Belföld

106 igaz emberrel megdönthető az Orbán-rezsim

Itt a recept.

Nyílt levelet küldött a demokratikus ellenzék pártjainak a PM társelnöke. Karácsony Gergely szerint az Orbán-rendszer leépülése elindult, a rezsim megdönthető, demokratikusan, választásokon.

Az időközi választások eredményei jól mutatják, hogy a Fidesz hatalma repedezik; egyre többen mondják ki, hogy változást akarnak! Ugyanakkor jól ismerjük Orbánék ragaszkodását a hatalomhoz, és tudjuk, hogy nem átallják úgy manipulálni a demokratikus intézményeket, hogy a pálya erősen feléjük lejtsen. Ez tükröződik abban is, ahogyan a Fidesz testre szabta magának a választási rendszert: eltörölte a több fordulós választást, pártérdeke szerint átrajzolta a választói körzeteket, felülsúlyozta a fideszes voksokat, a győzteskompenzációval fokozta a rendszer aránytalanságát.

Ennek következményeként a demokratikus erőknek csak akkor van esélyük a Fidesz legyőzésére, ha egységesen lépnek fel, nagyszámú új szavazóval bővítik táborukat. Ennek a kettős követelménynek is meg lehet felelni, ha mindenhol megtalálják a legversenyképesebb jelölteket

– azt a 106 igaz embert, akinek a legnagyobb esélye van arra, hogy legyőzze Orbán helyi hűbéresét. 

A jelöltek mellett a meglévőnél nagyobb támogatói kört kell mozgósítani. Fel kell rázni az embereket, vissza kell adni a hitüket, hogy a korrupt rezsim megdönthető – írta az ellenzéki politikus, elismerve, ehhez sok minden kell.

Kell hit és erő, bátorság és kitartás, lendület és kreativitás.  Továbbá az is elengedhetetlen, hogy képesek legyünk az újításra, képesek legyünk a rossz beidegződések hátrahagyására, a már kudarcot vallott módszerek lecserélésére.

Karácsony Gergely a dunaújvárosi időközi választás kapcsán elkeserítőnek nevezte, hogy még a korábban együtt induló pártok sem képesek megegyezni a jelöltről, inkább a másik kigolyózását választják, mintsem a kiegyezést, amely pedig lehetővé tenné a fideszes jelölt legyőzését.

Ez tragikus.

A 2014-es választási kudarc tanulsága, hogy a biztos vereséggel egyenlő, ha a pártelitek “az embereket kizárva kicentizik, melyik párt jelöltje hol indulhat”. Karácsony szerint egy vezető rátermettségét az bizonyítja, hogy nem követi el kétszer ugyanazt a ballépést, képes tanulni hibáiból. Ő bízik benne, hogy mindegyik párt vezetője képes leszűrni a tanulságokat, nyitni az új gondolatok felé.

A megoldás az előválasztás

Az előválasztás által lehetővé válik, hogy egy igazságos, demokratikus versenyben kerüljön kiválasztásra a legesélyesebb jelölt. Nincs alkudozás, nincs háttérben való pacsizás – minden nyíltan és átláthatóan történik. Az előválasztás emellett kitárja a demokratikus részvétel kapuját, és lehetővé teszi a választópolgárok széles rétegei számára, hogy ők maguk döntsék el, ki vegye fel a kesztyűt Orbán Viktor helytartóival szemben; kit tartanak legesélyesebbnek arra, hogy a nevükben is megvívja a csatát az orbáni rezsim felszámolásáért.

Karácsony szerint ez az egyetlen eszköz, amely lehetővé teszi a demokratikus versenyt, miközben bevonja, felrázza, érdekeltté teszi és mobilizálja az ellenzéki szavazókat. A Párbeszéd Magyarország nevében ezért a társelnök arra kéri a demokratikus ellenzéki pártok vezetőit, hogy a dunaújvárosi időközi választás előtt a helyben élő, változást akaró emberek dönthessék el, ki legyen a demokratikus ellenzék jelöltje.

Így nem csak a dunaújvárosi önsorsrontó helyzetet tudnánk megváltoztatni, de fontos tapasztalatokat szereznék az előválasztás működésével és országos alkalmazhatóságával kapcsolatban is.

Karácsony Gergely egyértelműnek tartja, hogy Orbán Viktor leváltásához, egy demokratikus rendszerváltáshoz a jelen választási rendszerben csak egy demokratikus előválasztáson át vezet az út. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik