Még mielőtt a Homo sapiens kifejlődött volna, távoli, de szintén az emberek nemébe (Homo) tartozó őseink a kihalás szélére kerültek. Az eseményt különböző bizonyítékok támasztják alá, a datálás azonban igen ellentmondásos, egyes vizsgálatok szerint a jelenség 1,15 millió éve, más tanulmányok alapján 200 ezer évvel később történt. Egy, a közelmúltban közzétett publikáció utóbbi elméletet igazolja – írja az IFLScience.
Bizonyos fajok genomjában olyan információk találhatóak, amelyek úgynevezett palacknyak-effektusokról árulkodnak. Ezekben az időszakokban a populáció egyedszáma drasztikusan lecsökkent, ami beltenyészetet okozott, egyes fajok azonban utóbb képesek voltak helyreállni.
A datálás már csak azért is fontos lenne, mert ennek tükrében lehetne megállapítani a kiváltó okot.
Egy tavaly közzétett, genetikai adatokon alapuló publikáció alapján a palacknyak-effektus 930 ezer táján történt, és ekkoriban kevesebb mint 1300 hominina maradt csupán. A publikáció szerint nem egy rövid katasztrófáról volt szó, a populáció 117 ezer éven át alacsony maradt, emiatt a modern ember genetikai sokfélesége csaknem kétharmaddal kisebb, mint amilyen az esemény nélkül lett volna.
Független szakértők már a megjelenést kísérő kommentárban kétségeket fogalmaztak meg az eredmények egyes aspektusaival kapcsolatban. Az érintett kutatók régészeti bizonyítékok alapján kiemelték, hogy az adott periódusban a homininák széles körben elterjedtek lehettek, ám valamilyen ok miatt többségük nem járult hozzá a modern genetikához.
Hetekkel később ugyanabban a folyóiratban egy másik publikációt tettek közzé, amely szerint 1,15-1,12 millió évvel ezelőtt látványosan csökkent az aktivitásról tanúskodó lelőhelyek száma. A kutatók érvelése alapján az éghajlati változékonyság hirtelen növekedése állhatott a háttérben, ami elűzte őseinket Európából.
A neandervölgyiek ősei
Giovanni Muttoni, a Milánói Egyetem munkatársának, illetve Dennis Kent, a Columbia Egyetem szakértőjének célja a közelmúltban bemutatott vizsgálattal az volt, hogy feloldják a régészet és genetika közötti ellentmondást. A páros oxigénizotópokat elemezve megállapította, hogy az első nagy pleisztocén jégkorszak körülbelül 900 ezer évvel ezelőtt következett be, ami összhangban van a genetikai alapon kimutatott palacknyak-effektussal.
Muttoni és Kent azokat az európai és közel-keleti lelőhelyeket is újraértékelte, amelyek állítólag egy korábbi összeomlásról árulkodnak, és arra jutottak, hogy a datálás nem olyan megbízható, mint hitték. Kelet-Ázsiában ugyan már 2,1 millió évvel ezelőtti jelenlétre is vannak bizonyítékok, ám ezek olyan gyéren állnak rendelkezésre, hogy nem igazán alkalmasak a populációváltozások azonosítására.
A páros azt is megállapította, hogy 900 ezer évvel ezelőtt egész Eurázsiában elkezdtek megjelenni a homininák lakhelyei. A kutatók szerint ekkoriban Afrika annyira szárazzá válhatott, hogy a populáció drasztikusan lecsökkent, az alacsony tengerszint viszont megkönnyítette a túlélők számára a kivándorlást.
Muttoni és Kent azt állítja, hogy más afrikai élőlények, például az elefántok is hasonló vándorlást hajtottak végre ugyanebben a periódusban. Azt nem tudni, hogy az emberek nemének más tagjai letelepedtek-e korábban Eurázsiában. Ha igen, az újonnan érkezők kiszoríthatták őket, esetleg más okból haltak ki – akárhogy is, az emberi genomban nem hagytak örökséget.
