Egy anya stresszreakciója még az unokája biológiájára is hatással lehet – írja az EurekAlerten olvasható sajtóközlemény. Az Iowai Egyetem kutatói fonálférgeken vizsgálták, hogy a hőstressznek kitett állatok génmódosulások révén nemcsak az utódjuknak, de az utódjuk utódjának is továbbadták a stresszreakció következményeit. A fonálférgek számára a hőmérséklet-emelkedés potenciálisan halálos is lehet, így arra fokozott stresszel, és ezzel együtt szerotonintermeléssel válaszolnak.
A szerotonin figyelmeztető jelzésként a központi idegrendszerből a megtermékenyítetlen petékhez utazik, itt a peték a jelzést tárolják, majd a fogantatás után átadják az utódoknak. Az ilyen genetikai jelenségekre sok példa van, még emberekben is. Tanulmányok például kimutatták, hogy azok a terhes nők, akiket 1944 és 1945 között éhínség sújtott Hollandiában, olyan gyermekeket szültek, akikre ez a történés felnőttként is hatott, méghozzá
Ebben a kutatásban a biológusok azt akarták megtudni, hogyan tárolódik a stressznek való kitettség emléke a petesejtben. A géneknek is vannak egyfajta „emlékeik” a múltbeli környezeti viszonyokról, amelyek viszont ezeknek a feltételeknek a megváltozása után is befolyásolják az expressziójukat. A fonálférgek esetében a hősokk-transzkripciós faktor (HSF1) volt az a fehérje, amelynek segítségével a hőstressz nyoma beégett a petesejtbe is. A HSF1 fehérje minden növényben és állatban megtalálható, és a hőmérséklet, a sótartalom és más stresszhatások hatására aktiválódik.
A kutatócsoport megállapította, hogy a HSF1 egy másik fehérjét is aktivál: a H3K9 metiltranszferáz enzimet, aminek általában embriogenezis során van szerepe, némítja a géneket, és törli a korábbi „emlékeiket”. Ez esetben azonban nem ez történt: a HSF1 inkább a stresszemlék bekódolását végezte el.
A kutatók azt is kimutatták, hogy a rövid stresszre adott reakció egészen az unokákig öröklődik, de az ükunokáknál már eltűnik, viszont a hosszabb stresszhatást már az unokák is örökítik.
