Szerdán az MTA BTK Filozófia Intézet Társadalomfilozófiai vitakörének szervezésében a liberalizmusról tartott előadást Kis János (CEU) és Ludassy Mária (ELTE) filozófusok.
Bár a Társadalomfilozófiai vitakör Facebook meghívója szerint, a résztvevők többek között arra a kérdésre keresték a választ, hogy milyen megrázkódtatás érte a liberalizmus alapjait a válság utáni években, az izgalmasnak ígérkező témáról végül semmi sem hangzott el. Kis János egyórás előadása elején leszögezte: nem fog beszélni a liberalizmusról, mint politikai doktrínáról, ebből következően a válság hatásairól sem.
Helyette viszont – a tőle megszokott magas színvonalon – a liberalizmus elméleti alapjairól tartott lebilincselő filozófiai előadást. Utána Ludassy Mária szólt hozzá, némileg kritikai éllel, majd hallgatói kérdésekre válaszoltak. Az alábbiakban megpróbáljuk összefoglalni az elhangzottakat, ugyanakkor előre bocsájtjuk:
A liberalizmus lényege: az emberi méltóság
A vitára az MTA kutatóintézeteinek csodálatos épületegyüttesében, a Budai Várnegyedben található Országház utcában került sor. Az MTA BTK Filozófia Intézetének kis terme – a Pepita terem – teljesen megtelt, nagyjából 40-50 érdeklődő vett részt az eseményen. A vita utolsó állomása volt egy három részből álló beszélgetéssorozatnak.
Kis János azzal kezdte előadását, hogy a liberalizmus normatív politikai elmélet; egy erkölcsi elgondolás fényében értékel politikai intézményeket és gyakorlatokat. Tulajdonképpen egy alkalmazott morálfilozófia, amelynek alapja az emberi méltóság fogalma. Ez utóbbi azt jelenti, hogy minden ember erkölcsi státusza egyenlő, senki sem tehet közöttük különbséget. Senki nem veheti át a másik embertől a feladatot, hogy kezdjen valamit az életével. Senki nem élhet jól a másik ember helyett.
Ez nem egoizmus, hanem egy olyan individualizmus, amely nem csak a saját, de minden ember érdekét is nézi (ezért univerzális). Az is fontos, hogy – a közkeletű vélekedéssel szemben – a liberalizmus nem érték semleges. A filozófus hangsúlyozta: az emberi méltóságból levezetett személyes életvezetés nemcsak jog, hanem felelősség is. Ezt a felelősséget senki más nem veheti át az egyéntől. Senki nem élhet jó életet, ha olyan életformára kényszerül, mellyel nem tud azonosulni. Épp ezért senkinek nem szabad a másik embert arra kényszeríteni, hogy úgy éljen, ahogy az ő nézőpontjából mutatkozik jónak.
Folyamatosan igazolásra szorul
A filozófus kiemelte: a liberalizmus – saját maga definíciója szerint – folyamatosan igazolásra szorul, az érvek mércéje előtt kell helytállnia, ez különbözteti meg például a konzervativizmustól, az anarchistáktól, vagy akár a „létező szocializmustól”. Mivel a liberalizmus egy politikai közösség is, amely az államhoz való viszonyában mutatkozik meg, fel kell tenni a kérdést: milyen intézményi berendezkedés állja ki az elvekkel való szembesítés próbáját. Milyen feltételeket kell kielégíteni egy államnak ahhoz, hogy igazolható legyen a léte?
A liberalizmus kiindulópontja, hogy csak államban tudunk úgy élni, hogy eleget tegyünk az erkölcs kívánalmainak. Hiszen csak az állam képes arra, hogy kikényszeríthesse a közösségei védelmét, ha két jog ütközik. Ám tökéletes – a rájuk vonatkozó elveket maradéktalanul kielégítő – állami intézmények nem lehetségesek, mivel ideálisan működő intézmények csak ideális feltételezések mellett gondolhatók el. Tehát nem arra kell törekednünk, hogy megtaláljuk a minden tekintetben ideális intézményi berendezkedést. Úgy kell feltennünk a kérdést: melyik áll legközelebb a rivális rendszerek közül ahhoz, hogy az elvi követelményeket teljesítse.
A kapitalista demokrácia a legjobb rossz
Nagyon leegyszerűsítve: a liberalizmus szerint a kapitalista demokrácia az, amely leginkább megfelel az általa helyeselt morális és politikai elveknek. Itt legalább megvan az esély, hogyha a jogokat megsértik, az esélyegyenlőség felborul, a független bíróság helyreállíthatja azt – akár az állammal szemben is. A filozófus itt is az érvelés fontosságát hangsúlyozta: az az antikapitalista, aki a kapitalizmust a maga egészében támadja, miközben semmiféle alternatívát nem kínál vele szemben, úgy bírál, hogy a saját álláspontját nem teszi bírálhatóvá.
Szerinte ugyanakkor a radikális rendszerkritika nem eleve az ördögtől való. De aki el akarja vetni a rendszert egy másikért cserébe, annak meg kell mutatni, hogy az új tényleg jobb-e a fennállónál, és nem valami még rosszabba vezet minket. Ellenkező esetben a rendszerkritika totális demagógiába fullad, mert azt mondja, hogy lázadjatok a rendszer ellen, de nem mondja meg, hogy mi következne ez után.
Az alkatunkhoz választunk politikát
Ludassy Mária alapvetően egyetértett Kis Jánossal a liberalizmus alapjait tekintve, ugyanakkor azt mondta: aki nem tud azonosulni a liberalizmussal, azt önmagában nem fogják meggyőzni az érvek. David Hume skót filozófussal szólva azt mondta, az emberek szenvedélyeik, alkatuk alapján választanak politikai filozófiát. Másrészt szerinte Kis János evidenciaként és levezetett igazságként prezentálja a liberalizmus elveit, amelyek szerinte nem feltétlenül azok. Ludassy például nem tartja evidenciának, hogy csakis liberális demokrácia létezhet, vannak totalitárius jellegű demokráciák is. Ilyen, amikor egy politikai erő egyfajta demokratikus puccsal (látszólag betartva a demokrácia játékszabályait) kerül hatalomra, tehetnénk hozzá.
Kis János hallgatói kérdésre válaszolva azt mondta: az egyenlő méltóság liberális elve nem a semmiből keletkezett: eredete a zsidó-keresztény hagyományba nyúlik vissza. Ebben a felfogásban az emberi méltóságnak az egyéni képességek megoszlásától független alapja van: az, hogy Isten a saját képére teremtette az embereket (Imago Dei). De természetesen a liberalizmus egy vallástalan elmélet. Ez nem úgy értendő, hogy az ateizmus igazságát feltételezné, sőt, nagyon is összeegyeztethető a vallásos hittel. Számos mai képviselője vallásos, mint ahogy a korai liberálisok között is voltak istenhívők, mondta.
