Közélet

Gyurcsány: Orbán önmagát buktathatja meg

A DK elnöke kétharmados győzelmet jósol a baloldali ellenzéknek.

Két tévéstúdió, két állítás. Az ellenzéki viták, ellentétek miatt nehéz megszólítani azokat, akik kormányváltást akarnak, de Gyurcsány Ferenc szerint a Fidesz önmagát bukhatja meg. A DK elnöke a Hír TV stúdiójában azt mondta, eljöhet az a pont, amikor a kormányváltó többséget már csak az érdekli, hogy ne a Fidesz győzzön. A Nemzeti Együttműködés Rendszerének ez a leggyengébb pontja.

Szerinte ezt igazolták az  időközi választások (Tapolca, Salgótarján, Veszprém), és azt látja saját szavazóik egy részénél is, hogy akár jobbikosra is szavaznak, ha ő az esélyesebb kihívó. Ettől őt persze egyrészt kirázza a hideg, másrészt megérti, hogy a választók egy része semmi mást nem akar, mint, hogy ezek most már menjenek el.

Ez egy hatalmas kihívás a Fidesznek, és hozzáteszem, nekünk is, hogy ha ez fog megtörténni.

Szerinte előbb-utóbb mindenki szembesülni fog azzal, hogy le kell zárni a felesleges ellenzéki vitákat, ha az emberek számára csak az a kérdés:

Orbánnal megyünk tovább, vagy leváltjuk?

Botka a probléma

Szerinte nyugodtan lehet külön listákat csinálni, megmutatni, ki, mit képvisel, de a 106 egyéni körzetben meg kell állapodni. Aki nem ezt teszi, az Orbánt segíti. A DK az együttműködés híve. Mint mondta: nem Gyurcsány-probléma van, hanem Botka-probléma van, hiszen eddig egyetlen egy megállapodást sem hozott tető alá az MSZP miniszterelnök-jelöltje.

A múltbéli ellentétek nem számítanak, csak a közös cél. Listás együttműködésre alig van esély, de a 106 egyéniben a DK, MSZP, Együtt, Párbeszéd meg lehet egyezni,

és ha mindenki normális, akkor lesz ilyen megállapodás. Ebben világosan beszél az Együtt, a Párbeszéd, világosan beszélünk mi: ebben a történetben a szocialistáknak kell megemészteni a kihívást, hogy bizony le kell ülni a 106-ról tárgyalni és inkább holnap, mint holnapután.

A DK elnöke Botka Lászlónak azt kívánta, mutassa meg, hogy integrálni is tud.

Gyurcsány Ferenc azt már ATV-ben mondta, hogy pártja jövőre meglepetést fog okozni, de azért akkorát nem, hogy ő legyen a kormányfő.

Nem leszek 2018-ban miniszterelnök, megnyugtatok mindenkit, akit kiver ettől a hideg verejték.

Jobb lenne Orbánnál, de nem lesz

A volt kormányfő szerint ő sokkal jobb miniszterelnök volt, mint Orbán Viktor, sőt, jobban vezetné az országot, mint korábban, de nincs realitása annak, hogy 2018-ban miniszterelnök legyen.

Nem támogat ma engem 2 millió ember. Nem vagyok tehetség nélküli politikus, de nagyon megsebeztek 2006-ban, azt mondják rám, hogy egy hazug disznó. Ezeknek a sebeknek még be kell gyógyulniuk.

Gyurcsány szerint a DK 13-15 százalékkal jut be jövőre a parlamentbe és a baloldali ellenzék akár kétharmaddal is győzhet. A Momentummal zárt politikája miatt senki sem tud összefogni, de az MSZP-vel mindenképpen össze fog jönni a megállapodás. A szocialistáknak van vesztenivalójuk, egyedül pedig egyik ellenzéki párt sem tudja megverni a Fideszt. A DK-nak nincs előfeltétele az együttműködésre, vannak kérdések, amelyekben mást gondolnak, mint a Momentum vagy az Együtt,

de az alapkérdésben, hogy egy polgári Magyarországot akarunk teremteni, mindenki egyetért.

Az állítólagos Orbánt leleplező dokumentumokról Gyurcsány ezúttal azt mondta, ott akadtak el, hogy elvihesse fizetés előtt hitelesíttetni a dokumentumokat. Korábbi kijelentését, miszerint az árról – nagyjából 1 millió euró – már megegyeztek, megerősítette, és hozzátette: ennél sokkal többet is megérne neki a dokumentum.

Gyurcsány 300 millió forintot adna az állítólagos Orbán elleni titkos bizonyítékokért
Azt mondja, ha hitelesek az információk, ki is fizeti ezt a pénzt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik