Nagyvilág

19 millió eurót szán a menekültügyre a német kormány

Németországban a szövetségi kormány jövőre 19 milliárd eurót fordítana a menekültügyre a költségvetés szerdán elfogadott tervezete szerint. A tartományok elégedetlenek és a támogatás növelését sürgetik.

Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter a 328,7 milliárd euró bevételt és pontosan ugyanennyi kiadást előirányzó költségvetési javaslatot bemutató berlini tájékoztatóján elmondta, hogy az állástalan menekültek munkanélküli segélyére 4,1 milliárd eurót szánnak, és szintén 4,1 milliárd euró jut a menekültek beilleszkedését szolgáló programokra.

A szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalra (BAMF) 1,1 milliárd eurót fordítanak, a legnagyobb összeget –  6,3 milliárd eurót – pedig nem a Németországban tartózkodó menedékkérőkre, menekültekre költik, hanem Németországon kívüli programokra, a menekülésre késztető okok megszüntetését és az újabb menekülthullámok kialakulásának megakadályozását célzó munka finanszírozására.

A további költségek abból keletkeznek, hogy a kormány menedékkérőkként havonta 670 euró támogatást fizet az ellátásukért felelő tartományoknak, és három évre átvállalja tőlük a menekült státuszba kerülő kérelmezők lakhatási támogatását.

A pénzügyminiszter a központi támogatás növelésére irányuló igényekkel kapcsolatban kiemelte, hogy a szövetségi kormány lehetőségei végesek, és a gazdasági fellendülés révén a tartományok és helyi önkormányzatok adóbevételei egyébként is nagyobb mértékben nőttek, mint a szövetségi szintű adókból származó bevételek.

Wolfgang Schäuble hozzátette, hogy a támogatás növeléséről csak akkor lehet szó, ha a tartományok pontos kimutatásokkal, teljesítési igazolásokkal indokolják, hogy mire kérnek plusz pénzt, és a benyújtott dokumentumokat ellenőrzi egy külső, független intézmény.

A menekültügy költségeinek megosztásáról hónapok óta tart a berlini vezetés és a tartományi kormányok vitája. A követező egyeztetést csütörtökön tartják Berlinben.

Horst Seehofer bajor miniszterelnök a Süddeutsche Zeitung című lap szerdai beszámolója szerint a támogatás 8 milliárd eurós növelését sürgeti a következő három évre, ebből jövőre 1,5 milliárd eurót kellene átutalni a szövetségi kormánytól a tartományoknak.

A bajor tartományi kormány vezetője a müncheni lapnak elmondta, hogy szerinte a berlini vezetés elfogadhatatlan módon megpróbálja kivonni magát a felelősség alól, és “a költségek 20 százalékát sem hajlandó viselni olyasmiért, amit saját maga idézett elő”.

Horst Seehofer a pártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) tartományi törvényhozási (Landtag-) frakciójának szerdai müncheni ülésén sajtójelentések szerint élesen bírálta Wolfgang Schäublét a berlini tájékoztatón elhangzottak miatt. Például az igazolások, kimutatások benyújtására és az adatok független ellenőrzésére vonatkozó felvetésre reagálva azt mondta, hogy Bajorországgal nem lehet úgy bánni, mint egy eladósodott dél-európai állammal, és hangsúlyozta, hogy nem “kéregetőként” megy Berlinbe tárgyalni a költségek megosztásáról. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik