Belföld

Lövések dördültek egy balatoni élményparkban

rendorseg(960x640)(28).jpg (Array)
rendorseg(960x640)(28).jpg (Array)

Egy testvérpár “ámokfutása” tette tönkre egy kalandpark vendégeinek szórakozását Balatonbogláron, még augusztus 12-én. A Zsaru magazin szerdai cikke szerint több bejelentést is kapott a rendőrség, ezek egy része kötekedő, verekedő fiatalokról szólt, de akadtak telefonálók, akik lövöldözésről számoltak be.

Az egyenruhások golyóálló mellényben érkeztek a helyszínre. A személy- és ruházatleírás alapján, amit kaptak, gyorsan észrevették a kiáramló tömegben – kisgyermekes, babakocsit toló családok között –  a  fiatalokat. Odamentek hozzájuk, ekkor már többen jelezték, valóban ők ketten felelősek a felfordulásért.

A huszonéveseknél lévő táskákból két pisztoly került elő: egy gáz-riasztó és egy gumilövedékes. A fiatalok nem vették komolyan sem azt, amit tettek, sem az előállítást. Egyikük azt mondta, “kapunk egy csekket, oszt’ annyi”.

Kiderült, a testvérek a kalandparkban belekötöttek egy társaságba,

egy férfit megütöttek, egy másikra pedig egyikük ráfogta a riasztófegyvert és lőtt. Mindkét kiszemeltjüknek könnyű sérüléseket okoztak. A páros ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indult eljárás, a továbbiakban mindketten szabadlábon védekezhetnek.

(Kiemelt kép: MTI / Szigetváry Zsolt)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik