Mobil

Most pedig leleplezzük az Apple legnagyobb kamuját

Egyre több mobilreklám, sőt szakmai kritikus és tesztelő jön azzal, hogy egy jobbfajta telefon kamerája feleslegessé teszi a profi fényképezőgépeket. Fotós szemmel teszteltük, mi igaz ebből.

Eddig legfeljebb megmosolyognivaló badarság (miért nem használjuk többet ezt a szót?) volt, ha valaki azzal jött, nem érti, minek az embernek a drága cserélhető lencsés vagy tükörreflexes (DSLR) fényképező, ha egyszer ott a mobil, “teljesen jó képeket csinál az is”. Azzal együtt is, hogy most már tényleg csak az elmebetegek vitatkoznak azzal, hogy így igaz, egy középkategóriás mobil is “teljesen jó”, azaz Facebookon mutogatható képeket készít, főleg, ha van némi fény is, és nem a sötét romkocsmában merengő haverunkat szeretnénk megmutatni 8K-ban, úgy, hogy minden pórusa tűéles. Ha ez utóbbi a cél, akkor viszont nincs mese, be kell szereznünk egy (fél)profi gépvázat és – ami legalább ilyen fontos – egy (vagy inkább négy) fényerős objektívet.

Hogy mennyire nem ugyanaz a kettő, arra jó példa, hogy mindig botrány lett, amikor kiderült, hogy egy-egy mobilgyártó kamu-, azaz profi géppel készített fotóval próbálta eladni azt, hogy mire képes a telefonba épített kamera. Érthetetlen, miért próbálkoznak ilyesmivel, amikor az ilyesmit nagyon könnyű kiszúrni: legutóbb például a Huawei bukott le, amikor P9-e csúcsmobiljukat egy profi Canon géppel készült fotóval illusztrálták reklámjaikban, úgy, hogy a fotó metaadataiban még benne is felejtették az árulkodó adatokat.

huaweiadA bullshitgyanús mondatot azonban, hogy “a mobilok most már tényleg kiváltják a DSLR-eket”, ezentúl nem lehet annyival elintézni, hogy baromság, hagyjuk már, és erről az Apple tehet, két okból is. Először is: az iPhone 7 bemutatóján maga a cég mondta ki többé-kevésbé nyíltan, hogy most már a “nagy” fényképezőkkel versenyeznek”, az új telefon – főleg a nagytesó, a 7 Plus – pedig képminőségben és funkciókban is méltó vetélytárs. A másik fegyvertény pedig a Plus modell új funkciója, melynek lényege, hogy dupla kamerájának hála mélységi információkat is képes tárolni, azaz ügyes és meggyőző utómunkával képes szimulálni az alacsony mélységélességet. Ez nagyon bután és leegyszerűsítve fogalmazva az életlen, azaz homályos hátteret jelenti. Ez a fotósok által rendszeresen használt kifejezőeszköz volt az, amiben a DSLR és a tükör nélküli nagy szenzorú, cserélhető lencsés gépek eddig biztosan verték a telefonokat.

Most kezdődik tehát csak igazán a mobil-DSLR háború. Nézzük pontokba szedve, hogy állunk: tényleg eladhatják a fotósok a többmilliós szettjüket, elég egy csúcsmobillal rohangálni a háborúban/dzsungelben/favelákban?

Felbontás

Ezt szerencsére gyorsan elintézhetjük. A megapixelháborúnak ugyanis nem véletlenül lett vége évekkel ezelőtt: nagyjából mindenki rájött, hogy egy bizonyos szint (ez úgy a tíz megapixeles lélektani határ körül lehetett) után a felbontásnak önmagában semmi értelme. Manapság már az alapfunkciós mobilok is az öt-nyolc megapixeles kategóriában indulnak, a nagyon menő 4K-s kijelzők felbontása pedig nagyjából 8 megapixelnek megfelelő, tehát nincs olyan helyzet, amikor weben, ne lenne elég, és nyomtatásban is csak akkor szűkös ez, ha A4-esben, vagy nagyobb méretben gondolkodunk. Ismertek valakit, aki A4-esben, vagy nagyobban nyomtatja ki mobillal készült fotóit? (Ha már itt tartunk: ismertek valakit, aki rendszeresen kinyomtatja fotóit?) Na ugye.

A profi gépek felbontása 20-30 megapixeles, éppen azért, mert az azokkal készített képek akár plakáton is landolhatnak. Szóval ezt a menetet egyértelműen a nagy gépek nyerték, de mint mondtam: az összehasonlításnak sok értelme ugyanúgy nincs, ahogy a 8 megapixelnél nagyobb képeknek sincs.

Képminőség

A megapixelekkel ellentétben ez nagyon-nagyon fontos. A profi gépek 20-30 megapixelét kisfilmes méretű, azaz 35 milliméter széles (az amatőr és félprofi vázak fele-kétharmad ekkora) szenzoron “szórják szét”, míg a mobilok szenzora pár milliméteres, tehát a 8-10-12 megapixelt tized-huszadakkora helyre kell zsúfolniuk a gyártóknak. (A mobilok szenzora azért ekkora, mert egyszerűen így fér el, illetve azért, mert csak így működik együtt a nagyon közel fekvő és szintén apró lencsével.) Az eredmény: szoftveresen utólag feljavított, de fényviszonyoktól függően mosott, szűrt, fakó vagy összevissza-színű képek. Ilyen egy nagyon kevés fényben készült kép egy Huawei P9-cel, azaz fotós képességeiről ismert csúcsmobillal:

mde

És ilyen egy ugyanúgy, ugyanarról, profi (Nikon D750) vázzal és egy hasonló látószögű lencsével (35mm-es gyújtótávolság, 1.4-es rekesz) készült kép:

dsc_9968

Elsőre nem is olyan súlyos a különbség, ugye? Azért nagyítsunk bele mindkettőbe! Ez a P9:

Ez itt a Nikon:

dsc_9968-2

Itt már látszik, miért gyengébb egyértelműen a mobillal készült kép.

Jó, hát naná, vaku nélkül jó hogy!

– mondhatja erre a kedves olvasó, teljes joggal. Rendben, nézzük vakuval.

P9:

cof

Nikon, plusz profi vaku, a plafonról derítve:

dsc_9970

A verseny természetesen egyáltalán nem fair, a DSLR-szett konkrétan tízszer annyiba kerül, mint a telefon, de azért jegyezzük meg: jóval olcsóbb, amatőr tükörreflexes felszereléssel is hasonló minőségű képeket készíthetünk. Szóval a nyertes a nagy gép, de két dolgot nem győzünk hangsúlyozni:

A mobilok képminősége általában nagyon jó, a szenzorméret ismeretében pedig egyszerűen lenyűgöző, a különbség pedig az átlagos felhasználót átlagos körülmények között nem zavarja.

Mélységélesség

Ez a legérdekesebb mozzanat a versenyben. Fotósként nagyon szeretném leírni, hogy az Apple-féle kamuéletlenítés béna, izzadtságszagú, erőltetetten utánozza a profi vázak és lencsék alacsony mélyégélességét, azaz azt, amikor csak egy nagyon szűk mező éles, előtte-mögötte fokozatosan életlenedik a téma, a nagyon a háttérben és a nagyon az előtérben lévő tárgyak pedig kivehetetlen pacák. A helyzet azonban nem ez, úgyhogy, bármilyen nehéz is, le kell írnom:

Az Apple és a Huawei megoldása bizony nagyon ügyes és meggyőző.

Igen, Huawei, hiszen az iPhone 7 Plushoz hasonlóan dupla kamerás P9-es (tehát éppen az, amelyik lebukott a kamureklámmal) is tud ilyet, azaz jóval az Apple új zászlóshajója előtt elérhető volt már ez a funkció, bármennyire igyekeztek is forradalmi újításként beállítani. A két telefon kamerái között a fő különbség, hogy az iPhone 7 Plus egyik lencséje nagylátószögű, a másik kisfilmes léptékben mérve 56 milliméteres gyújtótávolsággal rendelkezik, azaz közelebb hozza a témát, majdnem ideális portréfotózásra is. A P9-ben ezzel szemben ugyolyan lencsék dolgoznak egymás mellett, csak az egyik mögött lapuló érzékelő színes, míg a másik fekete-fehér Így, a kettő ötvözetéből, szoftveres utómunkával születik meg a tiszta, részletgazdag kép.

De vissza a mélységélességhez! A telefon tehát a két képből nyert információk alapján életlenti a hátteret és az előteret a fókuszmezőhöz képest, a cserélhető objektíves fényképezőkben pedig a lencsék végzik el ugyanezt. Aki egy kicsit ért a fotózáshoz, az tudja: minél nagyobb a gyújtótávolság (azaz leegyszerűsítve: a zoom), minél tágabbra nyitjuk az objektív rekeszét (vagy blendéjét, amit az F betű utáni szám jelöl, az egyszerűség kedvéért minél kisebb a szám, annál tágabb a rekesz), és minél közelebb húzzuk a fókuszt a géphez, annál kisebb lesz a mélységélesség, azaz annál életlenebb lesz az előtér és a háttér.

Egyértelmű, mik az előnyei annak, ha “igazi” fényképezővel készítünk kis mélységélességű képeket: már a keresőben vagy az előnézeti képen, a kép elkészülte előtt látjuk, milyen lesz a végeredmény, sokkal természetesebb a folyamat, amelyet mi irányítunk, a végeredmény a lencsék minőségétől, számától és felosztásától függően szebb, “fotósabb” lesz, plusz látványra is sokkal menőbb rendes géppel fotózni, mint telefonnal, iPhone-hájp ide vagy oda.

Arról nem is beszélve, hogy egy mobillal készített “életlenedős” kép

mégiscsak hazugság, nem?!

Én legalábbis így indultam neki, de esküszöm, elbizonytalanodtam, most pedig szabályosan nem tudom, mit gondoljak. Itt a vonatkozó képpár:

 x

dsc_9972

Rendben, ki lehet találni, melyik mivel készült (az első a mobilos), de azért nem olyan egyértelmű, ugye? Az pedig már szinte filozófiai kérdés, hogy a folyamat számít-e, amivel a kép készült, vagy csak a végeredmény, illetve, hogy mit jelent az “igazi”. A fotográfia hajnalán például mindenki azt gondolta, hogy csak a festménnyel lehet kifejezni, elmesélni valamit, a fénykép felszínes, buta, legfeljebb alkalmazott tudományként érdemes vele foglalkozni, művészeti ágként semmiképpen sem.

Arról nem is beszélve, hogy a mélységi információkat is tároló mobilos képeken

utólag is állítani lehet az élességet,

méghozzá szabadon és szinte korlátlanul, ami hatalmas fegyvertény és nagyon sok fotós álma, bármilyen csalásszagúnak is tűnjön ez így leírva. És hogy még árnyaltabb legyen a kép: a módszer csak bizonyos körülmények között (közelre fókuszálva, nem mozgó témával, satöbbi) működik. Az Apple egyébként egy szoftverfrissítéssel mindenki számára hozzáférhetővé tette az utólagos életlenítést, amely a nem duplakamerás iPhone-okon értelemszerűen csak szoftveres okoskodással megvalósítható, azaz sokat hibázik majd és csúnyábbak lesznek az így készült fotók.

Mindenki ért mindent, ugye? Akkor jöjjön az utolsó pont!

Vezérelhetőség

Ezt elég egyszerű, rövid mondatokban letudnunk – annak ellenére, hogy ez az a pont, ahol verhetetlenek a komolyabb gépek és azok is maradnak még nagyon sokáig. Egy cserélhető lencsés, profi gép ugyanis akkor exponál (azaz készíti el a fotót), amikor mondom neki. Nem fél vagy egy másodperccel később. Nem kell megvárni, hogy felébredjen, összeszedje magát, nem kell elindítani a kamera appot. Nem kell megvárni azt sem, hogy eldöntse, hol a fókusz, vagy hogy vakuzzon-e. Egy komoly géppel a kezedben a keresőn át látod, mi lesz a képen, nem egy kijelzőn próbálja megtippelni neked a szoftver. Te döntöd (na jó, a pénztárcád dönti) el, mekkorára nyíljon a blende, hova húzod a zoomot, mekkora legyen a látószög. Neked kell kitalálni, hol kötsz kompromisszumot, hogy az érzékenységért, a sötétben pislákoló fények felfogásáért cserébe hagyod, hogy zajos legyen, hogy lemondasz-e a háttérről a nagy zársebességért és így tovább.

Ha nem sikerül egy kép, azt te rontottad el, nem a gép volt hülye.

Egy mobillal mindez általában fordítva van. A mobil igyekszik szinte mindent kitalálni helyetted. Az iPhone konkrétan mindent, az Android egy kicsit (a P9 például meglepően sok helyen) hagyja, hogy beleszólj, de ennyi.

Összegezzünk!

Nyertest nincs is értelme hirdetni, de azért itt van pár tanulság, csak úgy ömlesztve:

  • A mobiltelefonok nem váltják ki a komolyabb fényképezőgépeket, különösen a profi tükörreflexeseket.
  • Profi géppel fotózni szinte mindig csodálatos élmény. Mobillal fotózni csak nagyon ritkán csodálatos élmény.
  • Az okostelefonok fantasztikusak. Fájdalmas belegondolni, mit művelt volna Robert Capa a normandiai fronton egy bármilyen iPhone-nal. (Pláne, hogy úgy talán nem semmisítette volna meg a képek nagy részét egy béna laboráns.)
  • A duplaszenzoros technológiával játszani tényleg olyan érzés, mintha azt a 2016-ot írnánk, amit a 20-30 éves sci-fi filmek megjósoltak nekünk.
  • A gyártók azért ezzel együtt is lassíthatnának kicsit a bullshitvonaton.

Hát akkor ezt tisztáztuk is – mondanám, hogy egyszer és mindenkorra, de két-három év múlva nyilván teljesen más lesz a felállás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik