Drákói szigor: a tárgyakat is halálra ítélték

Drákói szigor alatt ma a könyörtelen erélyességet értjük, a szigor legfelsőbb fokát. A hagyomány a Krisztus előtti VII. századi törvényhozó, az athéni Drakón nevéhez köti, aki az emberülést és a piaci zöldséglopást is halállal büntette. Jobb híján a történészek is elfogadták egészen addig, amíg elő nem került egy több mint 200 évvel későbbi tábla, amelyre annak idején ismét felvésték Drakón emberölési törvényét. Ez pedig mindent megváltoztatott.

Kezdjük azzal, hogyan terjedt el Drakónról, hogy törvényei embertelenül szigorúak voltak? A korokon átívelően “bestsellernek” nevezhető ókori mű, Plutarkhosz Párhuzamos életrajzok című munkája a “felelős”:

Mindenekelőtt Drakón törvényeit érvénytelenítette szigorúságuk és a kiszabott büntetések súlyossága miatt, csak a gyilkosságért járó halálbüntetést hagyta meg. A drakóni törvények értelmében halálbüntetéssel sújtották a legcsekélyebb bűncselekményeket is. Így a munka­kerü­lők, a zöldség- és gyümölcstolvajok ugyanolyan büntetést szenvedtek el, mint a templom­rablók és a gyilkosok. Később sokszor idézték Démadész bírálatát, hogy Drakón nem tintával, hanem vérrel írta törvényeit. Mikor megkérdezték tőle, miért sújtott halálbüntetéssel oly sok vétséget, Drakón állítólag azt felelte, hogy szerinte a kis bűnök is megérdemlik a halálbüntetést, a nagyobbakra pedig nem talált súlyosabbat.

Képzelet és valóság keveredése

Németh György a Rubicon Történelmi Folyóirat hasábjain hívja fel a figyelmet, hogy önmagában gyanús, ha valaki éppolyan büntetési rendel a gyilkosra, mint egy egyszerű piaci tolvajra. De kezdjük az elején.

Az ókori görög történetírók és kortársaik már nem ismerték a legősibb törvényeket. Úgy gondolták, a “régi időkben” az emberek törvények nélküli rendezetlen, erőszakos, anarchisztikus világban éltek, amelynek csak a lehető legnagyobb szigorral lehetett véget vetni. Egészen elképesztő, hihetetlen történetekkel találkozunk.

Kharóndasz – vagy a szürakuszai Déioklész, a személy sem egyértelmű – például úgy rendelkezett, hogy a népgyűlésbe senki nem mehet fegyveresen a népgyűlésre, ám megfeledkezett róla, hogy övén ott függ a tőrje. Mikor erre figyelmeztették, elővonta a tőrét és leszúrta magát, mert a törvény alól nincs kivétel.

A dél-itáliai Zaleukosz a tolvajt két szeme kiszúrásával büntette. Mikor fiát lopáson kapták, és elébe vitték, “megszegte” saját törvényét, ám valahol mégis igazságos volt: fiának és saját magának is kiszúrta a fél szemét. A tenedoszi Tennész bárd általi halállal sújtotta a csábítót, és saját fián is végrehajtotta az ítéletet, amikor az bűnbe esett.

Drakón fennmaradt törvénye egészen mást mond

Korai törvényhozóként feltehetően Drakónra is e logika mentén, jóval később húzták a káosz és rend határán álló, embertelenül kegyetlen törvényekkel rendet teremtő személy sablonját. Arisztotelész például még mit sem tudott Drakón “szigoráról”, mindössze ennyit írt:

Szolón megállapította az államrendet és más törvényeket hozott úgy, hogy Drakón törvényeit a gyilkossági törvény kivételével nem használták többé.

Nem tudjuk, Szolón reformja során miért rostálta ki Drakón többi törvényét, de tény, hogy elavultak, “elfelejtődtek”. Aztán a kutatók találtak egy táblát, amin másolatban fennmaradt a szöveg, amelyen Drakón a nem szándékos emberölésről rendelkezik.

Ennek lényege, hogy ha valaki akaratán kívül válik gyilkossá, menjen önkéntes száműzetésbe. Miért? Mert az áldozat rokonai nem sokat kérdezősködnének, hanem bosszút állnak, és megölik. Ha viszont ezt teszik, az már szándékos emberölés, ami pedig már halállal büntetendő. Az áldozat rokonai két dolgot tehettek: pert indítottak az elkövető ellen, vagy kiegyeztek vele bizonyos kárpótlásról.

Egészen furcsa, hogy ha Drakón a piaci tolvajlást halállal büntette, miért nem kívánta vérét annak, aki megölt egy embert? Ehelyett külön testületre bízta annak eldöntését, hogy az emberölés szándékos volt-e vagy sem, illetve egy másik testület döntött a vérdíj mértékéről, ha az érintettek nem tudtak megegyezni.

Mindebből arra következtethetünk, hogy Drakón csakis a szándékos gyilkosságot büntette halállal, minden egyéb esetben körültekintően járt el. Egy érdekes anekdota számol be arról, mennyire szívén viselte az emberi életet, még tárgyakat sem hagyta büntetlenül.

Halál a tárgyakra

Miután elhunyt, egy ember azok közül, akik gyűlölték, odament Theagenész szobrához és megkorbácsolta a bronzot, mintha Theagenészt bántalmazná. A szobor azonban egyszer rázuhant, így vetett véget a sértegetésnek. A meghalt ember fiai pedig gyilkosság vádját emelték a szobor ellen. A thaszosziak a tengerbe süllyesztették a szobrot; ezzel Drakón nézetét követték, aki a gyilkosságra vonatkozó törvényeket alkotta meg az athéniak számára, és ezeket kiterjesztette az élettelen tárgyakra is, ha valami például lezuhan és megöl egy embert.

A történész szerint ha nem az anekdotákból, hanem fennmaradt törvényéből indulunk ki, Drakón modern törvényhozó volt, aki nemhogy a zöldséglopást, de a nem szándékos emberölést sem büntette halállal. Sőt, a bűnös elítélésénél fontosabbnak tartotta a társadalmi békét, a vérbosszú megszüntetését, ezért adott lehetőséget az önkéntes száműzetésre.

A drákói szigor a korai törvényhozókról alkotott torzkép miatt alakult ki, amit Plutarkhosz rendkívül népszerű, tömegek által olvasott szövege terjesztett el, és vésett a köztudatba.