Belföld

Ingyenparkolással segíti Zsidai Roy összes éttermét az I. kerület

Néhány hónapja már nem kell a pluszköltségek miatt aggódniuk a Budai Vár luxus éttermeiben az autóval érkező vendégeknek. Az I. kerületi önkormányzatnak köszönhetően azóta egyetlen fillér parkolási díj sem rakódik a húsz-harminc ezres számlájukra. Az intézkedés legnagyobb haszonélvezője Zsidai Roy várbeli étterembirodalma.

A Budai Vár az egyik legdrágább környék az autósok számára a fővárosban. Nem véletlen, hiszen a világörökségi listán is szereplő, turisztikailag fontos negyed nagy része védett besorolású övezet, sőt a Széchenyi Tervben megfogalmazott hosszabb távú cél az volt, hogy a fejlesztésekkel szinte teljesen mentesítsék a gépjárműforgalom alól.

A sorompóval lezárt kapukon belül a parkolási díj jelenleg az első órában 520, utána óránként 630 forint.

De nem mindenkinek.

A Budavári Önkormányzat tavaly tavasszal mintha félretette volna a hosszabb távú célokat, és úgy módosított a parkolási szabályokon, hogy azok immár a legkevésbé sem az autóforgalom visszafogását irányozzák. A Nagy Gábor Tamás polgármester által jegyzett rendelettel az önkormányzat feljogosított egy sor, a Várnegyedben található vendéglátóhelyet és intézményt, hogy ezentúl

ingyen biztosíthassanak helyet a járművel érkező vendégeknek.

A több mint 25 nevet tartalmazó listára a Köztársasági Elnöki Hivatal, a Nemzeti Galéria és az MTA három intézménye mellett szinte csak éttermek és cukrászdák kerültek fel. A névsor alapján az látszik, hogy az intézkedéssel leginkább a Várban hét helyet üzemeltető Zsidai-csoport járhatott jól.

A Zsidai Roy érdekeltségébe tartozó drága éttermek – köztük a Jamie’s Italian és a hotelként is funkcionáló Baltazár – teszik ki a kedvezményezett vendéglátóhelyek több mint harmadát.

Az éttermi vendégek a tavaly áprilisi rendeletmódosítás óta a belépés után három órán keresztül parkolhatnak díjmentesen a Várnegyedben.

Fotó: MTI/Jászai Csaba
Fotó: MTI/Jászai Csaba

Az egyik Zsidai-érdekeltségben, a 21 Magyar Vendéglőben egy telefonos asztalfoglaláson kérdésünkre készségesen elmagyarázták, hogy az érkezésnél a sorompónál kiváltott parkoló cédulát a fogyasztás után érvényesítik.

Három óra ingyenes, ennyit tudunk biztosítani, de az általában bőven elég egy ebédhez

– mondta vendéglő alkalmazottja. Egy telepített kódoló eszköz segítségével lenullázzák a vendég parkolásidíj-tartozását, az étterem pedig havonta egy összegben fizet a látogatók után egy töredékértékre csökkentett összeget.

A Várból látják el az egész cégcsoportot

A Zsidai-csoport vezetőjéről közismert, hogy nagyon jóban van Orbán Viktor lányával. Orbán Ráhel korábban dolgozott is Zsidai Zoltán Roy cégénél, és a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott kurzusának első előadására is Zsidai Royt vitte magával vendégelőadóként. A Zsidaiék az elmúlt években példátlanul dinamikus terjeszkedésbe kezdtek. Budapesten 13 éttermet indítottak. A Várban működő hét vendéglátóhely mellett tavaly nyitottak egy nyolcadikat is. A cég merőben szokatlan módon a Várban, a Táncsics utcai volt Király Étterem helyén alakította ki az egész csoportot ellátó konyháját. A védett övezetből szállítják ki a többi étterembe az előkészített ételeket. A konyháról novemberben a hvg.hu írta meg, hogy egy sor szabálytalanság miatt megbukott a hatósági ellenőrzésen.

A parkolási rendelet módosítása nem volt titkos, de a Várnegyed lakóit nem nagyon igyekeztek tájékoztatni a változásokról sem a döntés előtt, sem utána. A lakóknak egy ideje az tűnt fel, hogy bizonyos időszakokban sokkal nehezebb, sőt lehetetlen parkolóhelyet találni. Ők azért vannak bajban, mert a sorompókon kívül nekik is fizetni kell, csak a Vár területén érvényes az ingyenes parkolási engedélyük. Főként azonban az borzolja a kedélyeket, hogy a hely szűke miatt a kocsik gyakrabban belógnak a megállni tilos táblákkal tűzdelt területekre, amit a közterület-felügyelet rögtön 10 ezer forintos bírsággal honorál.

A módosító rendelethez „hatásvizsgálatot” is fűzött az önkormányzat, amelyben azt állítják, az ingyenparkolás kiterjesztése azzal a pozitív társadalmi hatással jár, hogy az érkező vendégek, ügyfelek elégedettsége nő majd, ha gépkocsival tudják megközelíteni az éttermeket és a szervezeteket. A környezeti következmények „nem jelentős” minősítést kaptak, bevételkiesésről pedig szó sincs a vizsgálatban, mert a szervezetek által megfizetett rendszerfenntartási díj – ami információink szerint 500-600 helyett 60 forint óránként – továbbra is bevételt jelent a kerület parkolási cégének.

Nagy Gábor Tamás I. kerületi polgármester a módosító rendelet vitájában azzal érvelt, hogy bár valóban voltak olyanok, akik úgy gondolták, hogy a Váron belül hamarosan megszűnhet a parkolás, ő maga azonban sosem tartozott közéjük. Nagy szerint a védett övezeti státus annyit jelent, hogy oda behajtani csak legitim céllal lehet. A parkolás könnyítésével a Várban található intézmények, vendéglők kaptak lehetőséget, hogy „legalizálják az ide behajtó gépjárművek célját”.

UPDATE

Harmonikusan összeegyeztethető

Cikkünk megjelenése után a Budavári Önkormányzat azt írta, pontatlanul állítottuk, hogy az önkormányzat félretette volna a hosszú távú célokat. Szerintük ugyanis „a gépkocsiforgalom visszaszorítása, valamint a turizmus-vendéglátóipar támogatása ésszerű módon, harmonikusan összeegyeztethető. Erre a rendelet megalkotásakor kifejezett figyelmet fordított az önkormányzat.”

Az önkormányzat azt is állítja, pontatlanul írtuk azt is, hogy védett övezetében nincsen parkolási díj. A gépkocsik tulajdonosainak ugyanis nem parkolási, hanem behajtási díjat kell fizetniük.

Szerintük súlyos tévedés azt állítani, hogy a Budavári Önkormányzat Zsidai Roy éttermeit segítené a rendelettel és a behajtás támogatásával. Az írták: az éttermeknek nem volt és nincs szükségük semmilyen lobbitevékenységre, hogy a 24\2011. ( X.28) önkormányzati rendelet 1. mellékletére felkerüljenek, mivel akik ezzel a konstrukcióval élni kívánnak, megtehetik azt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik