Belföld

Részeg rendőr okozott halálos balesetet Borsodban

Egy ittas rendőr vezette azt a kocsit, amely fának csapódott október 8-án Sárospatakon – derül ki a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség keddi tájékoztatásából. A fiatal egyenruhás ellen ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt folyik eljárás.

A balesetről a rendőrség közleményben számolt be még  a tragédia napján. Azt írták, hogy az elsődleges adatok szerint hajnali fél 3-kor csapódott fának az autó Sárospatakon, a Kazinczy Ferenc utcában. A balesetben az autó 20 éves utasa meghalt, 19 éves sofőrje pedig megsérült.

A megyei főügyészség csütörtöki tájékoztatása szerint a próbaidős rendőr őrmester barátjával Sárospatak belvárosa felől haladt Végardó felé, úgy, hogy a megengedett sebességhatárt jelentősen túllépte. Egy jobbra ívelő kanyarban vesztette el uralmát a jármű felett, sodródott ki majd csapódott fának a kocsival.  A fiatal egyenruhást életveszélyes állapotban vitték kórházba.

“Az ügyészségi nyomozás megállapította, hogy a rendőr a járművezetés  előtt alkoholt fogyasztott. A büntetőeljárás a tanúkihallgatásokkal illetve további szakértői bizonyítással folytatódik” – olvasható a tájékoztatásban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik