Tudomány koronavírus

Ugyanaz a génváltozat felelős az Alzheimer kialakulásáért, mint a súlyos COVID-ért

Alexander NEMENOV / AFP
Alexander NEMENOV / AFP

A University College London kutatóinak sikerült azonosítaniuk egy olyan gént, amely egyszerre erősítheti fel az esélyt az Alhzheimer-kór kialakulására és a COVID-19 súlyosságára is. A kutatók szerint az OAS1 gén egy variánsa 3-6 százalékkal megnöveli az Alzheimer-kór kialakulásának valószínűségét, és ugyanúgy szerepet játszik a koronavírus-fertőzés lefolyásában is – olvasható az EurekAlerten megjelent sajtóközleményben.

A Brain tudományos folyóiratban megjelent eredmények új utat nyithatnak a különböző gyógyszerek fejlesztése felé, az erre a génre kifejlesztett szerek pedig akár mindkét betegség javulását vagy megelőzését is szolgálhatják. Dr. Dervis Salih, a tanulmány vezető szerzője azt mondta: bár az Alzheimernél elsősorban az amiloid plakkok felhalmozódása a probléma, az agyban ugyanúgy gyulladás alakul ki, amiben pedig már szerepe van az immunrendszernek.

A kutatók ugyanolyan immunfolyamatokat találtak az Alzheimernél, mint a koronavírus-fertőzésnél.

Ez az OAS1 gén lehet a felelős a túlzott immunválaszért mind a két kóros állapot esetében. A brit kutatók egyébként korábbi eredményekre építettek, ezt a gént ugyanis már korábban is összekötötték a betegséggel. Most újabb kutatások alapján kiderült, hogy a rs1131454 variáns az, ami problémát okozhat, az ezzel rendelkezők körében sokkal gyakoribb az Alzheimer-kór kialakulása, mint azoknál, akiknél ez a génvariáns nem található meg. Az azonosított új variáns gyakori, mivel az európaiak kicsit több mint fele hordozza, és nagyobb hatással van az Alzheimer-kór kockázatára, mint számos már ismert kockázati gén.

A kutatás azt is kimutatta, hogy ez a variáns több mint 20 százalékkal megnöveli a súlyos COVID-19 kialakulásának esélyét.

Az OAS1 gén aktivitása változik az életkorral együtt, így érdemes lehet további kutatásokat folytatni a témában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik