Közélet

Párttá alakul a Momentum, Fekete-Győr az új elnök

Tóth Richi
Tóth Richi

Na, ugye. 2017. 03. 05. 10:30

A Momentum szombati közgyűlésén hivatalosan is döntés született arról, hogy párttá alakulnak és elindulnak a választásokon. A név nem változik, maradnak Momentum Mozgalom.

Az elnöki posztért egyedül Fekete-Győr András indult, őt egy évre választották újra,

a 2018-as választásokra ő vezeti a szervezetet.

Fekete-Győr a közgyűlés után a 24.hu-nak azt mondta:

Abban hiszünk, hogy velünk fejezi be Magyarország a rendszerváltást. Abban hiszünk, hogy a Momentum jelenti az új kezdetet. Előbbi a történelmi felelősségünk. Utóbbi pedig a történelmi feladatunk.

Újabb tisztújítás csak az országgyűlési választások után lesz. A leendő párt 106 egyéni jelöltet állít a jövő évi választásra és kormányképes erővé kívánnak válni.

Bár a 2018-as kormányváltás sokak szerint nem reális, sokan azt is elképzelhetetlennek tartották, hogy 100 ezernél több aláírást összegyűjtünk, mondta a 24.hu-nak Papp Gergő, a szervezet sajtóreferense.

A négy elnökségi tagsági helyre nyolcan indultak, a 4. helyen szavazategyenlőség alakult ki, így ott új voksolás volt. A négy alelnök végül

  • Orosz Anna,
  • Soproni Tamás,
  • Pottyondy Edina és
  • Kádár Barnabás lett.

Az SZDSZ egykori alapítójának, Mécs Imrének a fia, Mécs János is indult, de nem kapott elég szavazatot. Őt a jobboldalon sokan támadják egy vidékiző paródia írása miatt. Róla Papp azt mondta, megvédik Mécset, nem ijednek meg a támadásoktól.

A párttá alakulásról Orosz Anna korábban azt mondta,

a mi saját utunk egy olyan párt, egy olyan mozgalom, amelyben véget vetünk ennek a jobb és baloldali csatározásnak, amelyben folyamatosan méricskéljük, hogy ki mennyire magyar vagy éppen ki mennyire hazaáruló, ahol ügyekért össze tudunk fogni, úgy, mint ebben az olimpiai akcióban.

Szombaton a DK is kongresszust tartott, Gyurcsány Ferenc elmondta, örül a Momentum sikerének és megjelenésének. A mozgalomnál a 24.hu-nak erre azt mondták, ők nem örülnek Gyurcsánynak, a választók is valami mást akarnak már.

(Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás, 24.hu)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Picture taken on June 25, 2013 in Aachen, western Germany, shows British actor and UNICEF Goodwill Ambassador Roger Moore and his Danish wife Kristina Tholstrup waving from a carriage as they visit the CHIO World Equestrian Festival.
Moore, who will forever be remembered for playing the womanising superspy James Bond, died May 23, 2017, aged 89, his family announced in a statement. / AFP PHOTO / dpa / Henning Kaiser / Germany OUT
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.