Közélet

Nem akasztaná fel a DK Orbánt

A megjelent hírekkel ellentétben „A diktátorok és a nép haragja” nevű Facebook-csoportnak nincs köze a párthoz.

Niedermüller Péter emlékeztetett rá, hogy az oldalt működtető személyt a DK már tavaly májusban kizárta tagjai közül, “az illető jogtalanul bitorolja ezt az oldalt”, amelyhez tudta és beleegyezése nélkül adták nevét, mivel “így működik a Facebook”, amelyen a politikus nyilvánvalóvá tette ellenérzéseit.

Az oldal által képviselt szellemiség és hangvétel ellentétes a Demokratikus Koalíció politikájával és saját személyes álláspontommal. Mélyen elítélem az ott leírtakat és semmilyen közösséget sem vállalok az oldal tartalmával.

A DK európai parlamenti képviselője közölte azt is, hogy megtette a szükséges lépéseket az oldal megszüntetéséért. Előzőleg az MTI idézte az Átlátszó cikkét, amely szerint “Orbán Viktor kivégzésére buzdít egy Facebook-csoport”.

A párt helyreigazítást kért az Átlátszótól, mondván a blogbejegyzés tartalma számos félreértésen, téves információn alapul. A DK – nagyrészt megismételve EP-képviselője érveit -még hozzátette, hogy a Facebook-csoport adminisztrátora – kizárása óta – rosszhiszeműen, nemcsak a párt engedélye nélkül, hanem kifejezetten annak ellenére használja a Demokratikus Koalíció nevét. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik