Minden élőlény elpusztul, de csak az ember van tisztában saját halandóságával. Amióta viszont ráébredt, nagyon foglalkoztatja az elmúlás gondolata. Lehetséges túlvilágokról fantáziál, és egy ideje, a tudomány eszközeivel próbál egyre messzebbre menekülni a kaszás elől.
Mivel a halál kiirthatatlan téma, bőségesen van róla információja mindenkinek. Mégis vannak furának tűnő tények, amiket csak kevesen ismernek, és olyan tévhitek is, amit viszont rengetegen készpénznek vesznek. Az IFLS szedett össze belőlük egy meglepő ötös listát.
A bomló emberi húsnak édeskés illata van
Nehéz pontosan meghatározni, hogy milyen a „halál szaga”, de akik már érezték, nagyjából egyet értenek abban, hogy eléggé kellemetlen. Tudományosan megközelítve az emberi bomlás illata nagyon összetett, több mint négyszáz illékony kémiai vegyület határozza meg. Ezek közül a legtöbb az állati tetemek bomlásánál is jelen van, de létezik öt észter (olyan szerves vegyület, amelyik vízzel lép reakcióba, miközben alkoholok, és savak képződnek), amelyik csak az emberre jellemző. Az érdekes az, hogy ezek különböző gyümölcsökben is jelen vannak, különösen amikor azok rothadásnak indulnak. Valószínűleg ezért van az, hogy akik voltak már bomlófélben lévő emberi holttest közelében, ragacsos, édeskés illatról mesélnek.
A haj és a köröm nem növekszik tovább a halál beállta után
Ősi legenda, hogy az ember halála után jó darabig még nőnek a körmei és a haja is. Emiatt léteznek azok a bizarr, hosszú hajú, és körmű halott-, például zombiábrázolások. A tévhit egyébként megfigyelésen alapul, ami azonban téves. A haj, és a körmök nem nőnek, csak a test sorvadása miatt hosszabbnak látszanak.
A hajat és a körmöket egyébként nem élő sejtek alkotják (csak a hajhagymáink élnek), a növekedésükhöz hormonális folyamatok működésére van szükség, a halál beálltával, vagy nem sokkal az után, ezek viszont leállnak.
Az elmúlás a DNS-be van kódolva
A tudósok sokáig hitték azt, hogy a sejtek halhatatlanok lehetnének, vagyis a megfelelő körülmények között időtlen időkig képesek lennének újratermelni önmagukat. Aztán 1961-ben kiderült, hogy ez nem így van. Történjen bármi: 50 – 70 osztódás után nem reprodukálják magukat többé.
Egy évtizeddel később napvilágot látott egy hipotézis, ami szerint ez azért lehet, mert a telomerek (ismétlődő DNS-szekvenciák a kromoszómák végén) minden osztódással rövidebbek lesznek. Amikor „elfogynak” leáll az osztódás, a sejtek pedig meghalnak.
Azóta számos kutatás talált bizonyítékot arra, hogy a várható élettartam könnyen megjósolható a telomerek hosszából. Voltak azonban olyan vizsgálatok is amik ezt nem igazolták, így egyelőre az sem biztos, hogy a telomerrövidülés maga az ok, vagy csupán egy tünet. Ha azonban ez lenne az öregedés oka, csak az kellene kitalálni, hogyan manipuláljuk a telomerek hosszát ahhoz, hogy jelentősen, akár a végtelenségig növeljük várható élettartamunkat. Ettől azonban egyelőre még messze vagyunk.
A halálfélelem a korral egyre erősebb
Ez részben igaz. Több kutatás is vizsgálta a témát. Az egyik arra az eredményre jutott, hogy a 40-50 éves korosztály fél a legjobban a haláltól, a 60-70 évesek náluk sokkal kevésbé. Egy másik pedig arra, hogy 60-as korosztály, a 35-50 éveseknél, és 18-25 éves fiatal felnőtteknél is kevésbé fél az elmúlástól. Egy harmadik tanulmány az ember 20-as éveire teszi a legerősebb halálfélelmet, ami folyamatosan csökken az idővel.
Azonban minden kutatás egyszeri adatfelvételre támaszkodik: vagyis ugyanabban az időben kérdeztek meg különböző korosztályokhoz tartozó embereket. Arra eddig egyetlen kutatás sem vállalkozott, hogy ugyanazokat az embereket kísérje végig hosszú évek során.
Minél többet gondolunk a halálra, annál előítéletesebbek leszünk
„Fogalmazza meg, hogy milyen érzelmek járják át, ha a saját halálára gondol. Írja le, hogy ön szerint fizikailag mi fog történni a testével, miután ön meghalt.”
Ezekre kérték meg azt a több ezer embert, akik a halállal kapcsolatos felmérésekben vettek részt az elmúlt huszonöt évben. Az eredmények pedig azt igazolták, hogy amikor az emberek a saját halálukkal vannak elfoglalva, sokkal hajlamosabbak elfogadni a rasszizmust, elítélni a prostitúciót, vagy elutasítani a külföldi termékek fogyasztását. Sőt, kimutatták, hogy a saját halálukon morfondírozó, egyébként liberális alkatok, sokkal kevésbe toleránsak az azonos nemű párokkal. Ugyanakkor sokkal több gyermeket szeretnének, és hajlamosabbak a gyermekeiknek a saját nevüket adni.
Vagyis úgy tűnik, hogy minél többet foglalkozunk gondolatban a saját halálunkkal, annál hajlamosabbak vagyunk belekapaszkodni egyfajta virtuális halhatatlanságba. Ha másképp nem lehet, szeretnénk tovább élni az utódainkon, vagy olyan csoportokon keresztül, amelyekkel azonosítani tudjuk magunkat. Arra is vannak bizonyítékok, hogy azok az emberek, akik egyébként egész életükben nem voltak vallásosak, a halál kapujában sokkal hajlamosabbak hinni Istenben, és egy túlvilági életben.
