A globális cégek által megvásárolt, karbonkompenzáció címén létrehozott kreditek használata évek óta a tudományos viták középpontjában áll. A vállalatok ehhez hasonló tanúsítványok megvásárlásával környezetvédelmi projekteket támogathatnak meg, az így végbemenő kibocsátáscsökkenés pedig belekalkulálódik a cég éves klímapolitikai számvetésébe.
A szakértők megosztottak a kérdésben: Johan Rockström klímakutató szerint a karbonkreditek kibocsátása alapvetően jó célt szolgál, de a valós eredmények eléréséhez az azt megvásárló cégeknek strukturális változtatásokat kell végrehajtaniuk az energiapolitikájukban és a termelésben. A Manchesteri Egyetem kutatója, Kevin Anderson szerint ugyanakkor rengeteg multinacionális vállalat éppen arra használja ezeket a krediteket, hogy elfedje a termelése természetkárosító mivoltát.
A zöldre festés az angol greenwashing kifejezésből ered, amely stratégiát cégek alkalmazzák abból a célból, hogy káros tevékenységük ellenére környezetbarátnak tüntessék fel magukat vagy épp a termékeiket.
Problémás piac
Ahogy az sokaknak feltűnhetett, az elmúlt években egyre ambiciózusabb ígéreteket lehet hallani az egyes nemzetektől és nagyvállalatoktól klímavédelem terén, melyek alapján akár azt is hihetnénk, hogy kikövezett úton haladunk a klímakatasztrófa elkerülése felé. A nyugati cégek többsége a 2030-as vagy épp a kellően távoli 2050-es végcélt tűzte ki maga elé a nettó zérókibocsátás elérésére. Azonban, míg a nemzeteket érintő szabályozások világosak és átláthatók, a cégek által vásárolt karbonkreditek piaca jóval problémásabb.
Maga a karbonpiac nem újkeletű dolog: a jelenleg is érvényben lévő mechanizmust az 1997-es kiotói jegyzőkönyv részeként hozták létre. Az elmúlt években viszont egyre növekvő számú profit-orientált és non-profit szervezet kezdett önkéntes kompenzációs rendszerek kiépítésébe, amellyel a vállalatok elismerik termelésük környezeti terhelését, azonban anyagilag tesznek annak nem direkt módon történő semlegesítéséért. A napjainkra több milliárd dollárossá dagadt piacon az ezredforduló idején még csak 6 szervezet kínált önkéntes ellensúlyozásra lehetőséget, 2007-ben ugyanakkor már 40, a számuk pedig napjainkig folyamatosan növekszik.
Az éghajlatvédelmi intézkedések és a fenntartható fejlődés terén a világ vezető szabványait a washingtoni székhelyű Verra vállalat állítja fel, amely csak az ellenőrzött széndioxid-emissziós szabvány (VCS) részeként egymilliárd széndioxid-kreditet bocsátott már ki nagyvállalatok részére. A cég az összes önkéntes ellentételezés háromnegyedét jóváhagyja, ezek 40 százalékát pedig az esőerdők védelmére irányuló programjaiba irányítja.
A Guardian oknyomozása szerint azonban az olyan hatalmas multinacionális vállalatok, mint a Disney, a Shell vagy épp a Gucci által megváltott, hivatalosan az erdők védelmét szolgáló széndioxid-kompenzációs kreditek több mint 90 százaléka nem hoz magával valódi csökkenést a kibocsátásban. Egy 2022-es cambridge-i egyetemi tanulmányt elemezve azt találták, hogy bizonyos Verra-projektek mintegy 400 százalékkal túlbecsülik az erdőket fenyegető veszélyeket. A neves brit hírportál szerint ráadásul emberi jogi kérdéseket is felvetnek egyes kiegyenlítési programok: Peruban több tucat bennszülött családot telepítettek ki az otthonukból a fakitermelés nyomán, miközben a terület hivatalosan védett volt.
Hogyan zajlik a kompenzáció?
Első lépésként a karbonpiaci szereplők kompenzációs projekteket hoznak létre, amelyek célja a globális felmelegedés mérséklése. Ezek közül sok, a kibocsátások elkerülését célzó projekt van, amelyek megakadályozzák az erdőirtásból vagy a fosszilis tüzelőanyagokból származó üvegházhatású gázok emisszióját, a szenet azonban nem távolítja el a légkörből.
A folyamatba csak itt kapcsolódnak be a globális cégek, amelyek elsőként kiszámítják, hogy saját tevékenységükből adódóan évente mennyi emissziót termelnek. A nettó nulla stratégia teljesítése érdekében, (jobb esetben) a kibocsátás csökkentésére irányuló erőfeszítések mellett egyes vállalatok úgy határoznak, hogy széndioxid-kompenzációt vásárolnak. Míg egyes cégek egy erre szakosodott brókeren keresztül szereznek széndioxid-krediteket, mások közvetlenül egy projekthez fordulnak. A legtöbb kárpótlást a Verra és a Gold Standard hagyja jóvá.
Ezeket a krediteket a kibocsátások ellentételezésére használják fel, melynek részeként jelentős nettó csökkentést igényelhetnek. Miután egy cég kiszámította az ellensúlyozni kívánt széndioxid-mennyiséget, megvásárolja az ezzel egyenértékű mennyiségű kreditet. Ezután már lényegében indokoltan állíthatják azt, hogy a vállalat vagy egyes termékeik karbonsemlegesek.
Túlbecsülték a projektek eredményét
A hitelek értékeléséhez az újságírói oknyomozó csoport három tudományos tanulmány eredményeit elemezte, amelyek műholdas felvételek segítségével ellenőrizték számos erdőkompenzációs projekt eredményét. Ennek során megállapították, hogy a Verra által jóváhagyott 29 projektből mindössze nyolc mutatott bizonyítékot az erdőirtás jelentős csökkentésére. A további elemzések rámutattak, hogy a programok részeként létrejövő hitelek 94 százalékát nem kellett volna jóváhagyni.
Az újságírók ezen felül a már korábban említett, Cambridge-i Egyetemen készült publikációt is megvizsgálták. A 40 Verra-projektről készített tanulmánya külön-külön megállapította, hogy bár több projektnek is sikerült megakadályoznia egy bizonyos mértékű erdős terület letarolását, ezek összértéke nem volt igazán jelentős. Viszonyításképp: mindössze négy projekt kontójára írták a teljes védett erdőterület háromnegyedét.
A Guardian, a Die Zeit és a nonprofit Source Material közös oknyomozásának részeként 32 olyan projektet is megvizsgáltak, ahol a Verra állításait össze lehet hasonlítani a publikáció megállapításaival. Az elemzés során rájöttek, hogy a cég által megállapított erdőpusztítás előzetesen nagyjából 400 százalékkal volt túlbecsülve. Az újságírók közölték, ugyan 3 madagaszkári projekt kiváló eredményeket ért el, ezeket leszámítva nem tudtak jelentős áttörést elérni: a dél-afrikai régióban zajló projektek figyelembe vétele nélkül a túlbecsülés mértéke 950 százalékos lenne.
A brit lap már korábban is folytatott nyomozást a Verra számvetése kapcsán, akkor a Greenpeace szakértőivel jártak utána a légitársaságok által megvásárolt kreditek mögött álló projekteknek. A mostani nyomozáshoz hasonlóan 2021-ben is arra jutottak, hogy a Verra több erdővédelmi projekt hatását is túlbecsülte. A mostani tanulmányok kapcsán a lap közölte, hogy már átmentek a szakértői véleményezési eljáráson.
A Verra azonban vitatja a publikáció következtetéseit az esőerdőprojektjei kapcsán. A szervezet szerint a tudósok által használt módszerek nem képesek bemutatni a projektek környezetre gyakorolt tényleges hatását. A Verra közleménye szerint annak ellenére, hogy végig együttműködött a szerkesztőségekkel a publikációt megelőzően, a dokumentumok téves megállapításokat is tesznek.
Emberi jogi visszaélések is történhettek
Az oknyomozás során egyes, környezetvédelmi területen élő bennszülöttekkel is beszéltek a kutatócsoport tagjai. Ezekből az interjúkból kiderült, hogy a perui Amazonas nyugati peremén fekvő Alto Mayóban a környezetvédelmi projekt ellenére nagyjából 50 őslakos család otthonát rombolták le parkőrök és rendőrök az évek során, és többször került sor erőszakos kitelepítésre is.
Az Alto Mayo-projektre sokszor sikertörténetként hivatkoznak, mivel 2007-es kezdete óta 2020-ig mintegy 3329 hektárnyi erdő eltűnését akadályozták meg ennek részeként. Azonban még így is nagyjából tízszer annyi kreditet bocsáthatott ki a Verra a projekt részeként, mint amennyi az a kutatók számításai alapján indokolt lett volna. Akárhogy is, a projekt sikerének híre vállalatok tucatjait érte el, amelyek a nettó zérókibocsátás elérése végett sok kreditet vásároltak itt.
A fent említett otthonok jelentős részét 2021-ben dózerolták le a helyiek szerint, azonban a Conservation International környezetvédelmi ügyekben mediátor szerepet betöltő nonprofit vállalat azt állítja, nem tüntethettek el olyan otthonokat, amelyekben életvitelszerűen éltek a területen. Az atrocitásokról készült felvételek vizsgálata jelenleg is zajlik.
A projekt és az őslakosok helyzete rendkívül bonyolult ezen a területen, mivel bár sok Alto Mayo lakos évtizedek óta az erdőben él, hivatalosan nincs joguk a védett területen tartózkodni. Sokan még azelőtt költöztek el az Andokból, hogy Alto Mayo védett területté vált volna, és azelőtt vásároltak földet, hogy az ellentételezési rendszer később veszélybe sodorhatta volna a lakhatásukat. Éppen emiatt sokan nem akarják elhagyni a területet, és így nem hajlandók aláírni a természetvédelmi megállapodásokat, mondván az aláírással lemondanának arról a jogukról, hogy saját otthonukban éljenek.
Sajnos az ellentétek mindkét oldal részéről erőszakos cselekedetekhez vezettek: előfordult, hogy parkőröket raboltak el, de erőszakos összecsapásokra is sor került a területen élő lakosság és a rendőrök között. Kelsey Alford-Jones, a Berkeley Egyetem PhD-hallgatója, aki a földhasználati jogokat kutatja kompenzációs projektek területén, elmondta, Alto Mayo egyáltalán nem elszigetelt eset. Kutatásai szerint ugyanis számos példa van arra, hogy közösségeket erőszakosan kilakoltatják ezekről a területekről.
Működővé lehet tenni a rendszert?
A vizsgált projektek után járó krediteket megvásárló vállalatok jelentős része nem kommentálta az eredményeket, a Shell olajvállalat szerint viszont a kreditek vásárlása alapvetően összhangban van a emisszió csökkentését célzó terveikkel. A Lavazza kávétermékeket gyártó vállalat arra hívta fel a figyelmet, hogy a krediteket a világ egyik vezető kibocsátójától vásárolták, amelynek kibocsátáscsökkentésről szóló korábbi kijelentéseiknek hitelt adtak. Ígéreteik szerint azonban a jövőben jobban utána néznek majd a projekteknek.
Barbara Haya, a Berkeley Egyetem karbonpiaci szakértője szerint a mostani kutatás azért is bír fajsúlyos eredménnyel, mert az esőerdő-védelmet szolgáló kreditek a legelterjedtebbek a piacon, a problémák viszont nem korlátozódnak erre az egyetlen hiteltípusra. A kutató szerint a mostani megfigyelések alapján kijelenthető, hogy az ellentételezési piac jelenleg romokban hever, azonban a hivatalos szervek fellépésével hatékonyabb szabályozás jöhetne létre.
Amennyiben a szigorúbb szabályozás megvalósul, a nagy széndioxid-kibocsátó vállalatoknak minden bizonnyal újra kellene gondolniuk a klímaváltozással kapcsolatos stratégiáikat. Ezeknek ugyanis, mint látható, integráns része a valódi csökkentést csak papíron megvalósító kompenzációs rendszer.
