Gazdaság

Aggasztó a központi költségvetés deficitje

A Pénzügyminisztérium szerint júniusban a tárca által vártnál hárommilliárd forinttal nagyobb, 150,4 milliárdos hiány képződött a helyi önkormányzatok nélkül számba vett államháztartásban.

Ezzel az első fél év végére felhalmozódott deficit eléri az egész évre tervezett 1022 milliárdos hiány közel 97 százalékát – írja a Világgazdaság. Különösen aggasztó a központi költségvetés pozíciója, hiszen már június végére a költségvetési törvényben előirányzottnál jócskán nagyobb, annak 114 százalékát kitevő deficit jött létre.

A havonta közzétett, a tényleges pénzmozgásokat tükröző pénzforgalmi egyenleg tehát jelentősen rosszabb az időarányosnál, s talán ennek is köszönhető, hogy a pénzügyi tárca a közleményében az uniós módszertan szerinti, eredményszemléletű szaldóra „koncentrál”. A PM megemlíti, hogy az első fél évben a GDP-arányos pénzforgalmi deficit 4,4, míg az eredményszemléletű, nyugdíjreform hatásával korrigált hiány 3,1 százalékos.

Az egyes alrendszerek közül a központi költségvetés és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak egyenlege rosszabb lett a vártnál. Előbbiben a tervezettnél ötmilliárddal nagyobb, 118,2 milliárdos hiány képződött, utóbbiban pedig a prognózisnál hárommilliárddal több, 34,5 milliárdos deficit alakult ki. A legkisebb tételt jelentő elkülönített állami pénzalapok viszont a várt deficittel szemben szufficitet produkáltak. A korábbi gyorsjelentésekben megszokottól eltérően arról azonban egy szó sem esik, hogy a főbb adónemek és kiadási tételek hogyan alakultak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik