Belföld

Két év börtönt adna a kormány a titkosító alkalmazások használatáért

A „terrorellenes” tervek szerint felhatalmaznák a belügyminisztert arra, hogy tömegrendezvényeket tiltson be.

Súlyos büntetésre számíthat a Belügyminisztérium tervezett terrorellenes intézkedései alapján az, aki titkosított kommunikációt lehetővé tevő alkalmazást használ – írja a Magyar Nemzet. A lap birtokába került dokumentum alapján a büntető törvénykönyvbe emelnék, hogy kétéves szabadságvesztéssel büntethető az, aki

az információs társadalommal összefüggő olyan szolgáltatást vesz igénybe, amely a felhasználók között titkosított kommunikációt biztosít.

A szolgáltatók számára kötelezővé tennék, hogy biztosítsanak hozzáférést a titkos üzenetek tartalmához a titkosszolgálatoknak. El kellene árulniuk az ügyfelek azonosító adatait, valamint a regisztrációhoz használt IP-címüket is. Ha ezt nem teszik meg, azzal vétséget követnek el, és szintén két évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják őket.

Komoly többletjogokat adna a kormány a katasztrófa elleni védekezésért felelős miniszternek, vagyis Pintér Sándornak. A szöveg szerint a terrorfenyegetettség fokozatától függetlenül lenne lehetősége arra, hogy „indokolt esetben” be tiltson tömegrendezvényeket.

Lázár János a csütörtöki kormányinfón azt állította, hogy „csak olyan eszközöket kérnek, amelyek más országokban is a végrehajtó hatalom rendelkezésére állnak”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik