Nagyvilág

Muszlim országok melegjogi szervezeteket zárnának ki az ENSZ AIDS-konferenciájáról

AIDS-elleni-flashmob(430x286).png (aids, szte)
AIDS-elleni-flashmob(430x286).png (aids, szte)

Levélben kérte Egyiptom az Iszlám Együttműködés Szervezete 51 tagállamának nevében, hogy 11 melegjogi szervezet ne vehessen részt az ENSZ júniusi AIDS-konferenciáján.

A levél, amit szerdán szerzett meg az Associated Press amerikai hírügynökség, nem indokolja meg, miért kérik, hogy a melegjogi szervezetek ne vehessenek részt a megbeszéléseken. A nyugati országok tiltakoznak a szervezetek kizárása ellen.

A muszlim országok olyan egyiptomi, észt, guyanai, jamaikai, kenyai, perui, thaiföldi, ukrán, afrikai és amerikai szervezeteket zárnának ki a konferenciáról, amelyek mind a meleg, a leszbikus vagy a transznemű közösség jogaival foglalkoznak.

Samantha Power amerikai ENSZ-nagykövet levelet írt az ENSZ-közgyűlés elnökének, amiben azt írja, ezeket a szervezeteket nyilván az alapján tiltanák ki a megbeszélésekről, hogy melegjogokkal foglalkoznak. Az amerikai diplomata azt kérte, hogy minden szervezet, amelyik kéri, részt vehessen a konferencián.

Tekintettel arra, hogy a transzneműek 49-szer valószínűbb, hogy AIDS-esek, mint a társadalom többi tagja, kizárásuk csak akadályozná a HIV és az AIDS elleni globális küzdelmet.

mondta Power.

Aggódik az EU ENSZ-nagykövete, valamint a brit diplomácia is.

Ha komolyan nullára akarjuk csökkenteni az AIDS-es megbetegedések számát, akkor minden közösséget be kell vonnunk,

ezt már Peter Wilson brit nagykövet-helyettes mondta.

Kanada is levelet írt, amiben azt is sérelmezi, hogy indoklás nélkül kizárjanak civilszervezeteket. Levélben tiltakozott Ausztrália is.

Amikor az ENSZ-közgyűlés elnöke tavaly év végén megszervezte a június 8-9-re kitűzött konferenciát, egyes tagállamok ragaszkodtak ahhoz, hogy indoklás nélkül megvétózhassák civilszervezetek részvételét. Több mint 400 ilyen szervezet kérte, hogy részt vehessen, és közülük 39 ellen érkezett kifogás. A megvétózott civilszervezetek számát végül az ENSZ 22-re tudta csökkenteni. A 11 melegjogi szervezet mellett még 11 olyanra is, amely nem ilyen kérdésekkel foglalkozik.

Mogens Lykketoft, az ENSZ-közgyűlés elnöke elmondta, mindent megtett, ami jogában állt, hogy a lehető legtöbben részt vehessenek a konferencián, arra pedig nincs felhatalmazása, hogy nyilvánosságra hozza, melyik ország mely szervezetek ellen emelt kifogást.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik