Tech

Egyetlen rajz összefoglalja, mennyire (nem) érdekli a világot a Haiti katasztrófa

A Matthew hurrikán pusztításának következtében Haiti déli részének körülbelül 90 százaléka romba dőlt, falvak, városok tűntek el a térképről, ezernél is több ember meghalt, körülbelül 300 iskola károsodott és 1,4 millió embernek van szüksége azonnali segítségre.

Miguelito Villalba Sanchez illusztrátornak feltűnt, hogy nem indult Facebook-kampány Haiti megsegítésére, és figyelemfelkeltő karikatúrát készített.

Nobody is Haiti, vagyis Senki sem Haiti.

nobody_is_haiti__miguel_villalba_snchez__elchicotriste_

A tavaly novemberi párizsi terrortámadást követően a Facebook megadta a lehetőséget felhasználóinak, hogy időlegesen a francia zászló színeiben pompázzon a profilképük, míg korábban emberek százezrei fejezték ki szolidaritásukat a Charlie Hebdo-tragédia áldozatainak a #JesuisCharlie hashtaggel.

Ráadásul a Facebook sok esetben aktiválta a safety checket is (mondjuk Libanon esetében épp nem), sőt, az orlandói lövöldözés után is könnyen megemlékezhettünk az áldozatokról a közösségi médiában.

Most ilyen nem létezik, hiába, hogy családok ezrei szakadtak el egymástól és a 2011-es földrengést még ki sem heverő ország teljesen összeomlott.

Nem ez az első eset

2011-ben a Boko Haram nevű terrorszervezet húszezer ember halálát okozta az országban, majd 2014-ben 200 diáklányt raboltak el Chibok városából. Bár páran azóta kiszabadultak, többségük fogságban van. De a Facebook róluk is elfelejtett megemlékezni.

(via Independent)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik