Tudomány

A vadászok is felkapták a vizet a farkas lelövésén

Papp Ferenc természetvédelmi őr, Nógrádi Tájegység / BNP
Papp Ferenc természetvédelmi őr, Nógrádi Tájegység / BNP
Elítélte a svájci nagyragadozó kilövését a vadászkamara, a farkas természetvédelmi ügy, a vadásznak a törvény betűje szerint nincs, nem lehet vele dolga. Mi lett volna a fiatal hím számára a happy end, ha a történetének nem vet véget egy ember?

Hiába vágott át csaknem négy országon, és tett meg rekordnak számító, 1927 kilométeres távot, Magyarországot nem élte túl a Svájcból származó, M237 kódjelű farkas. A jeladót viselő állat útját tudósok figyelték, elemezték, már eddig is számos hasznos információt gyűjtöttek be általa a ritka fajról, ám a tudományos projekt, miként a fiatal hím élete is, véget ért Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében.

A jelenlegi információk szerint egy nyíregyházi vadász lőhette ki Hidasnémeti közelében, jeladós nyakörvét a Hernádba dobta. A Nemzeti Nyomozóiroda házkutatást tartott a férfinél, ahol állítólag több, természetkárosításra utaló bizonyítékot találtak.

A média és a közvélemény is felhördült, a fokozottan védett állat elpusztítása bűncselekmény, nem is beszélve az eset erkölcsi, etikai oldaláról. A részletekről több találgatás is megjelent, például hogy a vadász kutyának nézte az állatot, de hivatalos tényközlések híján ezekbe nem akarunk belemenni. Ehelyett az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) véleményét kértük ki az ügyben, illetve természetvédelmi szakembert kérdeztünk arról, hogyan alakul egy fiatal, „jövőjét kereső” farkas élete, amennyiben az ember nem avatkozik közbe ilyen brutálisan.

Felkapták a vizet

Az OMVK szerdán kiadott állásfoglalásában 70 ezer tagja nevében egyöntetűen elítélte a farkas kilövését. Védett állat elpusztítása semmilyen körülmények között nem fér bele a vadászati tevékenységbe Magyarországon,

A közösségi médiafelületeken is látszik, hogy vadászkörökben a többség éppúgy felkapta a vizet, mint bárki más

– mondja a 24.hu-nak Földvári Attila, a vadászkamara szóvivője.

Nyilván több tízezer ember fejébe senki nem láthat bele egyenként, de a magyar vadászok közössége mára összességében meghaladta a nagyragadozót „ellenségként”, konkurenciaként azonosító régi berögződéseket. A kamara a vadgazdálkodást hivatalosan a természet megőrzésének eszközeként tekinti, a nagyragadozók esetleges kártétele kapcsán aktívan részt vesz az érintetteket összefogó, különböző fórumokon, egyeztetéseken.

Jogilag nézve pedig a farkas természetvédelmi ügy, a vadásznak a törvény betűje szerint nincs, nem lehet vele dolga.

Kizárják, megbélyegzik

Az OMVK korábban úgy fogalmazott, hogy adott ügyben a bírósági ítélettől függetlenül, az abból fakadó teendők mellett is minden lehetséges jogi és etikai szempontot érvényre fog juttatni. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy amennyiben a bírósági ítélet erre nem térne ki (amire egy természetkárosításért kiszabott ítélet esetén nincs esély), a kamara megvonja az illető jogosultságát a vadászatra, demonstratívan megrovásban részesíti, és kizárja a soraiból.

Példaként a szóvivő egy közelmúltbeli esetet említ, amikor néhányan idényen kívül lőttek szarvasbikákat – az egyéb jogkövetkezmények mellett a kamara illetékes vármegyei etikai bizottsága kizárta az érintettet a vadászkamarából, ezáltal két évre megszüntette a vadászati jogosultságát is. A kamarai tagság ugyanis kötelező.

Ezek azonban – hacsak a bíróság másképp nem dönt – általában nem örök érvényű döntések, évek, évtizedek múltán a „renitens” vadász – bizonyos esetekben a nulláról kezdve – ismét megszerezheti a szükséges engedélyeket. Ám bízzunk benne, hogy Földvári Attila véleményét tényleg mind a 70 ezer magyar vadász osztja: „a közösség nem felejt, a fokozottan védett nagyragadozót kilövő személyt vélhetően egész életére megbélyegzi”.

És mit gondoljunk arról, hogyha tényleg kutyának nézte? Vadat űző, elejtő, támadó kutyát bármelyik vadász kilőhet akkor, ha nincs más mód a vad sérelmének elhárítására, és a gazdája felderítésére nincs közvetlen lehetőség. Ez nem kötelezettség, csak lehetőség. Ismét a szóvivőt idézzük:

Ilyesmire hivatkozni harmatgyenge indok, sőt, szerintem még tovább is bővítheti a bűnlajstromot: törvény mondja ki, hogy vadász csak olyan célpontra lőhet, amit előtte minden kétséget kizáróan azonosított.

Farkastörvények

Tegyük fel, hogy M237 útja nem ér véget Borsodban. Miért tett meg csaknem kétezer kilométert? Mit keresett, mi volt a célja? Sütő Dávidot, a WWF Magyarország Nagyragadozók programjának vezetőjét kérdeztük.

A természet valós farkastörvényei éppoly kemények, ahogy a kifejezést a köznyelvben használni szoktuk. A farkasok családi kötelékben élnek, a falkát a szülői pár és annak kölykei alkotják, ezért a béke, de főként a beltenyészet elkerülése érdekében az ivarérett hímek vagy önként elhagyják a családot, vagy elűzik őket 2–3 éves korukban. Így volt ez M237 esetében is, aki 2021-ben láthatta meg a napvilágot, majd tavaly tavasszal kezdte meg – jeladóval a nyakán – élete második szakaszát, az úgynevezett kóborlást.

Sok szempontból nagyon veszélyes vállalkozás, alapvetően itt is igaz, hogy, aki sokat kockáztat, az könnyen nagy bajba kerülhet, de siker esetén sokat is nyerhet

– emeli ki Sütő Dávid a 24.hu-nak.

Az egyébként rendkívül szociális állatnak a falka védelméből és gondoskodásából kiszakítva egyedül kell helyt állnia. Megfigyelhető például, hogy a magányos farkasok inkább a könnyebb prédát részesítik előnyben, dögöket keresnek, kisemlősöket zsákmányolnak, könnyebben keverednek háziállatok környékére: M237 például bizonyíthatóan fogyasztott állattartótelep szélére kidobott tetemet.

Filip Singer / EPA / MTI Szürke farkas (Canis lupus) a Moritzburgi Vadasparkban, a szászországi Moritzburg közelében 2018. december 4-én.

Halálos veszélyt jelenthetnek az utak, vasutak, az egyébként törvényesen kihelyezett csapdák, az emberi települések, hosszan sorolhatnánk. Fajtársait is kerülnie kell, a falka többnyire megtámadja, akár meg is ölheti a területére tévedt idegent.

Ez lett volna a happy end

És mi a jutalom az út végén? Ha a fiatal hím talál egy – farkasszempontból legalábbis – gazdátlan területet, ott kialakíthatja saját életterét, és már csak egy dolga van: valamely szomszédos/közeli falkából el kell csábítania egy fiatal nőstényt, amellyel családot alapít. Ami M237-et illeti, eddig még nem regisztráltak Európában ennyire hosszú (1927 kilométeres) kóborlást, nem ismerhetjük, hol lett volna a végállomás. Már ha a farkason múlik.

Nem tudjuk, mi mutatta az irányt, mi volt a hajtóerő, amiért folytatta az útját. Objektív szempont a minimális emberi zavarás, a terület ne legyen fajtársak által „foglalt”, de az sem jó, ha sok a medve a környéken, és így tovább. Sütő Dávid azonban kiemeli, hogy az utóbbi évtizedek kutatásai szerint az állatok egyedi viselkedése is befolyásolhatja a kóborlást:

Elképzelhető, hogy »kölyökkora« helyszínét keresi a domborzatban, a növényzetben, a zsákmányállatok összetételében stb.

Nem tudjuk, meddig szándékozott eljutni, az eddigiekből kiindulva valószínűleg egy darabig még haladt volna, talán továbbra is kelet felé. Soha nem tudjuk meg, és ezzel a tudományt is veszteség érte. Rengeteg ember munkája, szakértelme, és nem kevés pénz van abban, hogy ezt a farkast jeladóval látták el, kóborlását folyamatosan dokumentálták, elemezték. Így is sok információt szolgáltatott, de a kép nyilván akkor lenne teljes, ha ő maga dönthetett volna a végállomásról.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik