Az Arad környéki Pécskáról származó Szegedinác Péró egész életét a török elleni hadakozással töltötte, a szerb származású katona egészen a kapitányságig jutott a Maros mellékén fekvő határőrvidéken. A Magyarország teljes felszabadulását hozó, a harcoknak véget vető, 1718-as pozsareváci béke megkötésekor 63 esztendős volt. A békekötéssel a Maros menti katonai körzet is elvesztette jelentőségét, a korábban számos kiváltságban részesülő határőrök jobbágysorba kerültek – írja a Rubicon.hu.
A felkelés lángját közvetlenül azonban az udvar térítő politikája szította, melyet a betelepülő ortodox szerbek ellen folytatott. Péró és néhány határőrvidéki kapitány szervezkedni kezdett, Bács és Szerém megyék lakosságát hívva fegyverbe. A mozgalom hívó szava a magyar jobbágyokra is hatott, akiket a magyarul tudó Péró hamar bevont mozgalmába. A fegyveres ellenállást végül a békési magyarok hirdették meg 1735. április 27-én, 14 hadosztállyal keletre indultak, hogy egyesüljenek az ottani felkelőkkel és a szerbekkel. A felkelés ugyan Szegedinác Péró nevét viseli, ő maga nem vett részt a tényleges hadmozdulatokban:
Ezzel a felkelés is káoszba fordult, a szerbek már korábbi szövetségeseik bázisát, a dél-alföldi megyéket pusztították, miközben a királyi haderő nyugatról és északról próbálta bekeríteni a jobbágysereget. Az elkerülhetetlen bukás után a bíróság 1736 áprilisában Szegedinác Pérót és a békésszentandrási vezetőket halálra ítélte, míg a mozgalom ellen forduló szerb kapitányoknak kegyelmet adott. A kerékbetöréssel kivégzett 80 éves Péró és társai testét felnégyelték, darabjait elrettentésül elküldték a lázadás központjául szolgáló békési faluba, valamint kitűzték őket Nagyváradon, Debrecenben és Sarkad városában is.
