Egyre gyakrabban hallani az Alföld, különösen a Duna-Tisza közi homokhátság vészes kiszáradásáról szóló hírekről. A folyamat okai sokrétűek: az elhibázott vízgazdálkodástól a helytelen erdészeti tevékenységig terjednek, de minden bizonnyal fontos tényező a globális éghajlatváltozás is. Magyar ökológusok most megvizsgálták, hogyan változtak meg csaknem két évtized alatt a Homokhátság természetes gyepei – írja a Másfélfok.
A kutatók felkeresték a régió szinte összes olyan helyszínét, ahol az eredeti növényzet természetközeli állapotban maradt fenn. Kutatásuk a legjellemzőbb gyeptípusra, a nyílt évelő homoki gyepre koncentrált, mely rendkívüli szárazságtűréséről ismert. A gyep legfőbb alkotói a csenkeszek és az árvalányhajak, valamint számos egyéb lágyszárú növény, továbbá mohák és zuzmók. A gyeptípus számos ritka és védett növény, valamint állat számára nyújt élőhelyet, és több olyan faj is megtalálható benne, melyek a Kárpát-medencén kívül sehol máshol nem fordulnak elő. Ilyen például a homoki kikerics, a tartós szegfű és a homoki nőszirom.
A kutatók először 2005-ben jártak itt, amikor is mintavételi egységeket azonosítottak, majd 2022-ben újra felkeresték ezeket a helyszíneket. Itt a következő megfigyeléseket tették:
- Jelentősen megnőtt a melegkedvelő növények aránya, míg a hűvösebb körülményeket igénylők aránya lecsökkent.
- A szárazságtűrést illetően nem volt kimutatható változás.
- A fajszám nem változott 2005 és 2022 között.
Bár ez utóbbi pont sokaknak megnyugvást jelenthet, a valóság ezzel szemben az, hogy a 2005-ben regisztrált állapothoz képest 2022-re lényegesen megnőtt két idegen eredetű inváziós faj, a bugás tövisperje és a homoki prérifű gyakorisága. Márpedig a biológiai sokféleség csökkenésének és a természetes életközösségek átalakulásának egyik legfőbb oka az idegen eredetű inváziós fajok előretörése.
A prérifű egy észak-amerikai eredetű, nagy termetű növény, amely alig néhány éve jelent meg hazánkban, viszont sajnos rendkívül gyorsan terjed. Talán nem véletlen, hogy mindkét inváziós faj az úgynevezett C4-es növények csoportjába tartozik. Ezek a fajok a légköri szén-dioxidot a hazai növények túlnyomó többségétől eltérő mechanizmussal hasznosítják, amely különösen nagy melegben működik hatékonyan. Éppen ezért a C4-es növények elsősorban a trópusi és szubtrópusi területeken elterjedtek, de az éghajlatváltozás hatására nálunk is egyre versenyképesebbek.
A kutatók szerint nem kérdés, hogy a Homokhátság nyílt homoki gyepeiben hosszú távú átalakulás megy végbe, amely a melegkedvelő növények arányának növekedésében nyilvánul meg. Mindez összhangban van a térségben kimutathatóan növekvő hőmérséklettel. Az előrejelzések szerint a régió további melegedésére kell számítani, ami miatt a növényzet erősödő átrendeződése várható. A helyzetet súlyosbítják az idegenhonos fajok, amelyek közül néhány a klíma melegedésével további előnyre tehet szert – az őshonos fajok rovására.
Erdős László, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa szerint a Duna-Tisza közi homokhátság melegedése a regionális kiszáradással, a faültetvények erőltetett terjesztésével és az inváziós növények térhódításával együtt végzetes kombinációt jelenthet az őshonos növényzet számára.
