FN

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 550,32 pontos, 3,12 százalékos emelkedéssel, 18 193,46 ponton zárt pénteken.
2005. 06. 10. 17:31
A Tata Consultancy Services (TCS), tovább folytatja növekedését a közép és kelet-európai piacon. A cég az elkövetkezendő három évben 1000 főre bővíti budapesti Global Delivery Center irodáját - tudta meg a FigyelőNet.
2005. 06. 10. 16:13
A ferihegyi repülőtér forgalma elérte kapacitásának lélektani határát jelentő 7,5 millió utast. Ezért az 1-es terminál őszi megnyitása mellett elkezdték a 2C terminál megvalósítását is. Tíz év múlva pedig a 3-as terminál is megnyílhat.
2005. 06. 10. 15:05
A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségéhez(BAMOSZ) tagok által kezelt befektetési alapok összvagyona május végén 2,3 százalékos növekedést követően meghaladta az 1456 milliárd forintot. Az összes vagyon egyre nagyobb része van a 18 hazai ingatlanalapban.
2005. 06. 10. 14:18
Hét magyar cég is bejutott a Hewitt Associates kelet-közép-európai Legjobb Munkahely-felmérésén az élmezőny 15-ös listájára. A magyar munkavállalók, bár szinte a legtöbbet keresik, a legelégedetlenebbek a fizetésükkel.
2005. 06. 10. 13:00
Az amerikai sportmágnás Malcolm Glazer állítólag azt tervezi, hogy az elkövetkező öt év során több mint felével emelné a belépők árát. Az üzletember emellett kikötné, hogy évente csak 25 millió fontot lehetne új játékosokra költeni.
2005. 06. 10. 12:11
A moszkvai rendőrök sértettként hallgatták ki azt a magyar kamionost, akinek gyógyszerszállítmányát elrabolták, de a férfi egyelőre a vámudvarban maradt, ahol kamionját még napokig visszatarthatják.
2005. 06. 10. 11:41
Alan Greenspan, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnöke csütörtöki gazdaságértékelő beszédében kijelentette: mérsékelt ütemben, de folytatódhat a kamatemelési sorozat. Ezzel azokat a spekulációkat igyekezett hűteni, amelyek a kamatemelési ciklus véget érésével kalkuláltak - írja a Financial Times.
2005. 06. 10. 11:14
A csütörtöki Határozatok Tárában hivatalosan is megjelent a kormány döntése, mely szerint a Magyar Nemzeti Banknak el kell adnia a Keler Rt.-ben lévő 53,33 százalékos részesedésének egy részét vagy egészét - írja a portfolio.hu.
2005. 06. 10. 10:26
Vízilabdázó olimpiai bajnokunk, Kósz Zoltán, valamint az Athénben ezüstérmet szerző kardvívó, Nemcsik Zsolt próbálhatja ki először, mennyire hatékony a Magyar Olimpiai Bizottság és az Adecco közös, visszavonulás előtt álló sportolókat segítő programja.
2005. 06. 10. 09:37
Csütörtöki nagy áremelkedést egyelőre nem követte pénteken kiigazítás. A kőolaj pénteken a szabadpiacon is kissé tovább drágult.
2005. 06. 10. 09:14
A várakozásoknak megfelelően nyilvános vételi ajánlatot tett a Pick Szeged részvényeire a Csányi Sándor közvetett tulajdonában lévő Délhús Rt. A cég 1046 forintot ajánl a leghíresebb magyar szalámigyár részvényeiért – írja a Világgazdaság.
2005. 06. 10. 09:08
Új tulajdonosa van a Cora áruházakat működtető Magyar Hipermarket Kft.-nek. A holland befektetési társaság valamivel több mint 35 százalékhoz jutott a cégben, amelyet időről-időre a Wal-Marttal is összeboronálnak – írja a Napi Gazdaság.
2005. 06. 10. 09:01
A munkaügyi ellenőrzések későbbi szigorításának üzenetén túl első lépésként a bérterhek 20-25 százalékos csökkentésére lenne szükség ahhoz, hogy a kormány szándékai szerint a gazdaság elinduljon a kifehéredés útján – javasoltja a munkaügyi tárcának a Szervezeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége.
2005. 06. 10. 08:55
Több mint hatmilliárd forintos beruházásra készül Polgáron a TechCon Kft., amely egy gumihulladék-hasznosításra épülő erőművet építene itt. A beruházás jövő év végére készülhet el a Világgazdaság információi szerint.
2005. 06. 10. 08:45
Az építőanyag-iparban és -kereskedelemben májusig 20-30 százalékos piaci visszaesés történt, és az év hátralevő részében sem várható jelentősebb fellendülés. Antoni Péter, a Raab Karcher Tüzép Rt. vezérigazgatója szerint ez az üzletek bezárását vetíti előre – írja a Világgazdaság.
2005. 06. 10. 08:36
A Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) a Bombardier panaszainak érdemi elbírálásáig megtiltotta, hogy a MÁV szerződést kössön a Stadler Bussnanggal, mert szerintük lehetséges, hogy sérült a közbeszerzés tisztasága – értesült a Népszabadság.
2005. 06. 10. 08:00
Júliustól csak szűk körben, külön engedéllyel fizethetik önadózással az importáfát a cégek. Öt nap múlva lejár a kérelmezési határidő, ám eddig az érintett gazdálkodóknak csak a fele élt a lehetőséggel – írja a Világgazdaság.
2005. 06. 10. 07:46
A gazdasági tárca mindent megtesz, hogy a MAN gép- és járműipari konszern Miskolcra telepítse összeszerelő üzemét, mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter mielőtt Münchenben a cég vezetőivel tárgyalt volna.
2005. 06. 10. 07:32
Olvasói sztorik