egy olyan gyűlöletkampányt nyomott le tavaly, aminek a vége egy érvénytelen népszavazás lett.
• A terrorellenes intézkedések is rossz irányba mutatnak. Nyugattól keletig rengeteg példa van erre, nálunk a terrorveszélyhelyzet fogalma, a briteknél a bírói engedély nélküli tömeges megfigyelések gyakorlata, a franciáknál a szintén a bíróságok hatókörén kívül végrehajtott házkutatások. Mindezt annak a nevében, hogy a biztonság fontosabb az alapvető jogoknál.
• Hátrányos megkülönböztetések ugyanúgy érik a muszlim közösségeket, mint a cigányságot Európa-szerte. A menekültek erőszakot szenvednek el, a romák kényszerkilakoltatásokat, bár Csehországban egy kötelezettségszegési eljárás után törvényben szabályozták, hogy a roma gyerekeket alapból, mérlegelés nélkül nem lehet speciális iskolákban tanítani. A meleg (LMBTI) közösségek jogai szélesedtek legalább, több országban ismerték el az élettársi viszonyukat, Norvégiában pedig már mindenki maga dönthet a neméről.
• A nők elleni erőszak továbbra is téma, és nem csak a muszlim közösségekben. Jó példa erre a lengyelek kilépése a családon belüli erőszak elleni isztambuli egyezményből, miközben évi egymillió lengyel nő a párkapcsolati erőszak elszenvedője.
• Baljós árnyak köröznek a civilek és a szabad véleménynyilvánítás felett is. A volt Szovjetunióban minden ellenzéki hangot üldöznek, ellehetetlenítik a civileket, de nyugatabbra se jobb a helyzet: elmaradt az elszámoltatás a kijevi forradalom, az isztambuli Gezi parki zavargások vagy épp a CIA kelet-európai börtönei és kínzásai ügyében.
• És végül a háborúk: Ukrajnában már jogilag is nemzetközi fegyveres konfliktus zajlik, miközben a törökök a kurdokkal úgy leszámoltak, hogy százezreknek kellett elmenekülniük otthonaikból.

Mindenki a kormány ellensége

Iván Júlia beszélt bővebben Magyarországról. Öt pontban határozta meg, mi a baj.

1. Már említettük a terrorveszélyhelyzetet, mivel nem áll fenn ilyen fokú terrorfenyegetettség, Iván szerint egy “hangulatkeltő alaptörvény-módosítással álltunk szemben”.
2. “Példátlan Európában, hogy egy alkotmányos demokráciában a miniszterelnök utasítson civilek vegzálására állami szerveket” – mondta Iván a norvégciviles botrányról, ami tavaly járta be a sajtót. És amiről kiderült, hogy tisztán politikai motivációja volt, mivel a hatóságok semmi törvénytelent nem találtak. Azt már izgatottabban várja az Amnesty, hogy a mostani kormányzati rohamnak mi lesz a vége. Mindenesetre elébe mennek, hamarosan kampányt kezdenek, amellyel megmutatják az embereknek, hogy milyen hasznos munkát végeznek a civil szervezetek.
3. A sajtószabadság szekálása is szóba került, természetesen a Népszabadság beszántásának példáján. Iván hozzátette, tipikus hazai folyamat, hogy az állam a hirdetési piacon keresztül tartja sakkban a neki nem tetsző médiatermékeket.
4. A romák hátrányos megkülönböztetése is fennáll. A 2008-09-es romagyilkosságok elkövetőit ugyan első fokon már elítélték, de a miskolci számozott utcák ügye nehezen oldódik meg. A cigány gyerekek hátrányos iskolai megkülönböztetése miatt bírósági és kötelezettségszegési eljárás is folyamatban van Magyarország ellen.
5. Iván szerint menekültügyben “Magyarország messze alulmúlja az összeurópai standardeket” is, a hazai szabályozás sérti a genfi egyezményt. A tömeges bevándorlás miatti különleges jogrend körülményei már rég nem állnak fent (nincs tömeges bevándorlás), miközben 16 ezer embert “dobtak ki az országból”, sokszor erőszakos, durva módszerekkel. Akik meg valami csoda folytán megkapják a menekültstátuszt, azoktól minden jogot és ellátást megtagad a törvény, nem is akarja az állam integrálni őket. A népszavazási kampány sem segített, csak 6 milliárd forintból felszította a gyűlöletet.

Európa több menekültet is elbírna

Az Amnestyre persze rá lehet sütni, hogy mindenhol csak pampog, még a skandináv országok gyakorlatában is talál kivetnivalót, ellenben vannak javaslatai is.

Magyarország például visszatérhetne a 2015-ös menekülthullám előtti menedékkérelmi rendszerhez. Be kell léptetni az embereket, el kell bírálni a kérelmüket, mindezt pedig emberséges körülmények között. Nem nagy hodályokban, hanem kis létesítményekben kéne a menekülteket elhelyezni, ahogy a németek is próbálják. Iván úgy fogalmazott,

nem olyan nagy a truváj, nincsen semmi trükk, jó lenne a meglévő szabályokat alkalmazni és csavarni kellene kicsit az attitűdön.

A 24.hu kérdésére, hogy a leterhelt bíróságok és hatóságok mennyire bírnák az elbírálásokat, Iván azt mondta, sokkal nagyobb terhet ró a bíróságokra most az illegális határátlépési ügyek cunamija. Szerinte mentsvárként hivatkozhat a kormány rá, hogy leterheltek a bíróságok, azért nincsenek fair eljárások. Az biztos, hogy sok menedékkérő most sem várja meg az eljárása lefolytatását, előbb elmegy a nyitott táborokból (ezen változtathat a kormány új javaslata).

Az is szóba került, hány menekültet bírna el Magyarország és Európa. “Van még bőven teherbírás” – mondta Iván, bár konkrét számokba nem akart bocsátkozni. Annyit mindenesetre elmondott, hogy Libanon jelenlegi lakosságának negyede menekült, az 500 milliós Európa pedig pokoli messze áll még ettől az aránytól. A legtöbb menekült most is a konfliktuszónák körüli államokban él. Mindenesetre óvatosan megjegyezték, az elöregedő Magyarországon is el lehetne gondolkozni a fiatal, nyelveket beszélő menedékkérők integrálásán, hogy legyen, aki fizeti majd a nyugdíjak járulékait.

A kérdéseknél szóba került a civilek elleni támadássorozat is, ami ellen globálisan akar fellépni az Amnesty, összefogva más szervezetekkel. Rákérdeztünk arra is, a kormányzati szájkarate mellett érzékelnek-e bármilyen más nyomást, amire Demeter azt válaszolta:

A napi munkánkban nem láttunk semmi pressziót és nehézséget, de figyelünk és aggódunk, mert volt már ilyen.

Egyébként az is kiderült, hogy az emberi jogi kerekasztal munkájában ugyan részt vesznek még, de a javaslataikat nagyrészt lesöpri a kormányzat, meddő viták folynak, szakpolitikai kérdésekben pedig évek óta nem kérték ki a véleményüket.