Ismerje fel Putyin információs dzsúdótechnikáját!

A nyugati nyilvánosságban jelentősen megnőtt Oroszország befolyása a kelet-ukrajnai válság 2014-es kitörése óta. A Kreml külpolitikai eszköztárának részeként, évi egymilliárd dolláros büdzséből működtetett Sputnik és RT médiabirodalom, illetve az oroszbarát weboldalak és közösségi oldalak közvetlenül a célországok médiafogyasztóira próbálnak hatni. Hatásuk a Globsec Policy Institute 2017-es felmérése szerint nem elhanyagolható Közép-Kelet-Európában sem, ahol már 10 millió ember fogyaszt rendszeresen dezinformációt, és tájékozódik a tényeket relativizáló „alternatív” médiából.

Magyarországon ennek elsősorban amiatt van jelentősége, mert – ahogy arra a Political Capital és a szlovák Globsec közös kutatása, valamint a Finn Külügyi Intézet tanulmánya is rámutatott – az oroszbarát propaganda megjelenik a mainstream médiában is. A kormány által irányított média, különösen az állami média aktívan terjeszti az orosz propagandát (például összeesküvés-elméletek formájában), és gyakran a Kreml által működtetett médiumokra hivatkozik, forráskritika nélkül. Ugyanakkor az Orbán-kormány széles nyilvánosság előtt annak ellenére sem ismeri el az orosz propaganda jelentette információs fenyegetettséget, hogy a 2012-es nemzeti biztonsági stratégia és a 2013-as Kiberbiztonsági Stratégia az információs hadviselést egyaránt nemzetbiztonsági fenyegetésként definiálta.

Pedig az információs fegyvert Magyarország ellen is bevetették: 2014-ben az orosz külügyminisztérium azzal vádolta meg az Orbán-kormányt, hogy fegyvereket, köztük T-72-es tankokat szállít Ukrajnának, megsértve ezzel az uniós fegyverexport szabályait. A Kreml egy olyan fényképre hivatkozva állította ezt, amely az orosz titkosszolgálat „üzenőfüzeteként” működtetett Hídfő.net oldalán jelent meg. A hamisnak bizonyult hírt arra használták, hogy megüzenjék a Nyugatnak: katonailag semmilyen formában ne próbáljon beavatkozni a kelet-ukrajnai válságba Kijev oldalán.

Hogyan szűrhetők ki az álhírek?

Az álhírek nem a semmiből születnek, hanem létező problémákra, valós hírekre épülnek rá, gyakran a meglévő narratívákat erősítik fel. Mivel egy részük gyakran szakmai inkompetencia vagy figyelmetlenség folytán szivárog be az egyébként jó szándékú szerkesztőségek munkájába, mindenekelőtt érdemes sorra venni az újságírás „fegyverarzenáljába” tartozó eszközöket. Az álhírek sikeres kiszűréséhez minden esetben elengedhetetlen a forráskritika.

1. Egy weboldal hitelességének felméréséhez minden esetben érdemes az impresszummal kezdeni. Ahol semmi ilyesmi nincs feltüntetve, ott jó eséllyel megbízhatatlan tartalmakat fogunk találni. Érdemes továbbá rákeresni, hogy más, köztudottan megbízható médiumok milyen véleménnyel vannak a szóban forgó tartalomszolgáltatóról (hivatkoznak-e rájuk mások, részei-e a médiadiskurzusnak stb.).
2. A „Rólunk” rovatban ellenőrizzük le a médium hátterét, például hogy melyik cégcsoport áll mögötte, illetve hogy feltüntetik-e a kiadó székhelyét, a főszerkesztő, a felelős szerkesztő nevét. Gyakori, hogy egy nyugatinak tűnő domainnév cikkei alatt valójában egy marginális, megkérdőjelezhető álhírportál áll.
3. Ellenőrizzük a szerzőt! Létező személy a cikk szerzője? A megbízható újságírók munkásságuk alapján nyomon követhetők a világhálón, nemcsak a transzparencia, hanem az önmarketing miatt is. A szerző szakmai beágyazottsága gyorsan kideríthető az illető Twitter-fiókjából: a profil jellegéből, a követői számából és az általa követett személyek szakmai profiljából. Az internetes trollok gyakran használják például dekoratív, fiatal, hiányos öltözetű nők fényképét, ezzel próbálva gyanútlanná tenni a felhasználókat.
4. Ismerős valahonnan a tartalom? Az álhíroldalak gyakran nem is saját tartalommal akarnak félrevezetni, hanem a nyugati médiában már megjelent híreket használják eltorzítva, saját narratívájuk megerősítésére.
5. Érdemes tanulmányozni a híroldal szövegének stilisztikai jellegzetességeit. Ha egy weboldal többnyire indulatos véleményeket közöl, ahol nyilvánvaló, hogy nem a tájékoztatás, hanem az olvasó meggyőzése a cél, joggal feltételezzük, hogy nem hírportállal állunk szemben.
6. Ellenőrizzük a forrás forrásait! Sokat elárul a tartalom előállítóiról, hogy szerzőként milyen forrásokra hivatkoznak és kiket szólaltatnak meg. Az álhíroldalak gyakorta hivatkoznak névtelen blogokra vagy nyíltan Kreml-párti felületekre, Facebook-posztokra és közismert, angol nyelvű extremista felületekre, miközben forrásaikat „nyugati médiaként” álcázzák. Az orosz propagandaoldalakon az sem ritka, hogy a hivatalos forrásként feltüntetett személyről kiderül, valójában semmilyen hivatali tisztséget nem visel. A Kreml-párti propagandaoldalak, saját álláspontjuk alátámasztásának céljával, előszeretettel hamisítják vagy manipulálják az általuk használt statisztikai adatokat, felméréseket és az eredmények volumenét. Ugyanezzel a logikával rendszeresen hamis következtetéseket vonnak le közvélemény-kutatási eredményekből is.
7. Diverzifikáljuk a forrásainkat, és ne támaszkodjunk pusztán a Facebook algoritmusára vagy a Google hagyományos keresőmotorjára. Nehezíti ugyanis az álhírek visszaszorítását, hogy a hírfogyasztók többsége nem tudatosan osztja a tartalmakat a közösségi oldalakon. Figyeljük meg, hogy tartalmilag egyezik-e a szöveg címsora, a bevezető (lead) és a szövegtörzs, mert ahol eltér, ott nagyobb eséllyel válhatunk manipuláció áldozatává.
8. Az álhíroldalak előszeretettel használnak fotókat és videókat, amelyeket átszerkesztve, vagy eltorzított kontextusban, félrevezető címmel és kommentárral adnak közzé. A Stopfake.org által javasolt ellenőrzési gyakorlatok része többek között egy letölthető plug-in alkalmazás „Who stole my picture” néven, amely képes beazonosítani a cikkben megjelent kép eredetijét. Érdemes megnézni a fotó publikálási időpontját is, mert az időbeni ellentmondás ugyancsak a kép hamisságára utalhat.
9. A videók hamisságának ellenőrzése némiképp bonyolultabb feladat. Ha a videót Youtube-ról ágyazták a cikkbe, első lépésként keressük meg az eredeti anyagot a videó jobb alsó sarkában található Youtube-ikonra kattintva. Gyanakodjunk, ha egy videót többször is feltöltöttek, más dátummal. Ilyen esetben érdemes a feltöltött videók közül a legnagyobb nézettségűre kattintani, majd körülnézni a kommentszekcióban: elképzelhető, hogy az egyik felhasználó belinkelte alá az eredeti videót.
10. Használjuk a rendelkezésre álló nemzetközi tényellenőrző oldalakat! A „Fact Check” funkció a Snopes.com-hoz hasonló tényellenőrző oldalak segítségével megmutatja, igaz-e a keresett állítás.
11. Magyarországon a legkiemelkedőbb hasonló kezdeményezés az urbanlegends.hu oldal Marinov Iván újságíró szerkesztésével. A portál egy városi legendákból, szóbeszédekből, hoaxokból, mítoszokból, tévhitekből, kamuképekből tallózó, azok keletkezéséről és terjedéséről beszámoló oldal. Szerkesztőségeken átnyúló kezdeményezés a Wikitribune nevű oldal, ahol 40 újságíró-szerkesztő olvasói önkéntesekkel együtt dolgozva kommentálja a híreket a Wikipediához hasonlóan.
12. Ugyanilyen hasznos lehet a megfelelő és nem megfelelő hírforrások listázása (blacklisting-whitelisting). Ezeken felül érdemes lehet figyelni a közösségi reakciókra is, mert előfordulhat, hogy a kommentelők iránymutatással tudnak szolgálni az igazságtartalmat illetően.

 Mi az orosz propaganda célja?

A Kreml dezinformációs stratégiájának elsősorban nem az általa fontosnak tartott narratívákról való meggyőzés a célja. Elegendő számára a zavarkeltés, mégpedig a transzatlanti katonai szövetségbe és az európai integrációba vetett bizalom aláásásával.

Putyin a dzsúdó feketeöves mestereként az információs térben is a cselgáncs technikáját alkalmazza: megpróbálja kibillenteni az ellenfelet az egyensúlyából, így jutva stratégiai előnyhöz.

A közelgő választásokkal összefüggésben a német elhárítás is készül ilyesféle behatolásra, pláne, hogy 2015-ben az ATP28 (vagy másnéven Fancy Bear) nevű hackercsoport már tesztelte a németországi terepet: 16 gigabájtnyi anyagot loptak el a Bundestag rendszeréből.

A Kremlhez köthető álhírek beazonosításához ismerni kell annak narratíváit.

Az oroszbarát propagandaoldalak a Kremlt mindig a nyugati agresszió áldozataként ábrázolják, ennek megfelelően a legtöbb orosz lépést védekező intézkedésként értelmezik. Ebből következik, hogy Oroszország „nem is vesz részt a kelet-ukrajnai háborúban”, a kelet-ukrajnai válságot pedig teljes egészében a Kreml értelmezésének megfelelően tálalják. Az „ellenség a kapunál”, az „idegen hatalmak” általi fenyegetettség képzete a „biztonságiasítás” (securitization) elméletével írható le, amely a fenyegetettség állapotára hivatkozva legitimálja például a kelet-ukrajnai beavatkozáshoz hasonló geopolitikai intézkedéseket. A szóban forgó oldalakon az orosz álhírek leleplezésére szakosodott ukrán Stopfake.org szerint olyan visszatérő témák dominálnak, mint a „bukott és fasiszta ukrán állam”, a „Nyugat csökkenő támogatása Kijev irányában”, valamint az „EU dezintegrációja és a Nyugat hanyatlása”.

Ezzel összefüggésben a Kreml tudatosan törekszik a kulturális fegyverkezésre, a rendszer ideológiai alátámasztására szolgáló „tradicionális” társadalmi és keresztény értékek kisajátítására.

Putyin a nihilistának, dekadensnek bélyegzett Nyugattal szembeállítja a keresztény-konzervatívnak definiált Oroszországot, s ily módon igyekszik saját autokráciája morális felsőbbrendűségét hangsúlyozni.

Hasznos segítségére vannak ebben Európa-szerte a szélsőséges oroszbarát, paramilitáris szervezetek, amelyek nemcsak legitimálják az Orosz Föderáció bel- és külpolitikáját, de terjesztik is a Kreml ultrakonzervatív és morális fölényét a „dekadens és erkölcsileg korrupt” Nyugattal szemben. Az ukrán válság kezdete óta a szóban forgó extremista szervezetek, amelyek korábban elsősorban az etnikai, vallási és szexuális kisebbségeket tekintették fő ellenségnek, a figyelmüket geopolitikai kérdésekre irányították: azon kívül, hogy a NATO és az EU ellen agitálnak, különös szimpátiát mutatnak az ideológiai mintának is tekintett putyini Oroszországgal, és mély gyűlölettel viseltetnek Ukrajnával szemben.

A migráció geopolitikai jelentőséggel bír Oroszország dezinformációs törekvéseit illetően, az oroszbarát propaganda ugyanis részben a menekültválság felhasználásával támogatja a Kreml geopolitikai törekvéseit. Az oroszbarát propagandaoldalak nemcsak a migrációval kapcsolatos álhírek terjesztésében játszanak fontos szerepet, hanem a keresztény értékeket védelmező Moszkva nemzetközi imázsának ápolásában is. A menekültválság alkalmas platformot teremt az Európai Unió gyengeségeinek és megosztottságának hangsúlyozására, azzal a céllal, hogy megingassa az uniós lakosság európai intézményekbe vetett bizalmát. Az oroszbarát oldalak ezzel éles és egyben hamis kontrasztot ábrázolnak a dekadens, önsorsrontó, liberális, befogadó bevándorláspolitkát követő Nyugat, illetve a béke szigeteként megjelenített, migrációellenes Oroszország kapcsán.

Tudásalapú leleplezés

Az orosz álhírek visszaszorításához nem elegendő pusztán azok felismerése. Ugyanígy fontos, hogy újságíróként képesek legyünk

tényekkel cáfolni a Kreml által terjesztett hamis narratívákat.

Vegyük például a keresztény, fehér Európát védelmező Oroszország-narratívát, amely számadatokkal egyébként könnyen árnyalható. Saifo Omar Közel-Kelet-szakértő ezzel kapcsolatban helyesen mutatott rá, hogy Oroszország 182 etnikumából 57 muszlim, a 10,5 milliós lakosságú orosz főváros 20 százaléka muzulmán, az orosz hadsereg közkatonáinak több mint 10 százaléka ugyancsak muszlim, Putyin ráadásul 2016 decemberében jelezte: szeretné, „ha semmilyen formában nem említenénk egy lapon az iszlámot és a terrorizmust”.

A szerző a Political Capital külpolitikai elemzője