Az aktuális vagy adott időszakban várható időjárás alapvetően határozza meg mindennapjainkat, legyen szó szabadban végzett munkáról vagy bármilyen szabadidős tevékenységről – de még akkor is számít, ha leszaladunk a sarki közértbe. A tervezéshez előre tekintünk, az éppen leszakadó eső vagy feltámadó szél miatt ott helyben zsörtölődünk, de „meteorológiai memóriánk” igencsak rövid. Fel tudja valaki idézni, hogy milyen idő volt például április első felében? Nyilván nem, ha csak valamely munkafolyamatába, programjába nem rondított bele emlékezetes módon.
Így aztán, ha nyáron egy hidegfront lehetetlenné teszi a fürdést a Balatonban, vagy télen elkezd esni a hó, sokan már meg is kérdőjelezik a globális felmelegedés tényét, dilettáns tudósok és összeesküvés-elméletek kerülnek szóba. Pedig az éghajlatváltozás szinte napról napra megmutatja magát az aktuális időjáráson keresztül még úgy is, hogy a légköri változásoknak csupán az „elején” járunk.
Jó példa erre a 2021-es év, amelyet Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársának vezetésével tekintettünk át, és megpróbáltunk a miértre is választ találni – cikkünk elkészítésekor a novemberi és decemberi összefoglalók még nem álltak rendelkezésre az Országos Meteorológiai Szolgálat adatbázisában. Ha valaki ebben a pillanatban kinéz az ablakon, és úgy látja, odakint minden körülmény az évszaknak megfelelő, akkor tudatosítsa magában: ritka pillanat tanúja.
Enyhe télen néha fáztunk
A január 1,9 Celsius-fokkal volt melegebb, mint az 1991–2020 között mért átlag, a fagyos napok száma hárommal volt kevesebb. A hónap közepén két északi hidegbetörés adott egy kis emlékeztetőt a télből, a második után azonban négy nap alatt óriási kilengést tapasztalhattunk, a napi középhőmérséklet 13 fokot emelkedett (-5-ről plusz 8-ra).
Ide kattintva a lap tetején a hónap kiválasztása után a „Napi középhőmérsékletek és a sokévi átlagok országos átlagban (°C)” című grafikonon jól látszik, hogy az átlagot szinte csak akkor értük el, amikor a két jelentős meridionális hullám „áttört rajta”. A csapadékmennyiség országosan túl is teljesítette az elvárt szintet, de eloszlása egyenlőtlen volt, a középső tájakra épp csak mutatóba jutott.
Februárra is a szélsőségek voltak jellemzők, hatalmas hullámokat látunk az ábrán, átlag közeli napból legfeljebb kettőt-hármat. Ismét a hónap közepén érkezett egy hidegbetörés, ezúttal Szibéria felől, a hőmérséklet 9 fokkal zuhant a megszokott alá, miközben a februári átlag 1,4 fokkal magasabb volt a megszokottnál. Az már csak érdekesség, hogy az év legrövidebb hónapjában két alkalommal is 16 Celsius-fokos változás zajlott le néhány napon belül: előbb negatív, majd pozitív irányba. Ami a csapadékot illet, hazánk mintha a Győr–Szeged vonalon kettészakadt volna, északkeletre átlag felett hullott, míg délnyugatra alig jutott.
Tavasszal jött a hidegzuhany
Márciusban két átlagközeli napunk volt, a középhőmérséklet 0,55 fokkal maradt a „normális” alatt, egymást követték az északi hidegbetörések. A hónap első kétharmada még februárt idézte, majd az utolsó pár napban már 4 fokkal volt enyhébb az idő, mint az ilyenkor szokásos, és bizony itt is meredek volt a hullámvasút az 1 és 14 fok közötti pályán. Esőről márciusban gyakorlatilag nem beszélhettünk, a lehulló mennyiség az 1 mm-t mindössze három napon haladta meg: egyszer 2, kétszer 3 milliméternyi esett egyetlen csapadékeseménynek köszönhetően.
Az idei április középhőmérséklete 2,9 fokkal maradt el a referenciaidőszaktól, és 1901 óta ez volt a 15. leghidegebb április. Ezúttal északkeleti irányból érkeztek a hidegbetörések, kis jóindulattal két napra mondhatjuk, hogy hozta az átlagos hőmérsékleti értékeket. A hónap elején egy hét alatt 16-ról 2 fokra zuhant a hőmérséklet, fagyos hajnalok, hózáporok és jégdarazáporok tarkították a hónapot, minden szempontból visszatért a február.
A május sem volt sokkal különb, ám az év eme szakaszában már Szibéria sem a legvadabb téli arcát mutatja, így az északkeleti hidegbetörések már „csupán” 2,2 fokkal tették hűvösebbé május egészét. Mint egy tisztességes április. Átlagos hőmérsékletű napból hatot talán számolhatunk, a hullámok völgye és teteje között „csak” 10 fok különbség volt, ami két nap alatt szaladt át rajtunk.
Május végén, a tartósan 15 fok alatti hőmérséklet sok helyen még a fűtést is indokolttá tette, az időjárási helyzet pedig már egyértelműen jelezte, hogy valami nincs rendben
– emeli ki Molnár László.
Leszalámizza az évszakokat az éghajlatváltozás
A hideg, gyakran fagyos tavaszunk oka az volt, hogy egészen nyár elejéig olyan téli időjárási helyzetek uralkodtak térségünkben, amelyeknek „normál esetben” már áprilisban, de legkésőbb május közepéig meg kellett volna szűnniük. A tavasz közepén ugyanis az extrém időjárást produkáló észak–déli áramlás helyét már a jóval enyhébb, stabilabb, nyugat–keleti áramlásnak kellene felváltania, ám ez idén csak sokkal később történt meg.
A háttérben feltehetően a Golf-áramlat lassulása állhat, amely jelentősen visszaveti a déli meleg és az északi hideg légtömegek jelentette energia kiegyenlítődését. Ebből fakadhat a tartós és erőteljes észak–déli irányú, azaz meridionális áramlás – ebben a cikkünkben írtunk róla bővebben azzal a felütéssel, miért nincs már értelme évszakokról beszélni.
A folytatás aztán egyrészt alátámasztotta a fenti állítást, másrészt pedig megmutatta, miként szalámizza a klímaváltozás az általunk ismert évszakokat.
Nyárból a télbe
A nyár 14,5 fokos középhőmérséklettel indult Magyarországon, majd hamar elérte az átlagot, ezt követően bezuhant megint 16 fokra, utána június 15-én kilőtt. A végeredmény pedig az elmúlt 120 év 3. legmelegebb júniusa lett, 2,1 fokkal felülmúlta az 1991–2020-ig tartó referenciaperiódust is. A nyár első hónapjában 6–7 átlagközeli napot is tapasztalhattunk – nem sok, de erre is fél évet kellett várni.
Az adatokból szépen látszik, hogy júliusban több hidegbetörés is történt, ám ezek gyakorlatilag még átlag alá sem tudták hűteni a levegőt. Kínzó volt a forróság, a mérések kezdete óta ez volt a legmelegebb július hazánkban, de a mondhatni csapadékmentes június után legalább esett az eső. A statisztikák szerint csaknem normál mennyiség, ám napi bontásban jól látszik: záporokról, zivatarokról volt szó, nagyon rövid idő alatt hullott hatalmas mennyiségű eső, aminek így csak töredéke hasznosul, a többit a folyóink hamar elszállítják.
Augusztus aztán egészen váratlan meglepetéssel szolgált. Egy Nagy-Britannia felett kialakult anticiklon pontosan a hónap közepén, 15-én sarkvidéki eredetű légtömeggel árasztotta el térségünket. A részletekről itt írtunk, a lényeg:
Ebből még „visszamelegedtünk”, de a 22-én érkező újabb front véget vetett a nyárnak, 27-én már 15 fok alá süllyedt a hőmérséklet, helyenként ismét indokolt lehetett a fűtés. A hónap első felében tapasztalt kánikulával együtt augusztus összességében 0,8 fokkal volt hűvösebb a megszokottnál.
Hullámvasúttal kezdődött az ősz
A szeptember 0,5 fokkal volt a megszokottnál melegebb, mondhatnánk, hogy nem volt semmi látnivaló, haladjunk tovább. De nem mondhatjuk, mert ezt az átlagot komoly szélsőségek okozták. A hónap közepére már 20 fok fölötti értékeket mérhettünk, majd egy északkeleti hidegbetörés átlag alá nyomta a hőmérsékletet, ami utána megint fel és megint lefelé mozgott igen meredeken.
Csapadék szempontjából meglehetősen eseménytelen hónap volt, az első felében egyáltalán nem esett, utána szinte minden nap – országos szinten legalábbis –, a végösszeg jóval a normál érték alatt maradt.
Október világszinten a legmelegebbek közé tartozik, itthon viszont átlag alá sikerült, méghozzá 0,8 fokkal. Erős kontraszt látszik a csapadék eloszlásában is, a Komárom–Szeged vonaltól délnyugatra számottevően több eső esett, mint északkeletre, ám összességében átlag alatt alakult.
A kérdés már csak az, hogyha globális felmelegedésről beszélünk, miért tapasztaltunk ennyi, az átlagnál hűvösebb hónapot 2021-ben is. Azért, mert a felmelegedés az egész Föld éves átlaghőmérsékletére értendő, ezen belül az egyes régiók eltérnek egymástól: esetünkben a lehetséges magyarázat a Golf-áramlattal kezdődik és az északi féltekét gyűrűként övező, úgynevezett polárfrontig tart.
A szemünk előtt zajlik az átalakulás
A légkör dinamikáját az északi féltekén (is) alapvetően az Egyenlítőtől érkező meleg és a sarki hideg légtömegek és víztömegek kiegyenlítődése, pontosabban a hőcsere energiája adja meg. Ebben komoly szerepet vállalnak az óceánok, nagyjából a hőcsere egyharmadát végzik el. Jelesül a Golf-áramlat, amely, mint egy gigantikus tengeri folyó a felszínen meleg vizet szállít északra, majd kihűlve lebukik, és hideg vízzel tér vissza délre.
A grönlandi jég olvadása miatt azonban az áramlat egyre korábban veszíti el hőtartalékát, illetve az irdatlan mennyiségű és szakadatlan utánpótlást élvező édesvíz kisebb sűrűsége okán maga alá kényszeríti a sós áramlatot. Az elmúlt évtizedekben a Golf-áramlat jelentősen gyengült – az ezredforduló óta mostanra mintegy 20 százalékkal kevesebb vizet szállít az Atlanti-óceán északi régiójába –, csakhogy ettől még az energiának ki kell egyenlítődnie.
A »feladat« a légkörre hárul, ám a levegőnek nagyjából 3200-szer kisebb a fajhője, mint ugyanakkora térfogatú víznek, ezért a folyamat nagyon erőteljes, így sokkal gyakrabban alakul ki extrém észak–déli irányú hullámokat generáló meridionalitás
– mondja a 24.hu-nak a szakember, hozzátéve: ennek rengeteg példáját láthattuk ebben az évben.
A polárfront vagy más néven poláris örvény jellemzően az északi szélesség 30.–60. foka között helyezkedik el (természetesen van megfelelője a déli féltekén is) az északi hideg és a déli meleg légtömegek határán. A meleg tengeráramlat lassulásával az örvény délebbre húzódhat, mi pedig egyre közelebb kerülünk az akár szó szerint is értelmezhető frontvonalhoz.
Így történhet meg az is, hogy míg bolygónk átlaghőmérséklete emelkedik, addig Európában átmenetileg vagy tartósan stagnáló, esetleg csökkenő tendenciákat olvashatunk ki a statisztikákból a szeptembertől májusig tartó 9 hónapos időszakban. Nyáron viszont, amikor az északi sarkvidék és az egyenlítő között a legkisebb a hőkülönbség, a kiegyenlítő „munkát” a légkör ritkább és gyengébb hidegbetörések útján is el tudja végezni, itt továbbra is a forró nyarakat fogunk tapasztalni.
Rendkívül összetett és bonyolult folyamatokról van szó, a végeredményt ma még csak modellszámításokkal próbáljuk nagyjából kipuhatolni. Látszik azonban, hogy komoly a probléma, ugyanis számos új meteorológiai mérőbólyát helyeztek el az idei évben azokon a területeken ahol a grönlandi olvadó édesvíz a legnagyobb mennyiségben kerül a tengerbe, ezáltal a legerősebb hatással van a Golf-áramlat erősségére. Évek múlva ezáltal pontosabb képet kaphatunk a változásról, sőt a meteorológiai előrejelzések is még pontosabbá válhatnak.
Ami viszont biztos, és ezt a meteorológus is kiemeli: a változás tagadhatatlan, és jelen állás szerint elképzelhető, hogy a jövőből visszatekintve a 2021-es évet a klímaváltozás egyik mérföldköveként fogjuk emlegetni. Ez az év előzetesen megmutatta, hogy amit most még szélsőségesként emlegetünk, 10–15 év múlva már teljesen szokványosnak fogjuk találni, és új, még erősebb szélsőségekkel kell majd szembesülnünk.
