Kevés olyan állam létezik a világon, amelyet annyi sztereotípia övezne, mint az Egyesült Királyságot, ebben pedig a számunkra igencsak furcsának ható tradícióknak is komoly szerepük van. Ezen szokások egy jelentős része a királyság intézményéhez, az uralkodói családhoz kötődik – a napjainkban létező több mint 40 monarchiából az Egyesült Királyságé tekint vissza az egyik legrégebbi múltra, az utóbbi mintegy 1200 évben volt idő a tradíciók felvételére.
A szertartásosság, a pompa, a hollywoodi filmbe illő család II. Erzsébet idején vált igazán fontossá, a bő 70 évig uralkodó királynő felismerte, hogy a monarchia népszerűségének csak ártana az aktív politizálás, ehelyett a ceremoniális szerep felé fordult. Kérdés, hogy miként változik a helyzet III. Károly korában, hiszen az új király az édesanyjától merőben eltérő karakter, akitől a politika világa sem áll távol.
Az ugyanakkor nem kérdéses, hogy a monarchia nem létezhet néhol egészen bizarr tradíciói nélkül. Ezen hagyományok egy részére rövidesen a saját szemünkkel, III. Károly, illetve felesége, Kamilla királyné koronázásán is rácsodálkozhatunk majd.
Eleget gyászoltak
II. Erzsébet 2022. szeptember 8-án hunyt el, a Buckingham-palota pedig október 11-én jelentette be, hogy III. Károly koronázását 2023. május 6-ára tűzik ki. A korábbi uralkodó halála és az új beavatási ünnepsége között hagyományosan sok idő telik el, Erzsébetnek is hónapokat kellett várnia: bár 1952. február 6-án lépett trónra, csak 1953. június 2-án került a korona a fejére.
Maga a ceremónia a monarchiához hasonlóan ősi hagyományokra tekint vissza, helyszíne közel ezer éve változatlan. A westminsteri apátságot 1065 decemberében szentelték fel, egy évvel később pedig már itt koronázták meg Hódító Vilmost. (Egyes elképzelések szerint közvetlen elődjét, az 1066-ban rövid ideig trónon ülő Harold Godwinsont is az apátságban avatták be, erre azonban nincs egyértelmű bizonyíték.)
Ezt megelőzően a szertartásnak nem volt fix helyszíne, viszont 1066 óta Anglia, illetve az Egyesült Királyság uralkodói két kivétellel mind itt estek át a pompás ceremónián – V. Eduárd 12 évesen még koronázása előtt, máig vitatott körülmények között halt meg, VIII. Eduárd pedig az ünnepség előtt lemondott öccse, György javára. III. Károly lesz a 40. uralkodó, akit itt kennek fel.
A templom gótikus stílusú átépítése III. Henrik idején zajlott a 13. század közepén. Az első király, akit már a színházszerűen átformált térben iktattak be, I. Eduárd volt 1274-ben.
Bonyolult szertartás
Az, hogy a canterburyi érsek helyezze az új uralkodó fejére a koronát, még a helyszínválasztásnál is ősibb szokás: 959-ben I. Edgár volt az első, akinek szertartását az akkori főpap vezette. Igaz, azóta többen is akadtak, akiknek koronázását ilyen vagy olyan okok, például a korabeli canterburyi érsekkel való ellentét miatt más végezte el.
Az ünnepség megtervezésének feladata az Earl Marshalra, illetve a Koronázási Bizottságra hárul, a ceremónia menete lényegében a 14. század óta változatlan. A szertartás rendkívül komplex, minden egyes lépésnek, jelvénynek megvan a maga szimbolikája, történeti jelentősége.
Egykor számos ország, köztük hazánk is bővelkedett a koronázási jelvényekben, az érintett tárgyak jelentős része ugyanakkor az idők során elveszett, elpusztult. Magyarországon
- a Szent Koronát,
- a koronázási palástot,
- a királyi jogart,
- az országalmát
- és a koronázási kardot
jószerivel mindenki ismeri, de régen más tárgyak is szerepet kaptak az uralkodói felszentelésen.
Hogy a május 6-i ünnepségen pontosan hány tárgyat vonultatnak majd fel, azt összeszámolni is nehéz, éppen ezért cikkünkben csupán a leglényegesebbeket mutatjuk be. Az biztos, hogy ezek a jelvények már csak a korukból adódóan is kivételesek, nem egyet közülük azonban napjainkban heves vita övez.
Elképesztő pompa
A középkori tradícióval bíró, valójában a 17. századból származó Szent Eduárd koronája alighanem az Egyesült Királyság leghíresebb, egyben egyik legértékesebb koronaékszere – persze a tárgyak értéke valójában nehezen felbecsülhető. Noha a brit uralkodóknak több fejdíszük is van, talán ez, a csak a beavatási szertartáson hordott darab a legnagyobb jelentőségű.
Az eredeti jelvényt a hagyomány a westminsteri apátság építtetőjéhez, Hitvalló Eduárdhoz köti, ez a korona az angol polgárháború idején, a 17. század közepén pusztult el megannyi korábbi jelvénnyel együtt. 1661-ben II. Károly számára sok új tárgyat, köztük egy új koronát hoztak létre, amelyhez a történet szerint az eredeti fejdísz egyes elemeit is felhasználták.
A 2,2 kilogrammos korona egészen szemkápráztató: kerete tömör aranyból áll, rubintok, ametisztek, zafírok, gránátok, topázok, valamint turmalinok ékesítik, bársony és hermelinszalag zárja. Az ünnepség egy pontján nagy tömege miatt Szent Eduárd koronáját egy másik, 15. századi fejdíszre (Imperial State Crown) szokták lecserélni, ez szintén egy gyönyörű ceremoniális korona.
Az ünnepségen két jogart is használnak, az egyiken egy kereszt, a másikon egy galamb szerepel. Utóbbi az uralkodó spirituális szerepét szimbolizálja, és viszonylag egyszerű, előbbiről viszont ez nem mondható el. A 92 centiméter hosszú, a király múlandó hatalmát megtestesítő jogart számos drágakő és féldrágakő díszíti, de leginkább az 530,2 karátos Cullinan-gyémántról ismert, amelyet Afrika nagy csillagaként is szoktak emlegetni.
Ez jelenleg a világ legnagyobb, színtelen gyémántja, amelyet egy nagyobb, 3106 karátos darabról vágtak le. Az eredeti drágakövet 1905-ben bányászták ki a mai Dél-Afrikában, három évvel a második búr háború vége után.
Az országalma sem sokban marad el díszességében, igaz, ez nem tartalmaz Cullinan-gyémántot. Ahogy Szent Eduárd koronáját, úgy ezt is II. Károly készíttette 1661-ben, ezzel jelképezve az uralkodói hatalom helyreállását a polgárháború után.
Jogara egyébként a királynőnek is van, ezek közül az egyik elefántcsontból áll. A természetvédelmi törekvések és az elefántcsont-kereskedelem szinte teljes betiltása miatt az 1685-ből származó tárgyat meglehetősen sok kritika érte az elmúlt időszakban.
A harcos múlt emlékei
A ceremónián különböző fegyvereket, szám szerint hét darabot – két buzogányt és öt kardot – is felvonultatnak. A két, tölgyfából létrehozott, ezüsttel borított buzogány 1660-ból és 1695-ből származik, ezeket a hatalom jelképeként viszik az uralkodó előtt nemcsak a koronázáson, hanem más ünnepélyeken is.
A négy, régi hagyományra visszatekintő kard mind mást testesít meg:
- a királyi hatalmat,
- a hadsereg vezetését,
- a hit védelmezését,
- illetve az uralkodói kegyelmességet.
Emellett egy ötödik kard is ott lesz a ceremónián, ez 1820-ban készült, és először IV. György koronázásán tűnt fel.
Nem fegyver, de megjelenésében egy lándzsára emlékeztet Szent Eduárd 1,4 méter hosszú botja, amelynek egyik végén kereszt, alján pedig acélhegy látható. Az eredetileg a koronához hasonlóan Hitvalló Eduárdnak tulajdonított, 1660-ban újraalkotott tárgy funkciója ma már nem ismert, ám tradicionálisan a középkor óta részt vesz hasonló bot a koronázásokon.
A régi lovagi és katonai hagyományokat elevenítik fel a koronázási sarkantyúk és a karperecek is. Sarkantyúkat már 1189-ben, Oroszlánszívű Richárd beiktatásán is használtak, a mostani jelvények viszont ennél jóval későbbiek, szintén II. Károly készíttette őket. A jelenlegi karperecek a korábbi, 1661-es darabokat helyettesítik, ezeket II. Erzsébet számára hozták létre 1953-ban.
Mit keres egy kanál a koronázáson?
Az ünnepség elengedhetetlen eleme egy ampulla és egy kanál is. Ezen tárgyak ugyan első ránézésre nem tartoznak a leglátványosabb jelvények közé, mégis kiemelt szimbolikával bírnak, a kanál pedig történeti szempontból is óriási jelentőségű.
A szent olajnak, azaz a balzsam és olívaolaj keverékéből álló krizmának régóta megkerülhetetlen szerepe van a keresztény hagyományban, és nemcsak a vallási szertartásokon, hanem a koronázásokon is. A legenda szerint Szent Istvánt is szent olajjal kenték fel beavatási ceremóniáján, az Egyesült Királyságban a hagyománynak megfelelően ezen rítust baldachinnal takarják el a közönség elől.
Az aranyból álló, széttárt szárnyú sast formázó ampulla rejti a felkenéshez szükséges krizmát, amely megdöntést követően a madár csőrén keresztül távozik. A tárgy – hogy, hogy nem – II. Károly korából származik. Az olajat a kanállal fogják fel, ez a koronázási jelvények közül a legősibb: 1349-ben már bizonyosan létezett, egyes feltételezések szerint valójában a 12. századból maradt fenn. A kanál csak a 17. század óta része a koronázási szertartásnak.
Miután I. Károlyt 1649-ben kivégezték, Oliver Cromwell elrendelte az uralkodói jelvények megsemmisítését. Az, hogy a kanál túlélte a pusztítást, a csodával határos.
A Végzet kövére ül fel III. Károly
Végezetül érdemes a koronázási székről is említést tenni, amely történeti szempontból szintén egészen izgalmas. Az ülőalkalmatosság I. Eduárd kérésére készült, célja pedig az, hogy befogadja a homokkőből létrehozott Scone-i követ.
A több mint két méter magas széken I. Eduárd fiát, II. Eduárdot koronázták meg először 1308-ban, azóta 26 uralkodó beavatásán volt jelen.
Érdekes módon a trónt több firka is csúfítja, ezeket olyan személyek követték el, akik a 18–19. században keresték fel a széket a westminsteri apátságban. Ekkoriban a bútor védelmére nem fordítottak különösebb figyelmet, így több iskolás és turista megrongálta azt, akadt, aki szuvenírként darabkákat is eltávolított belőle. A szék eredetileg jóval díszesebb lehetett, az évszázadok azonban nyomot hagytak rajta.
A trónt jelenleg a westminsteri apátságban őrzik, a Scone-i követ ugyanakkor 1996-ban visszaszállították Skóciába. A tárgy nevének eredete vitatott, van olyan hagyomány, amely a szintén Végzet kövének (Lia Fáil) hívott ír koronázókővel hozza összefüggésbe. A Scone-i kő története meglehetősen viharos, 1950-ben a skót függetlenség nevében ellopták, a tolvajok ügyetlensége miatt ekkor el is tört.
A kőre III. Károly is felül majd május 6-án, ezért egy ideje átmenetileg ismét Westminsterben kereshető fel. A koronázás kapcsán a közelmúltban a legmodernebb technikákkal átfogó elemzés alá vetették az ősi tárgyat, és egy 3D-s modellt is létrehoztak róla.
