A Párbeszéd által kezdeményezett ellenzéki együttműködési tárgyalások lényegében ahogy elkezdődtek, véget is értek – az asztalnál ülők már abban sem tudtak egyetérteni, kik vehetnek részt a közös gondolkodásban. Noha a Párbeszéd kifejezetten az előválasztás szándékával hívta meg a feleket, az eljárás részleteinek kidolgozására végül – tudomásunk szerint – nem is került sor. A Magyar Szocialista Párt a héten saját előválasztási koncepciót mutatott be, ami jelentősen különbözik a Párbeszéd nyár elején bemutatott javaslatától, ám talán éppen ezért tudja majd előre mozdítani a tárgyalásokat azzal, hogy nyilvánvalóvá teszi, a két szereplő milyen jellegű megállapodásban érdekelt.
Az MSZP javaslata döntően három ponton különbözik a Párbeszéd elképzelésétől. Az első, legfontosabb, hogy összességében sokkal inkább pártokban gondolkodik, mint egyénekben, és ezzel együtt nagyobb szervezeti felkészültséget is vár a legfőbb résztvevőktől. Erre utal az a szándék, hogy csak azok a pártok vehessenek részt, akik mind a 106 egyéni választókerületben tudnak jelölt-jelöltet állítani.
Ráadásul ehhez nem egyszerűen olyan emberek kellenek, akik papíron vállalják a jelöltséget, hanem EVK-nként 500 ajánlást össze is kell gyűjteniük – ez a szám éppen kétszerese a Párbeszéd által ajánlott 250-nek. Ez önmagában igen szigorú követelmény, lényegében szimulálja a tényleges országgyűlési választás indulási feltételét.
A második fontos különbség, hogy csak személyes szavazásra lenne lehetőség, ellenben a Párbeszéd által javasolt kiegészítő online voksolással. Kulcskérdés ugyanakkor, hogy hány helyen és hol lehet szavazni az előválasztás során: ha csak a választókerület központjában, úgy az garantáltan kizár, de legalább is megnehezíti a választók egy jelentős részének a részvételt. A pártirodák használata ugyan valóban csökkenti az előválasztás költségeit, ugyanakkor kimondva-kimondatlanul előnybe hozza azt a pártot, akinek az irodájában zajlik az előválasztás.
Végül a javaslatból úgy tűnik, hogy az MSZP az országos választáshoz hasonlóan relatív többségi rendszerben gondolkodik, azaz a legtöbb szavazatot kapó jelölt győzhet, szemben a Párbeszéd preferenciális-jellegű szavazásával, ahol a másodlagos választások is számítanak.
Az MSZP előválasztási koncepciója, hasonlóképpen a Párbeszédéhez, jól láthatóan kedvez az ajánlat kidolgozójának és bizonyos szempontból ellenpontjai egymásnak: előbbi számára az előválasztás egyfajta korrekciója a jelenlegi baloldali ellenzéki pártok jelöltállítási nehézségeinek, addig utóbbi döntően a személyi innovációra helyezi a hangsúlyt.
Az MSZP-féle javaslatban a külső szereplők bevonása nehezebb, az aktív politikai térbe való belépés költsége jóval nagyobb – mind az 500-as ajánlói szám, mind a közös lista elfogadása erős kompromisszumkényszer mondjuk egy civil számára. Másik oldalról viszont igaz az is, hogy a Párbeszéd javaslata kevésbé motiválta volna a szereplőket arra, hogy az országos építkezésre is fordítsanak figyelmet, ami viszont a tényleges 2018-as választásokra való felkészülés elengedhetetlen feltétele.
Bár az első reakciók alapján e javaslat a kisebb pártoknak (Együtt, PM, Liberálisok, Moma) állít kihívást, valójában legalább ilyen nehéz helyzetbe hozza a Demokratikus Koalíciót. A DK számára ugyanis az országos jelöltállítás valószínűleg nem okoz gondot, ám az elmúlt hónapok vitái során úgy tűnt, hogy
– így egy előválasztás során könnyen lehet, hogy jelöltjei jóval több kritikát kapnak, mint ha tárgyalásos úton tudnának megegyezni. Ráadásul az MSZP és a DK országos támogatottságából is kedvezőbb arány következhet utóbbi számára a tárgyalóasztalnál, mint a 106 egyéni választókerületben egymás elleni eredményekből – feltéve persze, hogy a DK nem tud érdemben jobban mozgósítani, mint a szocialisták.
Az ellenzéki pártok különálló támogatottságáról kevés viszonyítási pontunk van, de legutóbb a 2014-es önkormányzati választáson a megyei közgyűlések helyeiért külön induló MSZP, DK és Együtt-PM között jelentős különbségek voltak. Az MSZP mintegy két és félszer annyi helyet szerzett, mint a DK, míg az Együtt-PM egyetlen képviselőt sem tudott bejuttatni. Természetesen az azóta eltelt két év során változhattak az erőviszonyok és szervezettségi állapotok, ám ezzel együtt is igaz, hogy míg a fővárosban kiegyenlítettebb a pártok támogatottsága, a kisebb települések felé haladva az MSZP fölénye nő.
– így érhető el, hogy mind szervezeti, mind személyi szinten profitáljon belőle az ellenzék. Az MSZP ezzel a javaslattal annyiban előnyhöz jutott, hogy elkötelezettsége kevésbé megkérdőjelezhető – ez a szerep innentől leginkább a DK-ra és Gyurcsány Ferencre száll majd.
Ez a koncepció ebben a formában túlságosan is kedvező helyzetbe hozná az MSZP-t, így a másik kérdés, hogy a többi párt milyen kompromisszumos megoldást kínál a kiegyensúlyozottság érdekében.
