A Szent Liga harcainak köszönhetően az 1680-as évek végére Erdély is felszabadult az oszmán uralom alól, ám a helyére érkező Habsburg abszolutizmusban nem volt sok köszönet. Rendkívül magas adók, a vallásszabadság eltörlése és rekatolizáció, a Bécsből történő kormányzás komoly ellenállást szült, az erdélyi rendek csak a Thököly-szabadságharc leverése és az engedményeket tartalmazó Diploma Leopoldinum elfogadása után, 1691-ben esküdtek hűséget I. Lipót császárnak – írja a Múlt-kor.hu.
Ekkor nyílt esélye az akkor 14 éves II. Apafi Mihálynak trónja elfoglalására. Az utódlás biztosítása érdekében apja még gyerekként, 1681-ben fejedelemmé választatta, de a gyakorlatban egyetlen percig sem uralkodott, és ezt a Diploma Leopoldinum sem tette lehetővé. A dokumentum szerint ugyanis:
mint tizennégy éves ifju, a törvények szerint (melyek iránt a nemes rendek szent engedelmességgel viseltetnek) huszadik esztendeje előtt a kormányra serdültnek nem tekinthetik.
A Diplomának megfelelően császári erők őrizték a fontosabb várakat, míg az uralkodó kérdését Apafi felnőtté válása esetére szándékosan kerülte az okmány. Ahogy közeledett 20. születésnapja, Bécsben felállították az Erdélyi Udvari Kancelláriát, Apafit pedig Bécsbe hívták és internálták. A császár családi birtokai eladására kényszerítette és be kellett szolgáltatni szultáni athnáméját a császári levéltárba – Apafi de facto megszűnt fejedelemnek lenni.
Hivatalosan 1701. augusztus 31-én mondott le fejedelmi címéről, cserébe a császár birodalmi herceggé nevezte ki és évi kegydíjat utalt ki a részére, többé nem térhetett vissza Erdélybe. Bár II. Apafi Mihályt szokás az utolsó erdélyi fejedelemként emlegetni, ez a cím jogilag II. Rákóczi Ferencet illeti, bár neki sohasem sikerült egész Erdélyországra kiterjesztenie uralmát. Apafi még megélte a szatmári békekötést, amely után az erdélyi fejedelmi cím a német-római császárra és a magyar királyra szállt át, 1713. február 1-én halt meg Bécsben.
