Budapest, 2016. április 21.
Balogh János, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke a szervezet rendkívüli közgyűlésén az ORÖ budapesti, VII. kerületi székházában 2016. április 21-én. Határozatképtelen volt az szervezet rendkívüli közgyűlése, de a párperces tanácskozást követő sajtótájékoztatón több tag is jelezte: még a nap folyamán kezdeményezik újabb ülés összehívását.
fotó: Nagy Béla
Pénzügy

Jogtalanul kap félmilliós fizetést a cigányság vezetője

24.hu
24.hu

2016. 11. 25. 09:56

Korábban a témában:

Jogtalanul kapja havi félmilliós fizetését Balogh János, az ORÖ elnöke, mert javadalmazásáról nem döntött a közgyűlés – írta a Romnet.

A Kormányhivatal erre már fél évvel ezelőtt felhívta a figyelmet, de sem az elnök, sem a hivatalvezető, sem pedig a felügyeleti szerv nem tett konkrét intézkedést a jogszerű működés helyreállítása érdekében.

Szintén jogszerűtlen az ORÖ-s képviselők családtagjainak fogalakoztatása, akik közül többen is havi 450 ezer forintot keresnek megbízásos jogviszonyban.

Igaz, ebben az ügyben már az ügyészség és az adóhivatal is nyomoz, írta a lap.

(Nyitóképünkön Balogh János látható)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

PARKES, AUSTRALIA - JANUARY 12:  Elvis impersonator Dean Vegas prepares to go onstage at the Parkes Leagues Club during the Parkes Elvis Festival January 12, 2007 in Parkes, Australia. The festival, now in it's 15th year is expected to draw over 6,000 people to the small country town for the event. For one weekend every year, Parkes is innundated with Elvis fans, impersonators and performers from around the world. This year's festival will mark the 30th anniversary of the death of Elvis Presley.  (Photo by Ian Waldie/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.