kalandpark

Hotelek, éttermek, uszodák, konditermek, kalandparkok vezetőit kérdeztük, és mind egyetértenek abban, hogy amint lehet, azonnal nyitni kell. Még úgy is, hogy a bizonytalanságba ugranak, hiszen tízmillió potenciális vendégükből csak a négymillió beoltott látogathatja őket, így viszont egyáltalán nem biztos, hogy megéri vendégeket fogadni.
2021. 04. 30. 10:59
Egyedi döntésekre hivatkozva, nyilvánosan meghirdetett pályázati felhívás nélkül kap pénzt Zoób Kati divattervező, Balatonboglár fideszes önkormányzata vagy éppen egy nagyvállalkozó Kis-Balaton melletti kalandparkja. A Tiborcz István volt üzlettársához köthető bodajki kastély is az eddig titkolt közpénzcsap révén újulhat meg.
Magánterület, belépni tilos! – ezzel a felirattal van kint egy tábla a sóstói tanösvényen, a területen ugyanis kalandpark épül. A kivitelező megváltoztatná az útvonalat, az önkormányzat viszont tiltakozik.
2014. 02. 19. 17:38
Több mint egy hektáros területen, közel 100 millió forintból készül kalandpark a szegedi Tisza-parton, a Laposnál. A pálya több eleme már a fákon van, így május első felében akár meg is nyithat a Kaland-part.
2013. 03. 06. 15:00
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.