A Colossal Biosciences nevével az utóbbi időkben olyan hírfogyasztók is találkozhattak, akik kevéssé érdeklődnek a biotechnológia és a természetvédelem iránt: a cég 2025 áprilisában jelentette be, hogy
Hogy beszélhetünk-e tényleges feltámasztásról, arról ebben a cikkben írtunk bővebben.
A George Church genetikus és Ben Lamm vállalkozó összefogásával létrejött Colossal a többi között azt a célt tűzte ki, hogy visszahozza a gyapjas mamutot, azóta viszont az erszényesfarkassal, azaz a tasman tigrissel, a dodóval, az óriásfarkassal és a moával is bővült a feltámasztandók listája. A vállalatnál a rekonstruáláshoz a genetikai eszközök mellett modern rokonokat használnak fel, az elképzelés pedig az, hogy az így megalkotott, a célfajra emlékeztető hibrideket idővel visszatelepítsék eredeti élőhelyükre.
A vállalat emellett feladatának tekinti a projektjeihez kifejlesztett technológiák egyéb területeken, például a természetvédelemben és egészségügyben való kamatoztatását. Bár a génszerkesztés területén eddig elért eredményeket a szakma elismeri, a célok és módszerek kapcsán sok a kritika, amelyeket itt részleteztünk.
A 2025. szeptember 18–19-én megrendezett budapesti Brain Barra Ben Lammot is meghívták. A több technológiai jellegű vállalkozásban is érintett szakembert előadása előtt, exkluzív interjú keretében kérdezhette a 24.hu.
*
A videójátékoktól a mesterséges intelligencián át a biotechnológiáig: mi volt a fő elv, amely végigkísérte a különféle vállalkozásain?
Szeretek rendszert építeni, illetve nálam okosabb emberekkel együttműködni. Minden vállalkozásomban aktívan részt tudtam venni az ötletelésben, a kérdésfelvetésben. Általában nem vagyok szakértője az adott területnek, de megtalálom a megfelelő embereket.
Az elsődleges közös pont egyértelműen a technológia, a második a jó szakértők, a harmadik pedig a rendszerszintűség. Mindegy, hogy műholdfelbocsátásról, játékfejlesztésről, társalgó MI létrehozásáról vagy fajok feltámasztásáról van szó, végpontok közötti rendszerekkel dolgozom, ezeket meg kell tervezni és fel kell építeni.
Inkább üzletemberként, technológusként vagy valami egészen másként tekint magára?
Leginkább munkavállalónak alkalmatlan személyként. Szeretek sokféle, érdekes kérdést feltenni, azt hiszem, abban vagyok jó, hogy ezzel válaszkeresésre ösztönözzem a többieket. Kicsit üzleti, kicsit mérnöki, kicsit kreatív gondolkodás és problémamegoldás-jellegű a munkám.
Nem egyszerű egyensúlyt találni a kereskedelmi siker és a tudományosság között. Miként definiálná a felelősségteljes innovációt?
Olyan világban élünk, ahol nem lehet sem túlszabályozni, sem túlinnoválni. Az elmúlt generációk egyes kihívásai és döntései igen negatív hatással voltak a biodiverzitásra, a bolygóra és egyebekre, és abban hiszek, hogy az innováció és a szabályozás közti egyensúly állandósága mellett egyedül a technológia menthet meg minket. Bizonyos gyakorlati alkalmazású – így az egészségügyi és a környezeti – technológiáknak szigorúan szabályozottnak kell lenniük, ezt viszont alaposan át kell gondolni, éppen a szabályozási folyamatba kellene újítást hozni.
A GMO-kra, a genetikailag módosított szervezetekre a világ számos pontján korlátozzák vagy egyenesen tiltják, mert egy időben úgy hitték, veszélyesek. Ma már tudjuk, hogy bár voltak ragadozóüzletet folytató cégek ezen a területen, de a GMO-k önmagukban nem rosszak, sőt sok problémát megoldhatnak, a géntechnológia nagyon is hasznos számunkra.
Át kellene gondolni, miként szabályozunk, a szabályozásnak pedig az innováció sebességével kellene haladnia.
Jelenleg ez nincs így.
Személyes szinten mi érdekli jobban: az emberiség problémáinak megoldása vagy a szinte lehetetlen megvalósítása?
Nem hiszek a lehetetlen szóban, ez az egyik, ami George Churchben és bennem közös, és ez alapvető fontosságú az üzleti, tudományos és baráti kapcsolatunkban. Az ember néha azt hiszi, többet tud, mint valójában, míg máskor korábban lehetetlennek vélt dolgokra jön rá.
Számomra a lehetetlennek hitt cél elérése izgalmasabb, mint az egyedi megoldások. A biodiverzitási diplomáciánk részeként technológiánkkal segítjük az országokat biológiai sokféleségük megőrzésében, biobankot hozunk létre, miközben fajfeltámasztással foglalkozunk. Eközben van olyan vállalatom is, amelyik a műanyag lebontásán dolgozik. Nem mondanám, hogy a műanyagkrízis megoldása iránti szenvedélyem erősebb lenne, mint a fajfeltámasztással kapcsolatos érdeklődésem, ugyanakkor lenyűgöz, hogy azok az eszközök, amelyek tíz éve még elképzelhetetlennek tűntek, ma már alkalmazhatók.
Amikor először merült fel a Colossal ötlete, a merész vagy a praktikus vállalkozást látta benne?
Annak idején George Church azt mondta nekem, alapvetően adott a technológia, inkább fókusz- és finanszírozási problémáról van szó, innováció és költséghatékonyabb működés szükséges a gyors előrehaladáshoz, a rendszerré alakításhoz. Igen optimista voltam, majd egy évet töltöttem azzal, hogy a világ különböző tájain dolgozó tudósokat meggyőzzem a módszerek életképességéről.
Sokan még most is lehetetlennek látják a célt, igaz, az óriásfarkasok miatt már kevesebb a szkeptikus. Eredetileg inkább én is a merészséget fedeztem fel az ötletben, viszont a kezdetektől pragmatikusan vágtam bele a munkába, és ma már nagyon is praktikusként tekintek a vállalatra.
Gyermekkorában mutatták be a Jurassic Park első részét. Adott a történet motivációt a fajfeltámasztáshoz?
Időnként előjön beszélgetések során a Jurassic Parkra való utalás, de számomra nem ez jelentett ösztönzést. Az a gondolat volt a fő szempont, hogy megalapítható egy cég, amely ötvözi az értékteremtést, a hatásgyakorlást, az inspirációt, amely képes létrehozni a természetvédelemben, egészségügyben, genomikában és más területeken alkalmazható technikákat.
Ezeket az eszközöket mind nyílt forráskódúvá tesszük.
Tetszett az ötlet, hogy a mamutok visszahozatalával ösztönözhetjük a következő generációt, illetve szórakoztatóvá és izgalmassá tehetjük a tudományt, miközben válaszolunk a természetvédelemmel kapcsolatos kihívásokra, új megoldásokat dolgozunk ki, és pénzt hozunk be a területre. Korábban sosem találkoztam olyan vállalattal, amely mindezeket ötvözné.
A Colossal kapcsán az egyik legérdekesebb kérdés laikusként a feltámasztandó fajok kiválasztása. Az óriásfarkas például jelenlegi tudásunk alapján nem az ember miatt pusztult ki.
Ez még mindig nem tisztázott, amit biztosan állíthatunk, az az, hogy az ember különböző régiókban való megjelenése közvetlen összefüggésben állt a megafauna kihalásával, ami pedig többek között az óriásfarkasok zsákmányának eltűnéséhez vezetett. Valójában nem egyértelmű, pontosan miként hatottunk a gyapjas mamutokra, az óriásfarkasokra és más fajokra.
Nincsen tízpontos ellenőrzőlistánk, amelyen végighaladva vágunk csak bele egy-egy projektbe, inkább egyfajta háromdimenziós mátrixról van szó: van-e az adott fajnak ökológiai, tudományos és kulturális haszna, illetve adott-e a lehetőség a megvalósításra. A Steller-tengeritehén esetében például nem találtunk olyan állatot, amely képes lenne kihordani, tehát először mesterséges méheket kellene kifejleszteni. Vannak tehát pusztán technikai korlátok, ám, ha a lehetőségek egyébként biztosítottak is, még mindig szempont, hogy mondjuk az adott faj egykori élőhelyének őslakosai és a szélesebb közvélemény tagjai milyen állásponton vannak. A farkasok sok kritériumnak megfeleltek: elérhető volt a technológia, láttuk az ökológiai előnyt, különösen a súlyosan veszélyeztetett vörös farkasok esetében [amelyből négy példányt is sikerült klónoznia a Colossalnak – a szerk.].
A projekt emellett lehetőséget teremtett az amerikai őslakosokkal való együttműködésre, egyes csoportjaik szájhagyományában mind a mai napig él az óriásfarkas emléke. Nem utolsósorban a Trónok harca rajongói révén a szélesebb közönséget is bevonhattuk [a Trónok harca-sorozat, illetve A tűz és jég dala-regényfolyam rémfarkasa eredetileg dire wolf, azaz óriásfarkas – a szerk.].
Ennyire komplex tényezők határozzák meg, hogy melyik fajt jelöljük ki.
Technológiai vagy természetvédelmi vállalatként tekint a Colossalra?
Elsősorban előbbi, másodsorban biotechnológiai, a felhasználási lehetőségek harmadlagosak.
Ha egy pillanatra félretesszük a fajfeltámasztást és a természetvédelmet, a mamutot, az óriásfarkast, a moát, a dodót, az elefántokat érintő herpeszvírust vagy a törpe erszényesnyesttel kapcsolatos projektünket, a cég egy számítógépes biológiai és genommérnöki vállalat, méghozzá a legfejlettebb a világon.
A technológiai platformunk ugyan hasznos lehet a természetvédelemben és a fajok visszahozatalában, alkalmazható azonban a műanyag lebontásában és az egészségügyben is. Tény, hogy kezdetben előbbi kettőre koncentrálunk.
Muszáj beszélnünk a kritikákról. Egyes bírálók szerint a Colossal szakemberei istent játszanak, a technológia Jurassic Park-szerű állatkertek létrehozásához vezethet, a hibridekkel valójában nem is hoznak vissza eltűnt fajokat, a kihalt állatok vonásai nem rekonstruálhatók, a mai világban pedig nincs is számukra alkalmas élőhely. Mit gondol ezekről a véleményekről?
Tudok mindegyikre külön-külön reflektálni, ám először is fontos leszögezni: a kritika fontos, sokkal többet lehet tanulni belőle, mint a lelkendezésből. Rengeteg médiamegjelenésünk van, emberek milliói követik a munkánkat, a körükben a megítélésünk 95 százalékban pozitív vagy semleges, ami nagyon jó arány. Van egy kicsi, hangos, 5 százalékos kisebbség, amelynek a véleményét ugyanúgy meghallgatjuk.
Tudjuk, miként néztek ki ezek az állatok? Az biztos, hogy adottak a fosszíliák, a morfológiai adatok és a genomok. Az óriásfarkast hosszú időn át sokan vörösnek képzelték el, mert egyszer készült róla egy művészi ábra, amelyen ilyen színezetű volt a bundája. Mi két példányt vizsgáltunk meg, nyilvánvalóan nem reprezentálják az egész populációt, viszont 60 ezer évnyi genetikai divergencia van közöttük. Adatfókuszúnak tekintem magam, statisztikailag az eredményeink alapján azt mondanám, valószínűleg valójában fehér volt a szőrzete.
Ami az ökológiai vetületet illeti: nem feladatunk bárki meggyőzése, de egyszerűen nem igaz, hogy a mamutok csak akkor éltek, amikor hideg volt a klíma. Korunk, a holocén előtt, a pleisztocén alatt több hideg glaciális, valamint meleg interglaciális periódus volt, egyes mamutfajok és alfajok pedig elképesztő vándorlási és terjedési mintázatot mutattak. Ma az elefántok igencsak meleg és hideg környezetben egyaránt elboldogulnak, észak-kanadai állatkertekben még a hóban is játszanak.
Folytathatnám a különféle ellenérveket, a lényeg viszont ez: a Colossalnál próbálunk nem negatívan reagálni a bírálatokra. Persze mindig akadnak egészen nevetséges kommentárok.
Például?
Vannak, akik szerint nem is tudjuk, hol éltek a mamutok, ami nyilvánvalóan sületlenség.
Arról a véleményről mit gondol, hogy a cégnél istent játszanak?
Az emberiség minden egyes nap istent játszik, amikor kiirt egy erdőt, szennyez egy óceánt, pusztítja a fajokat.
Óriási az antropogén hatás, vannak állatok, így a gyapjas mamut és az óriásfarkas, amelyeknél vitatott az emberi tényező, ugyanakkor 100 százalékig bizonyítottan miattunk halt ki többek között az erszényesfarkas és a dodó. Úgy látom, ha a technológiával innovatív módon tudjuk megoldani az általunk okozott problémákat, az mindenképp pozitívum. Amennyiben erre azt mondják, hogy istent játszunk, akkor ez felelősségteljes szerep, szemben azzal, amit az emberiség eddig tett.
Minden eszközünket hozzáférhetővé tesszük a természetvédelem számára. Nem hiszem, hogy a Jurassic Parkban kidolgoztak volna természetvédelmi stratégiát. Ismételten hangsúlyozom: a bírálat elengedhetetlen, rengeteget lehet tanulni belőle, ha mindenki csak támogatna minket, nem állhatnánk elő újszerű megoldásokkal. Zárójeles megjegyzés, de több kezdeti kritikusunk egyébként ma már a vállalatunknál dolgozik.
Van olyan etikai határ, amelyet külső kritika nélkül sem lépnének át?
Állatokat sosem fogunk fogyasztási célra tenyészteni, nem azért hozzuk vissza a fajokat, hogy aztán megegyük őket. Fontos továbbá, hogy bár nincs elérhető DNS-ünk, nem támasztanánk fel olyan állatot, mint a megalodon [azaz az óriásfogú cápa – szerk.], szerintem a szépsége ellenére az óceán így is elég rémisztő tud lenni.
Értékesítenének egyedeket, akár állatkerteknek?
Semmiképp nem adunk el állatokat.
És eszközöket?
Mint említettem, a technológiánk nyílt forráskódú, és rengeteget dolgozunk együtt állatkertekkel, amelyek napjainkban már sokat tesznek a veszélyeztetett fajok megőrzéséért. Száz éve még inkább a látványosságon volt a hangsúly, nem az innováción és a természetvédelmen.
Számos intézménnyel együttműködünk biobank létrehozásának céljával, sok használja a fejlesztés alatt álló eszközeinket, így az asszisztált reprodukciós technológiákat súlyosan veszélyeztetett fajok esetében. Technológiákat tehát szintén nem adunk el, viszont elérhetővé tesszük azokat. Persze állatkert és állatkert között is van különbség, mi mindig igyekszünk az állatjóléti szempontból legmegfelelőbbekkel összefogni.
Elképzelhetőnek tartja, hogy a megoldásaikkal egy nap a feltámasztott állatok számára hozzanak létre állatkertet?
Nem ez az üzleti elképzelésünk. Az innovációnkat sokféleképpen lehetne monetizálni, akár a hosszú távú, vadonba történő visszatelepítési stratégiák révén is, ehhez nem szükséges állatkertet építeni. Emellett
nem szeretnénk, ha példányaink mások intézményeibe kerülnének, biztosak akarunk lenni a fajok természetbe történő visszatérésében.
Az eddig elért eredményeik közül melyiket tekinti a leginkább alulértékeltnek?
Még a kritikusaink is elég elismerően beszélnek a technológiánkról, a tudásunkról, kiemelve: minden korábbinál jelentősebbet léptünk előre a genommérnöki területen. Úgy élem meg, hogy a legkevésbé a természetvédelemben végzett munkánkért kapunk elismerést, pedig több ilyen kezdeményezésünk van, mint fajfeltámasztási projektünk.
Bármilyen eseményen vagyok, próbálok a természetvédelemről beszélni, az embereket viszont érthető módon a mamut és a dodó érdekli jobban, noha több pénzt és időt fektetünk a létező fajok megóvásába, mint a kihaltak rekonstruálásába. Remélem, a következő években az emberek ugyanolyan lelkesek lesznek a természetvédelemben használt eszközeink iránt.
A cég célkitűzései példátlanok a történelemben, emiatt sok a kitaposatlan út. Ha valamelyik Colossal-projekt végül ökológiai kárt okozna, vállalna érte felelősséget?
A visszatelepítés rendkívül ellenőrzött folyamat, nem arról van szó, hogy feltámasztunk egy fajt, aztán kihajtjuk, és reménykedünk a kedvező végkimenetelben. Szakaszos, sok töprengést igénylő folyamat ez, állatjóléti szervezetekkel, kormányokkal, őslakos közösségekkel működünk együtt.
Számunkra a projektek nemcsak a technológiáról, az innovációról szólnak, hanem arról is, hogy az érintett területen örüljenek a visszatelepítésnek.
Noha még nem népesítik be újra dodók Mauritiust és erszényesfarkasok Tasmaniát, már dolgoznak munkacsoportjaink ezekben a térségekben. Szerintem minden potenciális ökológiai kockázat kezelhető, amennyiben kellően körültekintőek vagyunk. Nem próbálunk kerülőutakat keresni. Könnyen meglehet, hogy már lesz dodónk és erszényesfarkasunk jóval a visszatelepítési terv befejezése, vagyis a tényleges szabadon engedés elvi lehetősége előtt. Bár még vagy öt–hét évre lehetünk a dodótól, hiszünk a sikerben, ezért aktívan megkezdtük a szükséges egyeztetéseket.
Maga a fajfeltámasztási és visszatelepítési folyamat vagy a szükséges eszközök érdeklik jobban?
Alapvetően technológiai beállítottságú ember vagyok, viszont vannak olyan pillanatok, amelyek lenyűgöznek azáltal, hogy pozitív irányba változtatják meg a globális tudatosságot, kiszélesítik az emberiség látókörét, megmutatva, mire vagyunk képesek. Több cég, például a SpaceX már elérte ezt, a Falcon Heavy felbocsátására és a rakéták visszatérésére milliók emlékeznek.
A többi üzletágban eddig inkább a technológia érdekelt, semmint a konkrét alkalmazás, a Colossal esetében azonban fordított a helyzet. Nagyon is foglalkoztat a fajfeltámasztás. Remélem, a következő generáció menőnek és érdekesnek tartja majd a tudományt a munkánknak köszönhetően, és elindulnak a rákgyógyításban, a klímaváltozás elleni küzdelemben és más területeken. Azt vallom, hogy a fajfeltámasztással az emberiség nézeteit lehetne megváltoztatni.
Valószínűleg azért is vagyok ennyire izgatott, mert van egy 15 hónapos gyermekem. Sokat töröm a fejem azon, hogy milyen világban nő majd fel.
Sikeresnek tartaná a vállalatot, ha egyetlen állatot sem tudnának visszahozni?
Nem.
Még akkor sem, ha közben a kidolgozott technológiák más területeken beválnának?
Akkor sem. A bizalom az elvárások meghatározásán és kezelésén, majd a teljesítésén alapul, ez nem lineáris, hanem háromdimenziós rendszer. Ha a Colossalhoz fűződő megoldásokat széles körben tudjuk majd bevetni a műanyaghulladék kezelésében, az emberi egészségügyben és az elefántherpesz elleni harcban, de a dodóhoz nem jutottunk el, akkor cserbenhagytuk azokat az embereket, akik bíztak ebben a célban. Ez esetben – az én szememben legalábbis – kudarcot vallanánk.
Miként képzeli el a világot ötven év múlva, ha a Colossal sikeres lesz?
Jó lenne, ha egy nap a tasmaniaiak számára egy erszényesfarkas semmivel sem lenne különb látvány, mint egy kenguru vagy koala, mert nemcsak feltámasztottuk a fajt, hanem genetikailag sokszínű, életképes vadállományt hoztunk létre.
Amennyiben az erszényesfarkas, a dodó és a mamut nem már-már mitikus, hanem megszokott lesz, azt tekinteném valódi sikernek.
A saját öröksége foglalkoztatja?
Küldetésorientált vagyok, kissé rövidlátó módon a meggyőződéseimre koncentrálok, nem számít, miként gondolnak rám majd húsz, ötven vagy száz év múlva. Menő lenne azért még akkor is élni.
Ami számomra hosszú távon számít a megítélésemben, az az, hogy a gyermekem, esetleg gyermekeim miként emlékeznek majd rám, hogy jó apa voltam-e, hogy olyan dolgokat tettem-e, amelyekre büszkék. Elkötelezett vagyok a fajok megmentése és feltámasztása iránt, ha azonban ötven év múlva emiatt utálni fognak, hát legyen.
