Tudomány

Mi van a kutyákkal? Nem ugatják a Holdat

Nem túlzás állítani, hogy a köztudatban axiómaként él az állítás: a kutya ugatja, vonyítja a teliholdat. Teljesen logikusnak is mondhatnánk, hiszen így tesz vad őse, a farkas is. Mikor is lenne mindez aktuálisabb, mint közvetlenül egy szuperhold után?

Ha pedig négylábú barátaink megugatják a teliholdat, vonyítanak, ha felbukkan, vajon hogyan fogadták a szuperholdat? Pongrácz Péter etológust, az ELTE Etológia Tanszékének docensét kérdeztük.

A válasz kiábrándítóan rövid: sehogy. Nincs tudományos bizonyíték arra, hogy a holdciklusok – így a telihold, legyen az akár szuperhold – bármiben is befolyásolná a kutyák viselkedését.

Még akkor sem, ha gyermekkorunk óta ebben a hitben élünk, mesék szólnak róla, ezt mondja bárki, ha megkérdezzük. Ahogy fent írtuk: axióma ez a társadalmi tudatban. Nyilvánvaló persze, hogy nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél, és mint minden hiedelem, ennek is táplálkoznia kell valamiből. Három lehetőség tűnik valószínűnek, és valahol mindhárom összefüggésben áll egymással.

Az ember “idegesebb”

Az egyik, hogy a telihold fénye még az éjjeli fénybúra alatt fekvő városokban is erősen érzékelhető. Mintha egy mini Nap sütne hideg, fehér fénnyel, még olvasni is tudunk az ablakon beeső sávjánál.

Fotó: Thinkstock
Fotó: Thinkstock

Sok ember nem tud aludni, illetve rosszul alszik, sokat megébred a “világosban”, és ilyenkor olyanokat is megfigyel, amit egyébként végigaludna. Ha éjjel álmatlanul forgolódunk, minden kellemetlen hang felerősödik: idegesítővé válik az óra ketyegése, a hűtő moraja, a kinti neszek.

Ugyanígy voltak vele elődeink is, ráadásul a közvilágítás előtti évszázadokban, évezredekben a teliholdat sokkal komolyabb “fényszennyezésként” élték meg. Ők sem tudtak jól aludni, a kutyaugatást, a vonyítást hallgatták egyre idegesebben.

Ebben a helyzetben egy-egy területvédő rövid ugatást, vakkantást, felvonyítást – amit normál esetben a gazda átaludt volna – az ember nagyon is hajlamos a teliholdra fogni. A “mesének” elég, hogy megszülessen, a nép ajkán könnyen tényként terjed el a nagyvilágban.

A kutya éberebb

Hasonlóan lehetnek vele a kutyák is, a telihold fénye őket is megzavarhatja. Éberebbek, aktívabbak lehetnek ilyenkor, ebből adódóan az ingerküszöbük is alacsonyabb: olyan történésekre, zajokra is reagálnak (ugatnak), amire normál esetben legfeljebb felébrednek és a fülüket hegyezik.

De nem a Hold hatása, hanem a szokatlanul világos éjszaka miatt, merthogy biológiai magyarázat nincs, tudományos tények pedig nem támasztják alá, hogy az ebeknek bármi dolga lenne égi kísérőnkkel

– erősíti meg Pongrácz Péter.

A farkast nem érdekli

Végül egy harmadik lehetőség, ami ugyancsak tévhiten alapul. Az egyik leggyakoribb farkasábrázolás, mesék, rajzfilmek elmaradhatatlan jelenete, ahogy az állat ül egy dombtetőn, és teljes beleéléssel vonyítja a szép, kerek teliholdat.

Valóban, a Hold havonta egyszer “kikerekedik”, a farkasok pedig tényleg gyakran vonyítanak, de a kettő között nincs összefüggés. Messzire hatoló hangról van szó, a falka távol lévő tagjai kommunikálnak így egymással – akár tél van, akár nyár, akár holdtölte, akár újhold. Mindig, ha éppen szükséges felvenniük egymással a kapcsolatot.

Az ember pedig az ősidőktől fogva félelemmel, gyűlölettel tekint a farkasra mint ragadozóra, mint vetélytársra. Számtalan rémtörténet és a gonosz bestiáról a Piroska és a farkastól a teliholdkor átalakuló és gyilkoló vérfarkasokig – még szép, hogy régi idők jámbor utazóiban, pásztoraiban, földműveseiben megfagyott a vér a falka hívószavára.

Sok kutya is hajlamos a vonyításra, és így már összeáll a kép. Ha a kutya vonyít, farkasként viselkedik, akkor valami nincs rendjén: megbabonázta a telihold – gondolhatták álmatlanul forgolódó, babonás őseink, és a meséből lett tény újabb “bizonyítást” nyert.

Tudományosan alátámasztható módon tehát a kutya, akárcsak a farkas csak a mi képzeletünkben, hitvilágunkban szentel különösebb figyelmet a teliholdnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik